Szingapúri Nagydíj – A rajtrács

F1

2016. szeptember 18. vasárnap, 13:21

Három versenyzőt is büntetéssel sújtottak az időmérő után, ennek értelmében pedig némileg módosul is a rajtrács. A motorcserén áteső Sebastian Vettel persze rosszabbul már nem járhatott.

verstappen

Sergio Perez nyolchelyes hátrasorolásáról már szombaton megérkezett a hír, a Force India mexikóiját ugyanis két vétségben is bűnösnek találták: egyszer nem lassított kellően a dupla sárga zászlónál, egyszer pedig sárga mellett előzött, ezzel pedig búcsút is inthetett megszerzett 10. pozíciójának.

De Perez egyet már előre is léphetett, hiszen vasárnap Romain Grosjean számára is rajtbüntetést erősített meg az FIA. A Haasban ki kellett cserélni a váltót a francia szombati balesete miatt.

Sebastian Vettel a legutolsó helyről startol, miután a kvalifikáció döntő pillanatában meghibásodott a felfüggesztése. A Ferrari így kapott az alkalmon, és egy teljesen új hajtásláncot épített be büntetlenül az autóba. Néhány elemből, mint a belső égésű motorból és az MGU-H-ből már az idei hatodik egységet tették be, de az így rá kiszabott rajtbüntetések természetesen jelentőségüket vesztik. A csapat egyúttal egy új váltóval is megajándékozta Vettelt.

 

A Szingapúri Nagydíj rajtrácsa:

 

      1 Nico Rosberg
        Mercedes
2 Daniel Ricciardo      
  Red Bull-TAG Heuer      
      3 Lewis Hamilton
        Mercedes
4 Max Verstappen      
  Red Bull-TAG Heuer      
      5 Kimi Raikkonen
        Ferrari
6 Carlos Sainz      
  Toro Rosso-Ferrari      
      7 Daniil Kvyat
        Toro Rosso-Ferrari
8 Nico Hulkenberg      
  Force India-Mercedes      
      9 Fernando Alonso
        McLaren-Honda
10 Valtteri Bottas      
  Williams-Mercedes      
      11 Felipe Massa
        Williams-Mercedes
12 Jenson Button      
  McLaren-Honda      
      13 Esteban Gutierrez
        Haas-Ferrari
14 Marcus Ericsson      
  Sauber-Ferrari      
      15 Kevin Magnussen
        Renault
16 Felipe Nasr      
  Sauber-Ferrari      
      17 Sergio Perez
        Force India-Mercedes
18 Jolyon Palmer      
  Renault      
      19 Romain Grosjean
        Haas-Ferrari
20 Pascal Wehrlein      
  Manor-Mercedes      
      21 Esteban Ocon
        Manor-Mercedes
22 Sebastian Vettel      
  Ferrari      

Forrás: www.formula.hu – RSS