Szombaton zárul az 5próba Rióba programsorozat

otproba01

Szombaton zárul a Margitszigeten az 5próba Rióba elnevezésű szabadidősportos programsorozat.otproba01

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által életre hívott rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, az első, szilveszterkor rendezett esemény óta mintegy 6800-7000-an sportoltak. Szélpál Tamás projektvezető elmondta, a 40-50 év közötti korosztály adta a legtöbb résztvevőt a programsorozathoz.

Józsa Gábor háromszoros magyar bajnok maratoni futó, olimpikon – aki munka mellett vívta ki a riói szereplés jogát – kifejtette, szeretné megdönteni az egyéni csúcsát az ötkarikás játékokon, de a nagy meleg miatt erre kevés esélyt lát. Az 5próba Rióba sorozat kapcsán elmondta, nagy problémának tartja, hogy kevesen sportolnak Magyarországon, és szeretne példát mutatni arra, hogy az egészséges életmód része a testmozgás a versenysport és a szabadidősport esetében is.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó szóvivője az MTI-nek hangsúlyozta, fontos, hogy sokan sportoljanak Magyarországon.

“Olimpiai bajnokként nagyon örülök, hogy csatlakozhattam ehhez a programsorozathoz. Büszke vagyok, mert azt látom, hogy sikeres programokat szerveztünk az elmúlt bő fél évben. Sokat várunk a zárórendezvénytől, felfokozott a hangulat az olimpia miatt, így szeretném, ha összességében elérnénk a tízezres résztvevői létszámot” – fejtette ki Kiss Gergő, aki az újságírók jókívánságaival ellátott, az olimpiai csapatnak szánt magyar zászlót adott át Józsa Gábornak.
A szombati eseményen olimpiai bajnokok és riói résztvevők is szerepet vállalnak, többek között Berki Krisztián, Pulai Imre és Kammerer Zoltán is ott lesz a Margitszigeten, ahol a lehetséges öt sportágból kerékpározás, futás, úszás és gyaloglás várja a résztvevőket. Nevezni pénteken 16 óráig lehet online, illetve szombaton a helyszínen.

A tíz állomásból álló 5próba Rióba budapesti és vidéki helyszínein különböző távok teljesítésével pontokat lehet gyűjteni. A játék időtartama alatt négy alkalommal, majd a végén is nyereményeket sorsolnak ki, a fődíj egy kétszemélyes utazás a riói olimpiára.

MTI

Fotó: MOB

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS