Szocsi 2014 – Hat versenyszámmal bővül a program

image

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete szerdán úgy döntött, hogy hat új versenyszámmal bővíti a 2014-es szocsi téli játékok programját.

    Mindez azt jelenti, hogy az oroszországi eseményen az évek óta a részvételért küzdő női síugrók mellett a férfi és női síakrobaták félcső, a sílövők vegyescsapat, valamint a szánkósok és műkorcsolyázók csapatversenye mutatkozhat be.
    A hódeszkások és a síakrobaták slope style (trükk) számával, valamint az alpesi sízők csapatversenyével kapcsolatban egyelőre nem hoztak döntést, a NOB az elkövetkező hónapokban tovább vizsgálja a három versenyszám lehetséges programba vételét.
    A hódeszkások slope style számának felvétele Magyarország szempontjából is lényeges lehet, a 18 esztendős Gyarmati Anna ugyanis a múlt héten épp ebben a kategóriában nyert ifjúsági világbajnokságot, ráadásul ebben a szezonban az Európa Kupában is diadalmaskodott.
    A 15 fős végrehajtó bizottság döntését bejelentő Christophe Dubi, a NOB sportigazgatója azt mondta, elsősorban azt vették figyelembe, hogy a különböző versenyszámok mit adhatnak az olimpiai mozgalomnak.
    "A műkorcsolya például egy hihetetlen sportág – fogalmazott. – Rendkívül népszerű az egész világon, kultúrától és korosztálytól függetlenül. A műkorcsolyázók csapatversenye óriási értéket ad majd az ötkarikás programhoz."
    A női síugrók kitörő örömmel fogadták, hogy hosszú évek próbálkozásai után a NOB végül zöld utat adott a játékokon való szereplésükhöz.
    "A sportágunk az elmúlt 10 évben folyamatosan fejlődött, de az olimpiai részvétellel sikerül megtennünk a következő nagyon fontos lépést" – jelentette ki az amerikai Lindsey Van, a női síugrás 2009-es világbajnoka.
    A szerdán meghozott határozat azt is jelenti, hogy egyetlen sportág, az északi összetett maradt a téli játékok programján, amelyben nők nem versenyezhetnek.