Bajnokok Ligája – A 3. nap margójára
Szót ejtünk a szolnoki diadalról, és természetesen a döntőről valamint nem felejtkezünk el a serdülő válogatottunk tornagyőzelméről sem. Hiányzott Tempesti az olaszoknál, de, ahogy ők fogalmaztak nem foghatják erre, hogy két zakóval mennek haza, hiszen a Jugtól valamint a Szolnoktól is kikaptak. A Tisza-parti együttes összekapta magát a bronzcsatára. Varga Dumi szenzációs volt, de Mezei […]

Két góllal legyőzte a Jug Dubrovnik az Olympiakosz a BL dönőben. Küzdelmes meccset játtszottak a felek, végül az utolsó negyed döntött. Az Olympikosz 2002 után másodszor vagy a Jug negyedszer hódítja el a BL serleget, ez volt a kérdés. Nos, küzdelmes meccsre lehetett számítani, de, hogy ennyire, azt mi sem gondoltuk. Az első negyed után 1-1-et […]
Már 6-3-ra is vezetett a Szolnok, mikor elkezdett zárkózni az Olympiakosz. A mérkőzés végén a Tisza-partiak kapaszkodtak az eredmény után, az utolsó másodpercek pedig balul sültek el. Az Olympiakosz most mutatkozott be, hiszen megnyerték a csoportjukat, így rögtön az elődöntőbe jutottak. Népes szurkolótábor kísérte el a görög együttest, de a mieinket nem tudták túlkiabálni. A […]
Négy góllal győzött az Barceloneta az Eger ellen. A hevesi gárda így a 6. helyen zárt, Biros Péter pedig befejezte csodálatos pályafutását. Tegnap azt mondta, ez nem róla szól, de mi úgy látjuk, egy kicsit mégis. Biros Péter az utolsó meccsét játszotta a Barceloneta ellen a BL 5. helyéért, ugyanis visszavonul háromszoros olimpiai bajnokunk. A […]
A nap zárásaként rendezik meg a Szolnok – Olympiakosz mérkőzést a Bajnokok Ligája mai napján, így a Tisza-partiak 20.30-tól ugranak vízbe. A Bajnokok Ligája Final Six mai napján kisebb programváltozást eszközöltek a szervezők, hiszen megcserélték a két elődöntőt, így a Jug Dubrovnik – Pro Recco mérkőzés lesz 19 órától, míg a Szolnok a görög Olympiakosszal […]
Mégis az első elődöntő lesz a Szolnok – Olympiakosz mérkőzés a Bajnokok Ligája mai napján, így a Tisza-partiak 19 órától ugranak vízbe. A Bajnokok Ligája Final Six mai napján kisebb programváltozást eszközöltek a szervezők, aztán vissza változtatták, így minden marad az eredetiben, a Jug Dubrovnik – Pro Recco mérkőzés lesz 20.30-tól, míg a Szolnok a […]
A Recco és az olaszok ászát már meg is operálták, a beavatkozás sikeres volt, júliusban akár megkezdheti a riói olimpiára való felkészülést. A legrosszabbkor, a BL előtt esett ki Stefano Tempesti a Reccóból. A hétvégén még Olasz bajnoki címet ünnepelhetett, de szerdán már kés alá feküdt, ugyanis a jobb szemén részleges retinaleválást állapítottak meg, amit […]
A holnapi kezdés előtt a főszereplők osztották meg, mit várnak a BL Hatos Döntőjétől. A LEN képviselői és a csapatok vezetői is mind nagyon várják a csütörtöki rajtot. Barcelona után két évig Budapest ad otthont a Bajnokok Ligája Final Six-nek. A holnap startoló eseménysajtótájékozatóval indult, ahol Aleksandar Sostar a LEN Büró képviseletében köszöntötte a vízilabdabarátokat. […]
Sorra vettük a Bajnokok Ligája hatos mezőnyét – játékoskereteket, az egyes csapatok idei teljesítményét valamint esélyeket is latolgattunk – egyszóval mindent, amit a BL-ről tudni kell! A tavalyi barcelonai mezőnyhöz képest egy csapat cserélődött ki, a Rijeka helyett az Olympiakosz van ott a csütörtökön kezdődő Final Six-ben. A helyszín is változott, hiszen a katalán fővárost, Budapest […]