Szerződést hosszabbítottak a vízilabda-válogatottak kapitányai

Märcz Tamás, a férfi, és Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is meghosszabbította szerződését.

Fotó: MTI / archív

A magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint a tokiói olimpián csapataikkal bronzérmes szakemberekkel 2024. október 22-ig szóló megállapodást kötöttek.

Märcz Tamás 2016 decemberében ült le a férfi együttes kispadjára, vezetésével a gárda a 2017-es budapesti világbajnokságon ezüstérmet szerzett, egy évvel később a világligában lett második, a világkupát pedig 1999 után először hódította el. 2019-ben Európa Kupát nyert a csapattal, tavaly pedig a Duna Arénában, 21 év után, az Európa-bajnokságon diadalmaskodott.

Bíró Attila 2015 nyarán lett a női válogatott szövetségi kapitánya, a következő évben Belgrádban rögtön Európa-bajnoki címig vezette az együttest, amellyel a riói olimpián negyedik lett, akárcsak 2018-ban a barcelonai kontinensviadalon, illetve 2019-ben a kvangdzsui világbajnokságon. A tokiói olimpián története során először szerzett érmet a női válogatott.

(MTI-vizipolo.hu)