Születésnapos Kocsis Ferenc, aki nem ismerte a reménytelenséget

Születésnapos Kocsis Ferenc, aki nem ismerte a reménytelenséget

Kormány Sport

A lefáraszthatatlan és helyzetzsonglőr Csikó. Akiből mindig az adott szituáció hozta ki a zsenialitását, és megesett, hogy az edzőpartnerei is elmenekültek előle, mert nem bírták tartani vele a tempót. Előfordult, hogy végigszenvedte a meccseit a nála jóval gyengébb ellenfelekkel szemben, de az is, hogy az ájulásig küzdött és nyert egy olyan vetélytárs ellen, akinek már előre odaadta volna bárki az aranyat. Ma ünnepli születésnapját Kocsis Ferenc, a moszkvai olimpia aranyérmes birkózója. 

Csenevész kisfiúként a szabadfogásban magának nevet szerző báty árnyékában araszolgatott kötöttfogásban, amit a papa először nem nézett jó szemmel, mert félt, hogy a birkózás kevés lesz ahhoz, hogy felnőttként eltartsa a családját. Az edzője, Mágó Andor annyira hitt Kocsisban, hogy mindenkit megnyugtatott: a fiú tehetséges, még akár ebből is megélhet, de ha valami véletlen folytán mégsem így történne, „kéznél van” a vágóhíd, a Kinizsi klub támogatója, úgy hogy mindenki nyugodjon le, vagy neves birkózó lesz a srácból vagy hentes-mészáros.  Csikó pontosan tudta, hogy melyik szeretne lenni, s talán ez fűtötte akkor is, amikor szinte lehetetlen helyzetekből állt fel. Olyat tudott, amit kevesen: Nem ismerte a reménytelenséget. Amikor az ellenfele már tetemes előnnyel vezetett, amikor úgy tűnt, minden veszve, akkor kondult meg benne valamilyen földöntúli harang és olyan elszántsággal vetette bele magát a harcba, hogy öröm volt nézni. Világversenyeken rendre azzal kábította nagy ellenfeleit, hogy most jött el a vég, s amikor azok gondolatban már a himnuszukat hallgatták, rendre megfordította a mérkőzést. Pályafutása legnagyobb fordulópontjának az 1978-as vb-ezüstjét tartja, és bár mindenki felháborodott a téves bírói döntésen (a szövetségi kapitány még a törülközőt is bevágta a szőnyegre, döntőbeli ellenfele pedig neki akarta adni az aranyat a banketten), őt ez nem letörte, hanem megerősítette: még többet kell dolgoznia ahhoz, hogy a bíróknak esélyük se legyen egy intéssel elvenni tőle a győzelmet. A moszkvai ötkarikás játékok előtt egy évvel, a vb-n megverte az olimpiai címvédő Anatolij Bikovot, akivel 1980-ban is szembetalálta magát a fináléban. Hogy lejtett-e a hazai pálya, és hogy mekkora lökést adott az orosznak a közönség buzdítása, mind mellékes, mert aznap Kocsist sem bíró, sem ellenfél nem tudta legyőzni. És hasonlóan alakult a történet még négy Eb-döntőben, illetve tizenegy Magyar Bajnokságon is. Visszavonulása után nem a vágóhíd felé vette az irányt, hanem a Testnevelés Egyetemre ment, előbb szakedzői, majd mesteredzői oklevelet szerzett. És milyen jól tette! Többek között Farkas Péter és Majoros István olimpiai bajnokok, illetve Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok is tudna erről mesélni. Többek között azt, hogy a Kocsis Ferenc féle taktika világos és egyszerű: nincs lehetetlen.

Szegő András írta róla egykor: „Amikor reménytelenséget észlelek magamban, vagy magam körül, rendre felvetődik a kimondatlan kérdés, nem jönnél vissza Kocsis Feri?”…

Fotó: MTI, borsonline.hu