Szoboszlai: Boldog vagyok, hogy magyarnak születtem

A Premier League a magyar középpályással abból az apropóból készített egy rövid interjút, hogy a „No Room For Racism” (nincs helye rasszizmusnak) kezdeményezés részeként most őt választották ki.  

Édesapja és a kezdetek

„Amikor elkezdtem, nekem és apámnak volt egy tervünk. Ő helyezett a legmagasabb szintre, ahol játszanom kell” – mondta Szoboszlai.

„Iskola után apukám egyszerűen felvett. Elmentünk edzésre. Ő volt az edzőm, és háromtól hétig minden nap ugyanaz:  edzettem a saját csapattal, edzettem a fiatalokkal, edzettem az idősebbekkel, aztán lefeküdtem aludni, és a következő nap ugyanez volt” – folytatta a magyar sztárjátékos.

„Velem mindig keményebb volt, mint a többiekkel. Még a többi szülő is azt kérdezte: Miért vagy vele ilyen kemény?. Ő meg azt mondta: Majd kifizetődik, majd a végén kifizetődik. De ő mindig azt akarta, hogy én legyek a legjobb, és ezért volt ilyen, és most már értem, miért tette, és most már közel állunk egymáshoz, nagyon közel állunk egymáshoz”

Kifizetődött a kemény munka

„A végén, most már Liverpool-játékos vagyok, válogatott kapitány, szóval igen, majdnem úgy ment, hogy a lehetetlent terveztük, és én lehetővé tettem” – mondta az interjúban. 

Szoboszlai arról is beszélt, hogy büszke arra, hogy magyar, és hogy le kellett küzdenie azt az akadályt, hogy bebizonyítsa az embereknek, hogy nagyszerű játékos lehet belőle, és ugyanúgy inspirálja a magyar gyerekeket, mint ahogyan azt Puskás Ferenc, az ország valaha volt egyik legnagyobb játékosa tette.

„Szeretek magyarnak lenni”  – tette hozzá a 22 éves játékos.

Bizonyított, de nem akar új Puskás lenni

„Büszkeség, hogy a Premier League-ben játszhatok, de persze magyarként bizonyítanod kell, mert ha magyar vagy, senki nem néz rád úgy, mintha spanyol, olasz, angol lennél, így magyarként, ha ez sikerül, az még jobb” – hangsúlyozta.

Már korábban is mondtam, ő [Puskás] egy ikonikus játékos, a legjobb játékos, aki valaha Magyarországon játszott, ez nem kétséges, de én a saját dolgomat akarom csinálni. Nem az új Puskás szeretnék lenni, hanem Szoboszlai. Ugyanaz az ember leszek, mint amikor 13 évesen egy egyszobás lakásban éltem a családommal. Ugyanaz a srác vagyok, aki voltam, és soha, de soha nem fogok megváltozni“– mondta. 

Írta a Magyar Hírlap