Címke: asztalitenisz
A szurkolók adnak nevet a vb kabalaállatának
Komoly nemzetközi érdeklődés övezi az áprilisban megrendezendő asztalitenisz-világbajnokságot. A budapesti világverseny sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy két lépcsőben kezdték értékesíteni a jegyeket a vb-re.

Felegyi Gábor, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkára elárulta: a nemzetközi jegyértékesítés hétfőn kezdődött. „A bérletek 80 százaléka rövid idő alatt gazdára talált, és kedden megkezdődött a jegyértékesítés itthon is. Minden túlzás nélkül kijelenthető: hatalmas az érdeklődés” – tette hozzá a sportvezető. A különböző jegy- és bérletkonstrukciókat a jegy.hu-n online és az irodákban, illetve a vb honlapján, a wttc2019.hu-n lehet megvásárolni.
Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke leszögezte: ez a világbajnokság lesz Magyarország történetének legnagyobb asztalitenisz eseménye. „A számok szintjén ez azt jelenti, hogy több, mint félmilliárd tévénézőre számítunk világszerte. A világbajnokságot előkészítő csapat jelenleg száz fős, és mindenki azért dolgozik, hogy Magyarország egy újabb jól sikerült világversenyt rendezzen.” – mondta az elnök.
Lajtai Kristóf versenyigazgató ismertette, hogy a nemzetközi szövetség egy teljesen új informatikai rendszert fejlesztett erre a világbajnokságra. „Bízom benne, hogy a rendszer és rendezőként mi is jól vizsgázunk áprilisban” – jelentette ki a versenyigazgató.
A sajtórendezvényen kiderült többek között az is, hogy megvan a világbajnokság kabalafigurája. A vörös rókát be is mutatták az újságíróknak. A kabalafigurának nincs még neve, ebben a szurkolók segítségét kérték, illetve kérik. Két lépcsőben dől el, hogy mi lesz a vb kabalájának a neve. A Facebookon leadott voksok alapján három név közül választhatnak a szurkolók, így eldőlt, hogy Ropi, Pongi vagy HUba lesz a róka neve.
Az április 21. és 28. közötti egyéni asztalitenisz-világbajnokságot a Hungexpón rendezik meg.
Asztalitenisz versenyhelyszín módosulás
Kedves Érdeklődők! A versenynaptárban sajnos az október 6-ai verseny helyszíne tévesen lett feltüntetve. Javítottuk, és kérünk mindenkit, hogy aki részt szeretne venni az október 6-ai versenyünkön, szolnoki helyszínnel tervezzen! A kellemetlenségért elnézést kérünk. Dobi Zoltán szakágvezető
Megváltozott a MOHOS Kupa verseny időpontja és helyszíne!
Kedves Kollégák! Technikai problémák miatt megváltozott a MOHOS Kupa verseny időpontja és helyszíne. Az új időpont és helyszín: 2018. április 14 – 15., Kazincbarcika Hamarosan megjelenik a versenykiírás is.
Szolnokon gyűltek össze a speciális olimpikon asztaliteniszezők – Interjú Dobi Zoltánnal
A nagy hagyományokkal rendelkező asztalitenisz versenynek, az immár huszonkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Mohos Kupának ezúttal Szolnok adott otthont. A verseny fővédnöke Dr. Sávolt-Szabó Tünde sportért felelős államtitkár volt. Az országos verseny már a 2019-es Speciális Olimpia Nyári Világjátékok felmérő versenyéül is szolgált. Dobi Zoltán, az MSOSZ asztalitenisz szakágvezetője elégedett volt a sportolók teljesítményével, és úgy […]
Le a kalappal!
Nem sikerült döntőbe jutnia az év első asztalitenisz World Tour-versenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettősnek. A korábbi ifjúsági Európa-bajnok magyar párost az elődöntőben brazil duó állította meg, de így is le a kalappal a mieink teljesítménye előtt. Up-info • … Bővebben
Ecseki, Szudi: bronz
LEGÚJABB: 3-2-RE ALULMARADT AZ ELŐDÖNTŐBEN, ÍGY BRONZÉRMES LETT A MAGYAR PÁROS. A MÉRKŐZÉS RÉSZLETEI KÉSŐBB. AZ ELŐZMÉNYEK… Szenzációs eredményt produkált az év első asztalitenisz World Tour-versenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős. A korábbi ifjúsági Európa-bajnok magyar páros bombaerős tajvani … Bővebben
Ecseki, Szudi: elődöntő!
