Szombathelyen pólózik a Kemény-csapat az ING Kupáért

vizilabda2.jpg

Szerdán még az Egyesült Államok friss Világliga-második együttesével meccsel Leányfalun, péntektől vasárnapig pedig már Szombathelyen, az első ízben kiírt ING Kupán száll medencébe az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott.

Kemény Dénesnek a júliusi, spanyolországi Európa-bajnokságra, és az augusztusi, pekingi olimpiára készülő legénysége a vasi fővárosban három olyan ellenféllel küzd meg, amely kivétel nélkül szintúgy ötkarikás induló, amellett Montenegró és Görögország nemzeti csapata egyúttal csoporttársa is a magyaroknak a kínai fővárosban. Vagyis akár előolimpiai főpróbának is tekinthető a hétvégi torna.
   
Ezt hangsúlyozta Martin György, a honi sportági szövetség elnöke is az esemény alkalmából tartott hétfői, margitszigeti sajtótájékoztatón, olimpiai szintűnek minősítve a régi támogatóval közösen most útjára indított ING Kupát, amelyet reményei szerint meg is nyer a magyar válogatott.
   
Kemény Dénes szövetségi kapitány fontosnak nevezte a szombathelyi meccseket, csakúgy, mint a románok elleni, múlt heti két barátságos összecsapást is, ahol elmondása szerint a 18-ról az ING Kupa után 13-ra szűkítendő kerete összes játékosának annyi lehetőséget biztosított, amennyit csak tudott. "Azért, hogy e hét végére alapos döntéssel, kellőképpen megfontolva jelölhessem ki azt a tizenhármat, amely majd az Eb-n játszik" – jelentette ki a szakvezető, aki a kérdésre, hol tart a csapatépítés folyamata, így válaszolt: "Alakul."
   
Biros Péter, a kétszeres olimpiai bajnok a társak nevében is fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a rivalizálás, az optimális gárda megleléséhez vezető út nem árt, nem ássa alá a csapatszellemet, bár elismerte, kis bizonytalanság azért fakad abból, hogy ők maguk sem tudják még, ki lesz az a bizonyos tizenhárom, mert ezt még nem közölte velük a kapitány. "Hat-hét ember mint fix utazó már biztos van Dénes fejében, csak nem mondja, de már csupán a hét végéig kell várnunk" – fogalmazott a kiváló pólós.
   
Az ország egyik legszebb strandján, a szombathelyi Tófürdőn zajló ING Kupa programja:
    péntek:
16:15 ó: Görögország-Montenegró
18 ó: Magyarország-Németország
    szombat:
16:15 ó: Németország-Görögország
18 ó: Magyarország-Montenegró
    vasárnap:
11:15 ó: Montenegró-Németország
13 ó: Magyarország-Görögország
   
A magyar csapat mérkőzéseit élőben közvetíti a Sport1 televízió.

MTI