Talán öt évvel ezelőtt történt. Szerda reggel, valamikor nyolc-kilenc óra tájban ballagtunk kifelé a Szigetről a zárónapot követően, egy kérdezőbiztos pedig arról érdeklődött nálunk, hogy telt számunkra a fesztivál.
Íme a beszélgetés:
– Melyik helyszínen voltatok legtöbbet?
– A Táncdalfesztivál Sátorban! – vágta rá a haverom.
– Ki adta a legjobb koncertet?
– Korda Gyuri és Balázs Klári!
– Ők hol léptek fel?
– A Táncdalfesztiválban!
– Melyik DJ tetszett legjobban?
– DJ Paplan!
– Nem rémlik a neve…ő hol zenélt?
– A Táncdalban!
Szegény kérdező szinte menekült tőlünk, pedig őszintén feleltünk, és az a helyzet, hogy most is valami hasonlót mondanánk. Ez a kulcsa szerintem a Szigetnek: a rengeteg lehetőség, program mellett jó pár éve mindig tudod, hogy mire számíthatsz, vannak olyan garantált helyek, ahol tutira jól érzed magad, ahol már-már családias hangulat uralkodik, ahol megismernek. Valahogy ezt érezte az ember idén is, és bár jómagam is sokat tekeregtem mindenfelé, azért az „otthon” csak „a Táncdal” volt. Kordáékról még annyit, hogy túlságosan nagy divattá váltak, és az is egyértelmű, hogy kinőtték ezt a sátrat. Csakhogy nem nagyon van hová tenni őket, mert a Nagyszínpad azért túl nagy ugrás lenne, egy HammerWorld vagy egy Wan2 pedig nem biztos, hogy illene a stílusukhoz…Maradna esetleg az ezúttal Arany Ászok Színpad néven futó, a Táncdalnál jóval nagyobb helyszín, ami valószínűleg szintén megtelne, de mégse torkollna verekedésbe a buli, mint történt az majdnem a szombati Korda-Balázs koncerten, ahol mozdulni nem lehetett a sátor első felében.
Sok minden megmarad még az ember fejében a 2007-es Szigetről: a sárból-homokból épített várak, az együtt nevetgélő, ismerkedő, a konfliktusok apró jelét sem mutató különböző nációk, és igen: a nulladik napon még hideg lángos is finom meleggé vált a folytatásra. Valahol hallottam egy középkorú hölgy nyilatkozatát a fesztiválról, aki egész héten kint dolgozott, és talán ő fogalmazta meg a lényeget: ha mindenki egy picit olyan tudna lenni a hétköznapokban, mint kint a Szigeten, vidámabban és kevesebb gyűlölettel a szívünkben élnénk. Lehet, hogy giccsesen hangzik, de van benne valami.
Mobilpress – Ambrus Tamás
