Szünnap Udinében

Az U16-os leány A divíziós kosárlabda Európa-bajnokság szünnapján szemügyre vesszük, hogy áll a négy csoport két fordulót követően. A magyar csapat biztatóan kezdte a tornát, kedden a veretlen németek következnek.

Lakner Gábor Az U16-os leány kosárlabda-válogatott kifejezetten biztatóan kezdte az udinei A divíziós Európa-bajnokságot. Amint arról beszámoltunk, a spanyolok csupán 13 ponttal bizonyultak jobbnak Mészárosné Kovács Andrea együttesénél, a portugálokat pedig, remek második félidei játéknak köszönhetően, kilenc ponttal legyőzte.

U16-os leánykosár Portugália

Az első győzelem lendületet adhat  •  Forrás: FIBA

Mindkét mérkőzésen pályára tudott lépni a felkészülés utolsó hetében megsérült Tóth Orsolya, az orvosi diagnózis tehát helyesnek bizonyult, a szakmai stáb pedig jól tette, hogy elvitte Udinébe a csapat egyik húzóemberét. Eddig mindkétszer Angyal Barbara volt a legeredményesebb magyar játékos, a Csata DSE reménységénél csak ketten dobják jobb hatékonysággal a kétpontosokat a teljes Európa-bajnoki mezőnyben.

A magyarok a hétfői szünnapot követően kedden 14.15 órakor az eddig mindkét mérkőzésüket megnyerő németek ellen zárják a csoportkört. Az már biztos, hogy a portugálok legyőzésével a mieink legrosszabb esetben is a harmadik helyen zárják a csoportot, a nyolcaddöntőben tehát elkerülik a B jelű négyes győztesét.

A németek – némi meglepetésre – 53-40-re legyőzték a spanyolokat, akik így a magyarokhoz hasonlóan egy győzelmet és egy vereséget tudnak felmutatni. A portugálok még nem nyertek mérkőzést, de a spanyolok ellen biztosan nagy csatát vívnak.

A B csoportban Olaszország és Litvánia még veretlen, kedden egymás között dönti el, melyik zár az élen. A mindkétszer vereséget szenvedő Oroszország és Törökország a negyedik hely elkerüléséért vív nagy csatát, egyelőre tehát még tippelni sem lehet, kivel kerül szembe válogatottunk.

A C jelű kvartettből a csehek emelkednek ki, egyedül ők nyertek kétszer. Lettország és Fehéroroszország egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el, Szerbia még nem tudott győzni.

A D csoportban hasonló a szereposztás, a veretlen Franciaországot Horvátország és Svédország követi ötvenszázalékos mérleggel, a csoport végén Szlovákia, nyeretlenül.

Ahogy azt a beharangozóban jeleztük, a csoportkörből bárki a nyolc közé juthat, hiszen keresztjátékban dől el, hogy melyik együttes folytathatja a felső, illetve az alsó ágon.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS