Tornásznak indult, de rátalált az öttusa. Megmutatta világszerte, hogy az életkor csak egy szám, s szívvel, alázattal hódolt a sportnak. “Még 20 métert kell jönni tán, és bent van a célban. Martinek Jani gyere! Nem tudok mást mondani, ez egy aranyérem” – kiabálta Vitray Tamás közvetítés közben az 1988-as szöuli olimpián, mikor a sportoló első helyen szakította át a célt. Ma ünnepli 55. születésnapját kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és Európa-bajnokunk, Martinek János, aki manapság a jövő nemzedékének adja át tudását. Isten éltesse sokáig!
A csupa szív tábornok. Aki Szöulban még túl fiatal volt, így idősebb, tapasztaltabb társaitól vártak egyéniben érmet. Arany lett belőle. És aki nyolc évvel később Atlantában már öregnek számított, a fiatalabb, lendületesebb versenyzőinktől reméltek egyéniben érmet. Bronz lett belőle. De a 31 éves bajnokot itthon az aranyérmeseket megillető tisztelettel, ünnepléssel fogadták. Megérdemelte. Ez a szívember, aki a századosi rangig meg sem állt, olyan példát mutatott az utókornak, kitartásból, elszántságból, emberi hozzáállásból, amit egyhamar nem felejt el senki. A római Európa-bajnokság váltóversenyében a szétázott pályán megcsúszott és nekiesett a pálya szélén álló oszlopnak, de nem ragadt a térdig érő sárban. Nem foglalkozott a fájdalommal, az arcát áztató vérrel, futott tovább, mert az arany volt tét és a csapatot nem hagyhatta cserben. De megesett, hogy a vívásban megsérült a lába és simán feladhatta volna a futást. Ezzel szemben vállalta a kínok kínját, rögzítőkötéssel ért célba a nézők és a csapattársak tapsvihara közepette. Amikor a majd egy évtizedes sikeres pályafutásáról kérdezik a társakat, kivétel nélkül azt tartják: Martinek János szíve és akaratereje mindig hiányozni fog az öttusából.
Forrás, fotó: youtube.com, Végh István
