Szoros vereséggel kezdett a női B-válogatott

Az U19-es korosztályos együttesre épülő magyar női B-válogatott 1-0-ás vereséggel kezdte a horvátországi Isztria Kupát.

A Turtóczki Sándor vezette női B-válogatott számára az Isztria Kupa nem elsősorban az eredményekről szól, a csapat magját ugyanis az Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es játékosok alkotják, míg az ellenfelek az A-válogatottjaikkal érkeztek a viadalra. Ennek megfelelően a torna első meccsén, a házigazda horvátok elleni összecsapáson nem a mieink voltak az esélyesek, ám csapatunk nagyszerűen helytállt, a találkozó nagyobb részében irányította a játékot, több nagy helyzetet is kidolgozott, de végül egy tizenegyesből született találattal 1-0-ra alulmaradt.

– Egyenlő erők küzdelméből a kicsivel szerencsésebb csapat jött ki győztesen – mondta a mérkőzést követően Turtóczki Sándor szövetségi edző. – Az összképet nézve a vereség ellenére sem lehetek elégedetlen, mert az történt a pályán, amit elterveztünk, uraltuk a középpályát, és több ziccert is kialakítottunk a horvát kapu előtt. Voltak hibáink, amiből a hazaiak is alakítottak ki helyzeteket, de a döntetlen igazságosabb lett volna, sőt, ha kicsit összeszedettebbek vagyunk a horvát kapu előtt, meg is nyerhettük volna a találkozót. Örömteli, hogy egyenrangú ellenfele voltunk a horvát A-válogatottnak, ugyanakkor sajnálom, hogy nem tudtunk eredményesek lenni, mert az önbizalom szempontjából fontos lett volna, hogy jól kezdjük a tornát.

Horvátország – Magyarország B 1-0 (1-0)
Magyarország: Samu Anna – Nagypál Fatima (Rozmis Gabriella, 46.), Vicai Katalin, Pinczi Anita, Szabó Dorottya – Bognár Enikő (Magyarics Zoé, 46.), Horváth Zsófia (Grúber Brigitta, 72.), Kocsán Petra – Diószegi Fanni (Farádi-Szabó Edina, 46.), Burján Nóra (Gelb Mónika, 80.), Kaján Zsanett (Krascsenics Petra, 85.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS