Szinkronúszás: mostantól férfiaknak is

A monstre dohai program első jelentős felvonásaként több jelentős szabályváltozást szavazott meg a FINA rendkívüli kongresszusa. Ezzel párhuzamosan igazi világnagyságok is vendégeskedtek a 2021-es budapesti világbajnokság kiállítási standjánál.

Bár korábban több magasrangú vezető hallani sem akart a férfiak bekapcsolódásáról a szinkronúszásban – Amerikában történtek erre nem túl biztató kísérletek egyébként -, Dohában most kinyitották az ajtót az erősebb nem képviselői előtt. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) rendkívüli kongresszusa ugyanis több szabályváltozásról döntött, melyek közül a legradikálisabb a szinkronúszást érinti: már a kazanyi világbajnokságon megrendezik a vegyespárosok versenyét, azaz a műkorcsolyához hasonlóan egy férfi és egy nő adhat elő egy számot, sőt, a tervek szerint szinkronúszásról művészeti úszásra (artistic swimming) keresztelik át a sportágat. Az is egyre bizonyosabbnak látszik, hogy mire Budapestre jön a világbajnokság hét év múlva, már a csapatban is helyet kapnak a vállalkozó kedvű urak, akiknek a testi ereje még látványosabb dobásokat tesz lehetővé.

 

Mindez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyomására történt, hiszen a NOB a nemek egyenlőségét hirdeti mindenütt, így ott is, ahol eddig kizárólag hölgyek versenyezhettek. Szintén lesz vegyespáros viadal műugrásban is, illetve immáron hivatalosan is felvették a FINA-diszciplinák sorába – hatodikként – az óriástoronyugrást.

 

Az úszóknál hivatalossá tették a hátúszók rajtját megkönnyítő eszköz használatát, azaz ezentúl nem az olykor csúszósnak bizonyuló falon tarthatják a lábukat a versenyzők, hanem egy, a rajtkőhöz erősített, a vízbe merülő fémkaron. A 800 és 1500 méteres gyorsúszásban engedélyezték az elektronikus hossz-számlálók használatát, illetve – a magyar FINA-alelnök, Gyárfás Tamás javaslatát elfogadva – nem csak 50, de 25 méteres medencékben is elérhetők junior világrekordok.

 

Vízilabdában még nem véglegesítették a most tesztelt pályarövidítést és labdaméret-csökkentést (25 méteres pálya és női labda a férfiaknál is), egyelőre egy lényeges módosítás született: ha bármilyen okból egy csapatnak elfogynának a mezőnyjátékosai, a cserekapus játékosként részt vehet a mérkőzésen.

 

A kongresszus alatt és azután több kiválóság is felkereste a 2021-es budapesti világbajnokság promóciós pavilonját, így az egykori úszólegenda, az orosz szövetség jelenlegi vezetője, Vlagyimir Szalnyikov, honfitársa, a szintén ikonnak számító sprintkirály, Alekszander Popov, de a megannyi FINA-vezető mellett elidőzött a labdaházban a FINA sportolói bizottságának kanadai tagja, a korábban éveken át Egerben vízilabdázó Aaron Feltham is. A hatalmas sárga labda, illetve a belsejében, öt homorú képernyőn vetített speciális film hasonlóan nagy sikert aratott a körükben, mint reggel, amikor a FINA-elnöke, Dr. Julio C. Maglione a katari sportélet élén álló sejkek kíséretében látogatott el a BP2021-es standhoz.

 

Az óriástoronyugrás világbajnoka és idei Világkupa-győztese, Orlando Duque elkerekedett szemmel nézte a filmet, és különösen akkor csettintett, amikor elárulták neki – és a városképeken meg is mutatták -, hogy a tervek szerint a Lánchídon kialakított platformról ugranak majd a bátrak (a férfiak 27, a nők 20 méterről),,Negyvenhét leszek akkor… Nem ígérem, hogy még versenyzek, de hogy ezt személyesen fogom megnézni, az biztos” – mondta a kolumbiai világsztár.

 

A FINA-konvenció vasárnap és hétfőn nagyszabású konferenciával folytatódik, az első csoportban a jövőbeni világbajnokságok rendezői tartanak előadásokat, köztük Gyárfás Tamás, a 2021-es vb szervező-bizottságának elnöke, később pedig, a sportolók között, Hosszú Katinka és Molnár Tamás is felszólal, míg az edzőknél Shane Tusup lép pódiumra.

 

Fotó: Szaka József 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.