Szenzációs eredményt produkált az év első asztalitenisz World Tour-versenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős. A korábbi ifjúsági Európa-bajnok magyar páros bombaerős tajvani duó legyőzésével jutott be az elődöntőbe. Részletek folyamatosan! UP-info • A pénteki versenynapon két olyan magyar páros … Bővebben
Két duó a nyolc között
Mindkét, utánpótláskorú játékost (is) felvonultató magyar páros versenyben maradt az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, Budapesten. Bálint Bernadett (Nagyváradi Mercédesszel az oldalán) és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó a negyeddöntőben folytatja. Up-info • A csütörtöki versenynapon két olyan magyar … Bővebben
Hárman még versengenek
Párosban vannak még versenyben utánpótlás korú magyar játékosok a Budapesten zajló asztalitenisz World Tour-viadalon. Bálint Bernadett (Nagyváradi Mercédesszel), illetve Szudi Ádám és Ecseki Nándor a főtábláról várja a folytatást. STJ • A Budapesti Olimpiai Központban (a volt Syma-csarnokban) az U21-es … Bővebben
Két vas a tűzben
Molnár István Patrik az U21-esek és a felnőttek versenyét is remekül kezdte a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalon. STJ • A Budapesti Olimpiai Központban (a volt Syma-csarnokban) az U21-es számokkal és a nyílt verseny selejtezőivel megkezdődött a 2017-es asztalitenisz World Tour-sorozat … Bővebben
Budapesten a világelit
A világsztárok mellett a jövő reménységei is asztalhoz állnak az idei év első asztalitenisz World Tour-versenyén. Up-info • Jövő keddtől vasárnapig a budapesti BOK Csarnokban (korábban SYMA Csarnok) rendezik az év első asztalitenisz World Tour-versenyét. A 70 ezer dollár összdíjazású … Bővebben
Egy ezüst, egy bronz
A csapatezüst után egyéniben is második helyen végzett Huzsvár Erik (U13) a magyar nyílt, újonc nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon, Szántosi Dávid (U11) pedig bronzérmet szerzett. STJ • A csapatversenyek után az egyéni számokkal folytatódott a magyar nyílt, újonc nemzetközi asztalitenisz-bajnokság. Vasárnap összesen … Bővebben
Ezüstös fiúk
Ezüstérmes lett a Huzsvár Erik, Balogh Bence összeállítású fiúválogatott az újoncok nyílt, magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán, Angyalföldön. STJ • A csapatversenyekkel kezdődött el az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központban a nyílt, újonc magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság. A fiúknál 16 három csapatos csoportban kezdődtek … Bővebben
Rekordmezőny a Lángban
Az újonc korosztály egyik legrangosabb európai viadalával kezdődik meg pénteken a 2017-es, hazai asztalitenisz-versenyév. A nyílt magyar nemzetközi bajnokságra egyéniben 216, csapatban 93 nevezés érkezett. A színhely hagyományosan az angyalföldi Láng-sportcentrum. STJ • Két korosztályban egyéniben összesen 216, míg csapatban … Bővebben
Éremhalmozó serdülők
A vegyes párosok bajnokságával zárult a 2016-os naptári év az utánpótlás korú versenyzőknek. A még serdülő korú András Csaba és Harasztovich Fanni egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal zárt. STJ • A serdülők, az ifjúságiak és az U21-esek vegyes páros bajnokságával … Bővebben
Ecseki és Bálint sikere
A férfiak mezőnyében Ecseki Nándor, a nőknél Bálint Bernadett nyerte meg egyesben az U21-es asztalitenisz-bajnokságot. STJ • Az U21-es bajnoksággal folytatódott az asztalitenisz-szezon, mérsékelt versenyzői érdeklődés mellett. A férfiak viadalának a BVSC-Zugló terme adott otthont. Az egyesben összesen 23 induló … Bővebben
Veretlen bajnokok
A serdülők és az ifjúságiak után az újonc asztaliteniszezők Top–12-bajnokságát rendezték meg. A helyszín, akárcsak az ifik esetében, a budai Marczibányi téri Ormai László-csarnok volt. STJ • A fiúknál a KSI SE három versenyzőt delegált a viadalra, a sportiskolásokon kívül … Bővebben
Hartbrich és András sikere
Hartbrich Leonie (Busenbach) és András Csaba (BVSC-Zugló) győzelmével ért véget az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokság. STJ • Kirobbanó formában versenyzett az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokságon András Csaba. A BVSC-Zugló sportolója egy hete saját korosztálya, a serdülők Top-12-es viadalán diadalmaskodott, vasárnap pedig „egy … Bővebben
Hartbrich és András aranya
Hartbrich Leonie (Busenbach) és András Csaba (BVSC-Zugló) győzelmével ért véget az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokság. STJ • Kirobbanó formában versenyzett az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokságon András Csaba. A BVSC-Zugló sportolója egy hete saját korosztálya, a serdülők Top-12-es viadalán diadalmaskodott, vasárnap pedig „egy … Bővebben
Hárman még hibátlanok
Az első nap után a fiúk mezőnyében András Csaba és Molnár István Patrik, a lányoknál Hartbrich Leonie áll az élen a Marczibányi téren zajló asztalitenisz ifjúsági Top-12 bajnokságon. STJ • A serdülők és a felnőttek után ezen a hétvégén az … Bővebben

























