Szoros verseny az Év sportolója-szavazáson

  Több kategóriában nagyon szoros eredmény alakult ki az idei Év sportolója-szavazáson, világ- és Európa-bajnokok is lemaradtak a dobogóról. A legjobbak sorrendje ezúttal is a csütörtöki díjátadón derül ki a Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

    Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke kedden az MTI-nek elmondta, hogy közel 300 szavazat alapján vált véglegessé a sorrend. A Sportcsillagok Gálaestjén – amelyet 19 órától a Duna Televízió élőben közvetít – akad majd meglepetés is a díjazottak között, de olyan is, akinek sikerét biztosra lehetett venni.

    A műsor neves előadói között lesz Rúzsa Magdi és Edvin Marton, valamint különdíjak átadására is sor kerül.

     A MSÚSZ idén 52. alkalommal rendezte meg a voksolást, a legjobb férfi és női sportoló mellett az év csapatára, edzőjére és szövetségi kapitányára is lehetett szavazni.

    Tavaly a férfiaknál Vajda Attila, a nőknél Mincza-Nébald Ildikó, a csapatoknál a férfi vízilabda-válogatott, a edzőknél Turi György, a szövetségi kapitányoknál pedig Kemény Dénes győzött.