Szojka Ferencet is kitüntették a Magyar Sport Napján

image

Számos sportoló és sportszakember vehetett át miniszteri elismerést a Magyar Sport Napján.

A kitüntetett sportemberek Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől, Czene Attilától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárától, Szekeres Páltól a tárca sportért felelős helyettes államtitkárától, valamint Borkai Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől vehették át elismerésüket.

Az elismerések átadását követően Czene Attila államtitkár pohárköszöntőt mondott, amelyben megemlékezett a 136 évvel ezelőtt megszületett Magyar Athletikai Club alapítóiról, egykori versenyzőiről és mindazokról, akik elindították és éveken, évtizedeken keresztül tolták a magyar sport szekerét.

A sport ágazatának vezetője hozzátette: „Pár nappal ezelőtt, május 3-án rendeztük az Országgyűlés Sport-és turizmusbizottságával közösen az újraszabályozás alatt álló Sporttörvény nyílt napját, mely úgy vélem a magyar sportélet fontos dokumentuma lesz a jövőben.”

Az idei kitüntetettek között volt az egykori kiváló labdarúgó, a 80. születésnapját nemrégiben ünneplő Szojka Ferenc, az Aranycsapat bő keretének tagja, az 1954-es világbajnokság ezüstérmese is, aki a Magyar Sportért Díj II. fokozatát kapta meg.