Szivós Márton: szeretném méltóképpen lezárni ezt pályafutásomat

Szivós Márton, a Budapesti Honvéd SE világbajnok vízilabdázója nehezen éli meg a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet, mert hosszú pályafutását szeretné méltóképpen lezárni.

A 38 éves játékos az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, túlságosan nyugalmasan telnek a napjai, hiszen az előírásokat betartva csak a legszükségesebb esetben megy el otthonról.

“Van egy előírt szárazföldi edzésprogramunk, amit csinálunk, hogy ne épüljünk le teljesen, de a vizes közeg nagyon fontos lenne, és nagyon hiányzik” – nyilatkozta.

Hozzátette, ők sem tudják, mikor folytatódhat a bajnokság, a legutóbbi információjuk szerint május 11-én ül össze újra a magyar szövetség elnöksége, hogy ismét döntést hozzon.

“Nehezen élem meg, mert szeretném ezt a hosszú pályafutást méltóképpen lezárni, és így nem fog sikerülni” – vélekedett.

Február végén a jelenlegi tréner, Merész András egy televíziós interjúban bejelentette, hogy “már megállapodtunk, az új idényben Szivós Márton lesz a Honvéd vezetőedzője”, de utóbbi erről, illetve karrierje esetleges meghosszabbításáról egyelőre nem nyilatkozik.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS