Szigethalmon is harapnak a Pitbullok

jonizsolt.jpg

Újabb klubbal bővült az egykori kick-boksz világbajnok, Sándor György alapította Pitbull Team-család: a küzdősportok iránt érdeklődők már Szigethalmon is jelentkezhetnek a „harci kutyák” gyakorlásaira. A tréningeket Jóni Zsolt edző vezeti.

– Mindenekelőtt hálás köszönet Sándor Györgynek, hogy amikor egy évvel ezelőtt nem volt hol edzenünk, versenyzőimmel befogadott minket a soroksári bázisra – fejezte ki háláját Jóni Zsolt a mester felé. – Mára úgy alakult a helyzetünk, hogy a szigethalmi Freetime Fitnessben (Karinthy Frigyes utca 9.) otthonra találtunk, így várjuk a küzdősportok iránt kedvet érző fiatalokat. Jelenleg 10-12 versenyző látogatja az edzéseket, köztük a világklasszis Freddy Kemayo ellen Marseille-ben meccselő Rafijev János. Fő irányvonalunk továbbra is a muaythai-, a K-1- és a K-3 szabályrendszer, ezekben a stílusokban szeretnénk kiemelkedő eredményeket elérni. Szakmai kapcsolatunkat a Sándor György vezette soroksári bázis mellett a Kovács Szabolcs irányította Pitbull Team Debrecennel is szorosra fűzzük a jövőben.

Edzések helye: Szigethalom, Freetime Fitness (Karinthy Frigyes utca 9.)
Ideje: hétköznap délelőttönként, kedd és csütörtök 19:30-tól 21:00-ig.

jonizsolt.jpg

Jóni Zsolt szeretettel várja a küzdősport iránt kedvet érző fiatalokat! Érdeklődni a helyszínen, valamint a 30/9956-444 telefonszámon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.