Szombaton Skócia az első ellenfél a Telki Kupán

Szombaton kezdetét veszik a több évtizedes múltra visszatekintő Telki Kupa küzdelmei, a magyar U17-es válogatott a skót, a cseh és a szerb korosztályos csapattal méri össze erejét.

A Telki Kupa – amelyet az elmúlt évtizedekben neveztek már Aranykalász-kupának, Ráckevei tornának, Nemzetközi Ifjúsági Tornának is – minden évben az U17-es korosztály egyik legfontosabb erőfelmérője az őszi Európa-bajnoki selejtezők előtt. Így lesz ez idén is, a Szélesi Zoltán szövetségi edző vezette magyar válogatott az Eb-selejtező tornához közeledve erős riválisok ellen mérheti fel aktuális formáját.

A csapat vasárnap óta készül együtt Telkiben, az első napok programjában délelőttönként tesztek, felmérések, délutánonként edzések szerepeltek. Csütörtökig bő kerettel dolgozott a szakmai stáb, Szélesi Zoltán csütörtökön délután jelölte ki azt a húsz játékost, aki pályára léphet a válogatott soros mérkőzésein.

– Nemrégiben vettem át a csapatot, ez az első összetartásom ezzel a korosztállyal, de a válogatottat az elmúlt két évben irányító Belvon Attila is tagja a stábnak, és óriási segítséget jelent, hogy tökéletesen ismeri a keretet, a játékosokat – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán. – A válogatottat nagyon jó labdarúgók alkotják, de ez önmagában nem elegendő ahhoz, hogy eredményes legyen a csapat, az Eb-selejtezőkig hátralévő időszakban keményen dolgozunk azért, hogy sikeresen zárjuk a tétmérkőzéseket. A Telki Kupán nem állhat minden alapember a rendelkezésünkre, de ez lehetőséget ad arra, hogy – részben a klubok ajánlása alapján – megnézzünk néhány új játékost is. A célunk kettős, hiszen amellett, hogy szeretnénk jó eredménnyel zárni a viadalt, a csapat kialakítása, a játékunkban előforduló hibák javítása is ugyanilyen fontos lesz a következő napokban.

A magyar válogatott szombaton 17.30 órától Skócia ellen lép pályára Telkiben, hétfőn 17.30-tól a csehekkel játszunk Dorogon, majd szerdán 17.30-tól ismét Telkiben lép pályára a csapat, az utolsó ellenfél a szerb válogatott lesz.

Az U17-es válogatott kerete:

Kapusok:

Kovács Péter (DVSC)
Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)

Védők:

Terbe Botond (Kecskemét)
Kovács Dániel (Csíkszereda)
Opavszky Balázs (MTK Budapest)
Ujvárosi Ádám (DVSC-DLA)
Csóka Dániel (ZTE)
Győri Olivér (PFLA Felcsút)

Középpályások:

Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Bidzilya Anton (MTK Budapest)
Csonka András (Ferencváros)
Lipóth András (Ferencváros)
Schön Szabolcs (Honvéd-MFA)
Kiss Tamás (Illés Akadémia)

Támadók:

Csoboth Kevin (Ferencváros)
Bencze Márk (Vasas)
Horváth Olivér (MTK Budapest)
Winkler András (Illés Akadémia)
Timári Norman (Puskás Akadémia)
Tóth Zoltán (MTK Budapest)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS