Szétgurulóban az ötkarika

Versenyt fut az idővel, helyesebben a koronavírus-járvánnyal a hivatalosan július 24-én kezdődő tokiói játékok megrendezése mellett továbbra is kitartó Nemzetközi Olimpiai Bizottság, valamint a helyi szervezőbizottság. Immár négy nemzeti tagszervezet – időrendi sorrendben a szlovén, a norvég, a brazil és a horvát –, valamint több erős sportszövetség érvel a halasztás mellett. A NOB ígéri, négy héten belül dönt a kérdésben.

          A Japán Olimpiai Múzeum előtt (fotó: REUTERS)

Pénteken Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke még a következőket nyilatkozta az MTI-nek: – Az olimpiai család minden képviselője, a NOB, a sportszövetségek, a tokiói szervezők és a nemzeti olimpiai bizottságok is a változatlan megrendezés mellett érvelnek. A nemzeti olimpiai bizottságok képviselői egyenként, név szerint szavaztak a Thomas Bach elnökkel történt egyeztetés után, és egyöntetű, százszázalékos támogatottságot kapott a NOB javaslata.

A hétvégén látványosan megrepedezett az egység. Több érv is elhangzott a halasztás mellett. Bogdan Gabrovec, a Szlovén Olimpiai Bizottság elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendezés összeegyeztethetetlen az olimpia szellemiségével, hiszen a veszélyhelyzetben nem egyenlőek a felkészülési lehetőségek. – Nem lenne semmi baj azzal, ha a játékokra jövőre, nyugodtabb körülmények közepette kerülne sor, most a túlélésért vívott harc dominál – tette hozzá.

A norvég sportot felügyelő, ­olimpiai és paralimpiai bizottságként is működő NIF ugyancsak arra szólította fel a NOB-ot pénteken, hogy vegye fontolóra az olimpia átütemezését. – Tekintettel a Norvégiában és a világ nagy részén uralkodó homályos helyzetre, nem lenne felelős döntés a sportolókat Tokió­ba küldeni a világjárvány megszűnése előtt – mondta Berit Kjöll elnök, aki álláspontját levélben tolmácsolta Thomas Bachnak.

– Egész Európában leállt a sport, és senki sem tudja, mikor fog folytatódni – jegyezte meg Zlatko Matesa, a horvát ötkarikás testület elnöke. Matesa azonban nem 2021 nyarán, hanem csupán néhány hónappal később, idén ősszel rendezné meg a játékokat. Ami annál inkább sem eretnek gondolat, mert 1964-ben is csak október 10-én kezdődött meg az olimpia.

A halasztás mellett foglalt állást a Brazil Olimpiai Bizottság, továbbá – a teljesség igénye nélkül – a Brit Atlétikai Szövetség, az Egyesült Államok Úszószövetsége, a Francia Úszószövetség, valamint a szerb sportminisztérium is.

Thomas Bach, a NOB első embere mindezek dacára kitart az eredeti időpont mellett. Szombaton úgy fogalmazott, ha lemondanának az olimpiá­ról, akkor a 206 országból érkező, összesen 11 ezer sportoló álmát törnék össze. – Ez lenne a legkevésbé tisztességes megoldás. Az olimpiai játékokat nem tudjuk úgy elhalasztani a következő szombatra, mint a labdarúgásban egy bajnoki fordulót – érvelt Bach, de tegnap már azt mondta, a következő hetekben fontolóra veszik a halasztás lehetőségét

Egyre több sportoló is hallatja a hangját, s abban egységesek, hogy nem elég önmagában a biztonság, az egészségük szavatolása, a felkészülés ­feltételeit is biztosítani kell. A NOB tegnap bejelentette, négy héten belül dönt a játékok sorsáról.

(mno.hu / Novák Miklós)