Szinkronúszás: Szuperdöntő magyarokkal és világsztárokkal

Szinkronúszás: Szuperdöntő magyarokkal és világsztárokkal
Kormány Sport

Pénteken kezdődik a Duna Arénában a szinkronúszók Világkupa versenysorozatát lezáró, vagy inkább megkoronázó Szuperdöntő. Akik Budapesten itt lesznek, azok közül jó néhányan a jövő évi tokiói olimpiai játékokon is részt vesznek, mi több, az ötkarikás éremcsaták főszereplőinek ígérkeznek.

A vizes sportok világszövetsége (FINA) újabban minden egyes ágazatában az újító szándékát igyekszik kimutatni. Úgy is lehet fogalmazni, hogy halad a korral. Ezt bizonyítja a szinkronúszók hagyományteremtő szándékkal tető alá hozott csúcseseménye is, a Szuperdöntő, amely éppen az újdonsága miatt szorul bemutatásra.

A FINA döntésének értelmében a szinkronúszó világkupa versenysorozat idén nyolc állomást érintett. A 2019-es versengés tavasszal Párizsban kezdődött el, majd egy hónappal később a görögországi Alexandroupolisban folytatódott, a harmadik házigazda pedig az oroszországi Kazany volt, az a város, amelyik 2015-ben vizes világbajnokságnak adott otthont, majd adta át a váltóbotot Budapestnek. Kazanytól ázsiai metropoliszok vették át a váltóbotot, előbb Tokió, majd Peking kapcsolódott be versenysorozatba, ezután két észak-amerikai város, az amerikai Greensboro, illetve a kanadai Quebec, végül Barcelona vállalkozott egy-egy világkupa verseny lebonyolítására.

Minden egyes állomás új kihívást jelentett, de ha úgy vesszük, ezek vezették fel a most bemutatkozó, a Duna Arénában június 14 és 16 között megrendezésre kerülő Szuperdöntőt. Az új csúcseseményt, ami az eddigi csatározások legjobbjait, a szinkronúszás krémjét hozza el Budapestre. Egészen pontosan azokat a virtuóz tudású versenyzőket, párosokat és csapatokat, akik – a FINA előírásának megfelelően – az elmúlt néhány hónap leforgása alatt legkevesebb négy világkupán rajthoz álltak és azokon a legtöbb pontot és jó helyezést gyűjtötték be. Megjegyzendő, hogy itt volt már az ideje annak, hogy a szinkronúszók díjazása, mászóval az anyagi elismerése kezdjen összhangba kerülni azzal a látvánnyal, amelyet a világ legjobbjai biztosítanak a szurkolóknak és a tévénézőknek.

Két nagy lehetőség a magyaroknak a Szuperdöntőben

Az érintett szakemberek szerint a világkupa versenykiírása és a Szuperdöntőhöz vezető út kijelölése lehetett volna szerencsésebb is, talán azzal, hogy kevesebb az állomás, illetve kevésbé sűrű a program.

„Erre szerintem azt lehet mondani, hogy minden kezdet nehéz, a premierek egyébként sem szoktak mindig osztatlan sikert aratni – szögezte le Kobolák Gabriella, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének tagja, aki versenybíróként több Világkupa versenyen működött közre. – Való igaz, hogy néhány állomáson, illetve versenyszámban a vártnál kisebb volt a mezőny, máshol viszont, mint például legutóbb Barcelonában a vártnál is többen éltek a pontgyűjtés utolsó lehetőségével. Magyar szempontból örömteli teljesítmények számít, hogy úton Budapest felé a görögországi állomáson egy bronzéremmel, Kazanyban egy ezüsttel és két bronzzal, az amerikai versenyen egy-egy arannyal és ezüsttel, végül Kanadában egy második, illetve két harmadik hellyel gazdagodott a magyar szinkronúszó sport. Ezt így összességében kimagasló és a jövő szempontjából bíztató teljesítménynek, az elvégzett munka dicséretének lehet nevezni. A négy állomáson kialakított mérleg tehát elismerésre méltó, és most abban bízunk, hogy a magyar lányok a Duna Arénában is kitesznek magukért.” – hangsúlyozta a magyar szakember.

Bizakodásra az adhat okot, hogy a magyar színek képviselői közül a páros és a csapat is ott lehet a Szuperdöntőn, amelynek műsorán ugyanaz a 10 versenyszám szerepel, mint az eddigi nyolc Világkupán. Ami pedig a Budapestre készülő nemzeteket illeti, a magyar házigazdák tudása szerint ott lesznek a Duna Arénában a hazai válogatottak mellett a sportág orosz, ukrán, kazah, japán, kanadai, spanyol, olasz, szerb és francia kiválóságai, ugyanakkor kérdéses a német, az osztrák és a szingapúri versenyzők szereplése

Végül egy nagyon fontos tudnivaló: a Szuperdöntő mindhárom versenynapjára a belépés ingyenes a nézőknek a Duna Arénába.

Forrás: darena.hu,, fotó: Simon Gábor