Szobor őrzi Fenyvesi Csaba emlékét


Dr. Fenyvesi Csaba, a BVSC háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívója „visszatért” a Szőnyi útra. A tavaly elhunyt ikon szobrát az új uszodai szárny elé tervezett szoborparkban leplezték le november 9-én.

A legendára dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Karácsony Gergely zuglói polgármester, Csampa Zsolt, a vívószövetség elnöke és Szatmáry Kristóf a klub vezetője emlékezett. Az eseményen részt vett a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, dr. Jakabházyné Mező Mária és Győr Béla tanácstag, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának tagja, utóbbit Domby Iván is képviselte.

A Gábor Emese művész által készített bronz mellszobor leleplezése fiatal vívók sorfala közepette zajlott. A nemrég felújított vívóteremben bemutatták azt az önéletrajzi könyvet is – Keserű méz címmel -, melyet dr. Fenyvesi Csaba mondott tollba, majd a felesége, Fenyvesi Gyöngyi szerkesztett meg – számol be róla a bvsc.hu.

Dr. Fenyvesi Csaba 1958-tól volt a BVSC vívója. Tőr- és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, 1967-től 1979-ig mindkét fegyvernemben válogatott volt. Legkiemelkedőbb eredményeit párbajtőrben érte el. Három olimpián vett részt, melyeken egy egyéni, és két csapat olimpiai bajnoki címet szerzett. Háromszoros csapatvilágbajnok volt, egyéniben egyszer a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 1972-ben az év vívójának választották. Az aktív sportolást 1980-ban fejezte be.

Tagja volt a MOB-nak, 1986-tól 1993-ig a BVSC Vívószakosztályának az elnöke, 1989-től 1993-ig pedig a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja volt. 2001-től a BVSC és a válogatott párbajtőr szakágának fegyvernemi menedzsere lett. 2011-től a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökségi tagja volt. Rákkutató sebész szakorvosként és klinikai adjunktusként jelentős eredményeket ért el a daganatsebészetben. 2015 novemberében, 72 évesen hunyt el.

Elismerései közt 1995-ben MOB Olimpiai aranygyűrűt kapott, 2011-ben Papp László Budapest-Sportdíjban részesült, 2014-ben pedig MOB Érdemérmet vehetett át.

(BVSC-MOB, fotó: Domby Iván)

Forrás: www.mob.hu – RSS