Szoboszlai egyből beindult, Amerikában magyar hét volt – légióskörkép

NÉMETORSZÁG

A 78. percben beállt, alig több mint két perccel később pedig az első labdaérintéseit követően gólt is szerzett az RB Leipzig magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik a Sandhausen elleni Német Kupa-találkozón. Szoboszlai Hwang Hee-Chantól kapott remek kiugratást, ziccerben pedig nagyon higgadt maradt, kicselezte a kapust és a hálóba lőtt, megszerezve ezzel csapata negyedik találatát.

A 20 éves játékos a januári érkezése után először lépett pályára tétmeccsen a Bundesliga-csapatban, a Sandhausen elleni találkozón pedig nemcsak ő, hanem Willi Orbán is betalált, a Leipzig pedig könnyedén, 4-0-ra nyert idegenben. A vendégek kapuját Gulácsi Péter őrizte – hibátlanul.

Szoboszlai aztán egy nappal később, a harmadosztályú Viktoria Berlin elleni, kétszer 30 perces felkészülési találkozón végig a pályán volt és benne volt a győztes találatban is.

Szalai Ádám kezdőként kapott lehetőséget a Mainzban, amely épp a magyar csatár 72. percben történt lecserélését követően került hátrányba a negyedosztályú Elversberg otthonában megrendezett kupameccsen. Erre aztán válaszolt az élvonalbeli gárda, így jöhetett a hosszabbítás. Ahol megint a házigazda került előnybe, de nem sokkal a ráadás lefújását megelőzően a meccsen már másodszor betaláló Burkardt megint egalizált. Jöhettek így a 11-esek, amelyek 7-7-ig fej-fej melletti küzdelmet hoztak. A nyolcadik sorozatban azonban Von-Piechowski hibázott a hazaiak közül, a másik oldalon viszont Stach nem, így a Mainz lépett tovább büntetőkkel.

A Hertha a kispadján Dárdai Pállal, a kezdőcsapatban pedig Dárdai Mártonnal látogatott a harmadik vonalas Meppenhez, amely igencsak megnehezítette a berliniek dolgát. Végül Selke gólja döntött a 91. percben.

Sallai Roland a 74. percben állt be csereként a Freiburgnál, amely szintén szűkösen, de legyőzte idegenben (0-1) a harmadosztályú Würzburger Kickerst a kupában.

A Bochum 2-1-re nyert hosszabbítás után a negyedik vonalban szereplő Wuppertaler ellen, de magyar csatára, a kisebb sérüléssel bajlódó Novothny Soma nélkül.

ANGLIA

Nagy Ádám nélkül játszott 1-1-s döntetlent a másodosztályú Bristol City a Blackpool elleni hazai bajnokin.

BELGIUM

Bese Barnabás kezdőként, a 48. percig játszott az élvonalbeli Leuven együttesében, amely 1-1-re végzett otthon a Charleroi ellen.

HOLLANDIA

A holland első osztályú Heracles Almelo Szőke Adriánnal a soraiban verte 3-1-re a második ligás Zwollét. A héten korábban a negyedosztályú HSC ’21 volt Szőkéék ellenfele, itt 7-0 lett a végeredmény,

a magyar támadó pedig mesterhármast szerzett.

AUSZTRIA

A Sturm Graz otthonában lejátszott Bundesliga-meccsen 3-1-s vereséget szenvedő Altach együttesébe Bukta Csaba a szünetben állt be a kispadról.

HORVÁTORSZÁG

Kleinheisler László a 64. percben állt be az NK Osijekbe, az eszéki együttes pedig a Hrvatski Dragovoljac otthonában aratott 2-1-s győzelmével jelenleg vezeti a horvát bajnokságot.

Lovrencsics Gergő és a Hajduk Split a HNK Gorica otthonában lépett pályára győztes mérkőzésen, a magyar szélső(védő) pedig végig ott volt a 3-1-re megnyert találkozón. A splitiek jelenleg a dobogó harmadik fokán állnak.

SZLOVÁKIA

A dunaszerdahelyi DAC 1-0-s vereséget szenvedett vasárnap az eddig nyeretlen Szered vendégeként a Fortuna Liga 3. fordulójában. A csallóköziek magyar válogatott középpályása, Schäfer András végig a pályán volt, Kalmár Zsolt pedig továbbra is hiányzik súlyos sérülése és rehabilitációja miatt.

LENGYELORSZÁG

Tamás Márk együttese, a lengyel Slask Wroclaw házigazdaként 2–1-re legyőzte az izraeli Hapoel Beer-Sevát a Konferencia Ligában. A magyar hátvéd végigjátszotta a meccset, amelynek ötvenedik percében sárga lapot kapott. Az első félidő végén 19 percet hosszabbított a játékvezető, mert a kezdés után a lengyel szurkolók fáklyákat gyújtottak a lelátón, és a hatalmas füst miatt félbe kellett szakítani a játékot.

A Piast Gwilice 1-0-ra kikapott a hétvégén a Pogon Szczecin otthonában, hiába játszott kezdőként magyar támadója, Vida Kristopher is 77 percet.

OROSZORSZÁG

A tabellán ötödik helyen álló és még veretlen Nyizsnyij Novgorod nyáron igazolt magyar válogatott védője, Kecskés Ákos nélkül ért el komoly bravúrt a Szpartak Moszkva otthonában (2-1).

SZERBIA

Holender Filip csapata, a Partizan Beograd 1–1-es döntetlent játszott az orosz FK Szocsi otthonában a Konferencia Ligában. A 15-szörös magyar válogatott szélső a 74. percben lépett pályára a szerb gárdában. A Novi Pazar otthonában 4-1-re megnyert bajnokin nem volt ott a keretben Holender.

CIPRUS

Az Omonia Nicosia Lang Ádámmal a soraiban szerzett 1-0-s előnyt az észt Flora elleni Európa Liga-párharcban.

Az APOEL magyar-brazil hátvédje, Vinícius Paulo közben gólt szerzett az AEK Larnaca elleni, hétvégi felkészülési mérkőzésen (1-1).

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Sallói Dániel és Gazdag Dániel is gólt szerzett, valamint gólpasszt adott az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szerdai játéknapján. A Sporting Kansas City 4-1-re nyert a Los Angeles otthonában. A meccset végigjátszó Sallói – aki meghívót kapott a liga All Star-csapatába – előbb kiosztott egy gólpasszt, majd az öt és feles sarkáról kapásból lőtt a kapuba. Sallóinak ez már a 10. találata volt ebben a bajnoki idényben, amivel második a góllövőlistán.

A Philadelphia Union hazai pályán 3-0-ra nyert a Toronto ellen. Gazdag Dániel kezdőként 75 percig volt a pályán és az első gólt megelőzően gólpasszt adott szögletből, a másodikat pedig ő szerezte 11-esből.

Az FC Dallas 2–0-ra legyőzte az Austint az amerikai labdarúgó-liga legutóbbi játéknapján. Schön Szabolcs kezdő volt a Dallasban és a második félidőben két gólpasszt is kiosztott, így komoly érdemei voltak abban, hogy csapata 2-0-ra győzött. A 20 éves magyar szélsőt a mérkőzés legjobbjának választották.

KÍNA

Kádár Tamás, a Tianjin Jinmen Tigers magyar válogatott védője a koronavírus-járvány kapcsán elhíresült Wuhanban lépett pályára csapatával, és az 1-1-s döntetlen során végig ott volt, a 11. percben sárga lapot a találkozón.