Férfi Ob I: megvan, mikor pótolják az elmaradt bajnokit
A héten sem maradunk Ob I-es mérkőzés nélkül. Fotó: Szentesi VK / facebook Bár szünetel a héten a férfi Ob I, de a Kaposvár-Szentes találkozót április 4-én, azaz szerdán 19.30-kor pótolják. Mint ismeretes, a somogyiak kértek halasztást március elején, ekkor tömeges megbetegedés súlytotta a csapatot. A Kaposvár jól áll az alsóházban, hiszen a második […]

Alaposan bekezdett a magyar balkezes a szerb ligában. A mezőny legjobbja volt a MIskolctól elcsábított Dőry Farkas a Partizán Belgrádban a Radnicsi Kragujevác ellen. Amit korábban megírtunk, az mostmár tény, a magyar balkezes ebben a szezonban a belgrádiak játékosa lesz. Dőry korábban játszott a BVSC-ben, sőt tavalya Fradit erősített, mely csapattal megnyerte az Euro Kupát […]
Az Egernek nem okozott gondott a Sabadell legyőzése a BL 11. körének zárómérkőzésén. Nem okozott gondot a spanyol túra az Egernek, hiszen nyolc góllal győzött a hevesi együttes a Sabdell ellen. A mérkőzésen Rasovics és Hosnyánszky kilenc gólt szerzett. A győzelemmel az Eger három fordulóval a főtábla vége előtt nagy lépést tett a nyolcas döntő felé. CN Sabadell […]
Mozgalmas hónap előtt állunk: bemutatkozik az év első nagy tornáján férfiválogatottunk, eldőlnek a női nemzetközi kupaküzdelmek, megkezdődik a férfi Ob I rájátszása. Az áprilisi legfőbb események: 5-8. Férfi vízilabda Európa Kupa, nyolcas döntő, Rijeka 8. Férfi vízilabda Eurokupa, döntő, visszavágó 10. Férfi vízilabda világliga, Spanyolország-Magyarország 13-14. Női vízilabda LEN Kupa, négyes döntő 20-21. Női vízilabda […]
Pótolt mérkőzésen nem született döntés Tatabányán. kapospolo.hu / facebook Nem tudott sem a Tatabánya, sem pedig az Kaposvár győzni a középszakasz 3. fordulójából pótolt mérkőzésen. Az egyik oldalon Márkus, a másikon pedig Giga vitte a csapatát, végül 10-10-es döntetlen született. Érdekesség, hogy a vége előtt másfél perccel még a bányász vezetett10-8-ra, innen mentett X-re a meccset […]
Egyetlen góllal tudott nyerni a Ferencváros az Euro Kupa fináléjának első meccsén. A Fradi címet védhet az Euro Kupában, ehhez tehetett ma egy nagy lépést. Bekezdtek a csapatok a Komjádiban, hiszen 2-2 után Varga Dénes és Mitrovics is eredményes tudott lenni, így hat gól esett az etapban. A második nyolc percben inkább a küzdés dominált, […]
Nem sikerültek jól a szombati magyaros meccsek a BL-ben. Rosszul kezdődött a Recco-Szolnok meccs a számunkra, hiszen Gitto majd Ivovics révén már 2-0-ra vezetett a talján gárda. Nos, a hajrában Younger labdája talált utat a hálóban, sőt az ausztrál duplázott is, így eggyel ment az első etap után a Recco, hiszen Mandics is eredményes tudott […]
Nagy, de nemes feladat előtt a Szolnok. Az OSC Bresciába látogat, az Eger furcsa időpontban játszik. Már a 11. kört rendezik meg a főtáblán szombaton és vasárnap a BL-ben. Nos, a címvédő Szolnok a Pro Reccohoz látogat. Azaz a csoportelső a harmadikat fogadja. A két csapat között hat egység az eltérés. Érdekesség, hogy a Tisza-partiak […]
A magyar bajnokság lebonyolítását is vizsgálják a taljánok. Fotó: prorecco.it Olaszországban terítéken van a pontvadászat átalakítása. Mint ismeretes, a legmagasabb osztályban jelenleg 14 csapat van és mindenki játszik mindenkivel oda- visszavágós alapon az alapszakaszban. Utána két részre oszlik a mezőny, a felsőházban és az alsóházban Playoffot játszanak így döntik el a helyezéseket, előbbire egy hétvégét szánnak. A […]
Légiósnak állhat a miskolciak játékosa. Fotó: MVLC / facebook Lehet, hogy Dőry Farkas a közeljövőben Miskolcról átteszi a székhelyét Belgrádba – a hírről a vaterpolovesti.com számolt be. Még hivatalosan nem jelentette be a szerb klub, de a kontraktust, de elég valószínűnek tűnik. Mint ismeretes, a 24 éves balkezes játszott már Szentesen, Szolnok és a BVSC-ben […]
Favourites collected points in all matches of the 20th round in Italian Championship. Some of them had easy tasks, some had to fight hard. source: waterpology.com Results: (2.) BPM Sport Management – (5.) Ortigia 15-7 (4.) Savona – (10.) Posillipo 9-5 (13.) Torino – (6.) Canottieri 7-11 (1.) Pro Recco – (9.) Catania 19-5 […]
A döntőben ötöt is közétett a Pécs az UVSE ellen, így megvédte címét a legrangosabb utánpótlás kupában. Fotó: PVSK / archív A tegnapi nap után, mikot a Pécs a Vasast, illetve az UVSE a Fradit búcsúztatta már a bronzmeccsre illetve a döntőre került sor a Komjádi Kupában. Nos, a harmadik helyért a Vasas kilenc […]
Nagy csatában jutott túl a Pécs a Vasason, a másik ágon az UVSE jutott a fináléba. Már a végjátékához érkezett a Komjádi Kupa. Az idén Pécsett rendezik meg a helyosztókat. Az elődöntőben a Pécs egyetlen góllal volt jobb a Vasasnál, a hazaiaknál Zerinváry négy gólt szerzett, még a másik oldalon Bencz három találata kevésnek […]
Március 24-én lezajlott a 19. forduló is az olasz ligában, amelyben a ligaelső Pro Recco kapott gól nélkül nyert, és őrizte meg veretlenségét az utolsó helyezett Acquachiara otthonában. A vendégek 22 találatot jegyeztek (6-4-6-6 arányban elosztva negyedenként) végig kiegensúlyozott, könnyed támadójátékot játszva. A második helyezett BPM Sport Management a Cataniával mérkőzött meg idegenben, és szerezte […]
On the 24th of March there were seven matches in the 19th round of the Italian Championship. The unbeaten league leader scored 22 hit (distributed 6-4-6-6 by quarters) to the last place standing Acquachiara without any obtained goal, and got their 19th win in the league. BPM Sport Management visited to the home of Catania, […]
Március 24-én lezajlott a spanyol bajnokság 19. fordulója, ami nem várt meglepetéseket tartalmazott. A Concepcion csapata a Dos Hermanast fogadta hogy bebiztosíthassa első helyét a tabellán, ám a vendégek nem várt támadójátékot tartogatva akadályozták meg ezt. A párharc első két negyede végig fej-fej melletti küzdelmet eredményezett, a félidőben 4-4 volt az állás. A harmadik periódus […]