Szűkös, egygólos győzelem az újonc Hellas Verona ellen

A Milan vasárnap este idegenben 1-0-ra legyőzte az újonc Hellas Veronát az olasz bajnokság harmadik fordulójában.

Rögtön a második percben helyzetbe került a hazai együttes: Faraoni beadását követően Verre a kapu fölé fejelt, ez nem okozott veszélyt Donnarumma kapujára. Pár perccel később egy szöglet után a másik kapunál Romagnoli fejelhetett, de a védők kivágták a labdát. A 16. percben Paquetá harcolt ki szabadrúgást, amit Suso végezhetett el és élesen lőtt a kapu felé, azonban a védők blokkolták a lövését. A 21. minutumban a játékvezető sárga lapot mutatott fel Stepinskinek, majd videózás után módosított a döntésén és kiállította a Verona csatárát durva szabálytalanság miatt. Ezzel már a meccs elején emberelőnybe került a Rossoneri.

A 28. percben Verre került helyzetbe és egy látványos labdaátvétel után a kapura tüzelt, ám a lövése elszállt a kapu fölött. A Milan az emberelőny után sem tudott komoly helyzetet kialakítani a betömörülő hazai együttessel szemben.

Félidőben Giampaolo változtatott és Paquetá helyére Rebic állt be. A 48. percben Suso próbálkozott távoli lövéssel és a labdája elkerülte a kaput. Tíz percre rá Suso beadását követően Rebic került ziccerbe, azonban nem tudta eltalálni a labdát. Néhány másodperccel később Calabria távolról próbálkozott és a lövése a kapufán csattant.

A 60. percben egy beadást követően Verre érkezett szabadon és a lövése a kapufáról kifelé pattant. A Milan vezetett támadást az ellenfél térfelén és Rrahmani kézzel ért a labdához, amelynek következtében a játékvezető rövid videózás után tizenegyest ítélt a Milan javára, amelyet Piatek értékesített (0-1). A lengyel válogatott csatárnak ez volt az első gólja ebben a szezonban.

A 75. percben Rebic harcolt ki szabadrúgást, de Calhanoglu kapura tartó lövését Silvestri könnyedén kiütötte. A 84. percben Piatek másodjára is bevette a veronaiak kapuját, viszont a játékvezető videózást követően érvénytelenítette a találatot és maradt az egygólos előny. A meccs hosszabbításában a játékvezető egy lerántást követően kiállította Calabriát és a hazai együttes egy szabadrúgást végezhetett el középről 16 méterről, de Veloso a sorfalba lőtte a labdát.

A 98. percben a bíró lefújta a meccset és a Milan 1-0-ra megnyerte a mérkőzést.

HELLAS VERONA – MILAN 0-1

Időpont: 2019.09.15. 20:45
Helyszín: Stadio Bentegodi, Verona
Játékvezető: Manganiello
Gólszerző: Piatek (68.)
Sárga lapok: Veloso, Gunter, Amrabat, Silvestri ill. Piatek, Paquetá, Rebic
Piros lapok: Stepinski (21.) ill. Calabria (95.)

KEZDŐCSAPATOK:

HELLAS VERONA: Silvestri; Rrahmani (Tutino 78.), Kumbulla, Günter; Faraoni, Amrabat, Veloso, Lazovic; Zaccagni (Di Carmine 79.), Verre Pessina 66.); Stępiński.

Cserék: Berardi, Radunovic, Vitale, Henderson, Di Carmine, Pazzini, Danzi, Dawidowicz, Pessina, Empereur, Tutino, Adjapong.

MILAN: G. Donnarumma; Calabria; Musacchio, Romagnoli, Rodriguez; Kessié, Biglia, Calhanoglu; Suso, Paquetà (Rebic 46.); Piatek.

Cserék: Soncin, A. Donnarumma, Bennacer, Bonaventura, Castillejo, Borini, Conti, Leao, Rebic, Theo Hernandez, Krunic, Duarte.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS