Hosszú Katinka és Nagy Viktor is az iskolásokkal ünnepel
Hosszú Katinka is díszvendég lesz a most szombati, negyedik alkalommal meghirdetett kecskeméti egynapos úszóeseményen – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t. Az Univer24 “Az úszás ünnepe” 2018 elnevezésű rendezvényen a Kecskeméti Fürdőben egy időben, egy medencében hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak, miközben mellettük iskolák és civil csapatok váltják egymást egy teljes napon át. Az olimpiai, […]

Sok érdekességet és izgalmat kínál a BL 7. fordulója. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Jönnek a visszavágók a BL főtábláján. Az OSC régi-új vezetőedzője, Tóth László idegenben, Moszkvában debütál. Az újbudai gárdának kellene a három pont, ha zárkózni akar. A címvédő – az előző körben meglepetésre kikapott hazai pályán – most az Eger otthonában vehet […]
Vendégként szerzett előnyt a mecsekaljai gárda. Még két párharc nyitott a negyeddöntőben a legrangosabb utánpótlás kupában. Ma a címvédő Pécs és a Honvéd csapott össze. Nos, a mérkőzés elején a Honvéd volt a jobb, 2-1-re vezetett, ám a második nyolc percben 5-2-es etappal megfordította a Pécs a találkozót, végül 12-9-re győzött. Holnap már jön is a visszavágó Pécsen. […]
Nem szokványos jelenetekkel ért véget a Regionális Liga rangadója. Nem szokványos jelenetek játszódtak le a délszláv bajnokság alsóházának rangadóján. Mint ismeretes, a Crvena Zvezda vezeti az alsóházat, mögötte pedig a második helyen a Vojvodina áll. A hétvégén pedig ez két csapat ugrott vízbe. Nos, a mérkőzés vége előtt pár másodperccel a Zvezda egyenlített, így 7-7-el zárult […]
Nem szokványos jelenetekkel ért véget a Regionális Liga rangadója. Nem szokványos jelenetek játszódtak le a délszláv bajnokság alsóházának rangadóján. Mint ismeretes, a Crvena Zvezda vezeti az alsóházat, mögötte pedig a második helyen a Vojvodina áll. A hétvégén pedig ez két csapat ugrott vízbe. Nos, a mérkőzés vége előtt pár másodperccel a Zvezda egyenlített, így 7-7-el zárult […]
A csoportmeccsek után, immár az alsó illetve a felsőházban folytatódtak a küzdelmek. A csoportmeccsek után, két részre bomlott a mezőny. A felsőházban az ASI hattal, még a MAFC eggyel győzött. Az 5-8. helyért sima meccseket játszottak a felek, hiszen a Vidám Vízilovak tizeneggyel, még az ázis tizenkettővel győzött. Diapolo Téli Kupa, Helyosztók, 1. forduló: 1-4. […]
Új edző írányítja az újbudai gárdát a szezon hátralévő részében. Fotó: OSC facebook / Balogh Máté Amit korábban megírtuk, az hivatalos mostantól. Petik Attila felállt az OSC kispadjáról és a szezon hátralévő részében Tóth László irányítja a gárdát. Az OSC a facebook-on tett közzé hivatalos egy közleményét:
A címvédőt majdnem elkapta a BVSC, a Debrecen vendégként, még a Szentes otthon zsebelte be a három pontot. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Nagy meccseket játszottak eddig a férfi Ob I 13. fordulójában. A Szolnok csak egyetlen góllal győzött a BVSC ellen. A Debrecen megfordította a Szombathely elleni meccset, a címvisvárosiak nagyot mentek a harmadik negyedben […]
Szoros meccsen, értékes három pontot szerzett a Honvéd. Végig kiélezett csatát hozott a Honvéd tatabányai játéka. Az első negyedben már kétgólos is volt a vendégek előnye, ami a nyolc perc végére eltűnt, hiszen Francsics majd Kolarik révén 2-2 állt az eredményjelzőn. A folytatásban, a nagyszünetben már 4-3-ra vezettek Szivósék. Egygólos előnyük a harmadik nyolc percben […]
Akár csak a tavalyi szezonban, az idei idény hajrájában is frissítés lehet a kispadon az újbudai csapatnál. Fotó: OSC Waterpolo facebook / Balogh Máté Petik Attilának a mai, Szeged elleni lehet a búcsúmeccse az OSC kispadján – értesült az nso.hu. A portál keresete a csapat sportigazgatóját is, Becsey Pétert, ám a kérdésükre nem akart válaszolni. […]
Vezérszerepet vállalt a Tatabánya legyőzésében a pécsi fiatal pólós. Három gólt szerzett a fiatal pécsi játékos, és ezzel a legeredményesebb pólósa volt a mecsekaljaiaknak a Tatabánya ellen. Csacsovszky Erik huszonegy találatot szerzett az eddig 12. kör alatt. A Pécs jelenleg nagy versenyben van a felsőházat jelentő negyedik helyért a B-csoportban. Az alapszakaszban a Szentessel és […]
Jön a 13. kör a férfi Ob I-ben, néhány szorosnak tűnő meccsel. Az utolsó előtti forduló következik a férfi Ob I-ben. Az A-csoportban a Szolnok vendégjátéka nyitja a sort, a címvédő a BVSC-hez látogat. Cseh Sándor csapatának nem okozhatnak nehézséget a Szőnyi útiak, mint ahogy a Fradinak sem a Vasas. A Szombathely a Debrecent fogadja, […]
Ismét egy fiatal bizonyít az Ob I-ben. Fotó: aligator.hu Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra a megsüvegelendő teljesítményre, amelyet Ekler Bendegúz produkál. A Szombathely igen fiatal, 17 éves játékosa, a csapat házi góllövőlistájának élén áll. A fiatal tehetség eddig 11 mérkőzésen játszott az idén és 22 találatot szerzett. A legjobb meccs októberben volt, amikor a […]
Hatot vágott az újonc ellen a Szolnok pólósa. Fotó: SZVSC / facebook Kiemelkedően teljesített Bátori Bence a Szombathely ellen. A Tisza-partiak pólósa, eddig mind a tizenkét meccsen játszott és 26 gólt termelt, ezzel a teljesítményével az ötödik helyen áll a góllövőlistán a férfi Ob I-ben. Érdekesség, hogy a bajnokság összpontszámát tekintve, ahol minden mutató “játszik” […]
Az Eger hengerelt a Szeged ellen a férfi Ob I 12. fordulójában, azonban a mérkőzés nem csak erről marad emlékezetes. Fotó: egrivízilabda.hu Az Eger tizenkét góllal volt jobb a Szegednél, így még mindig 100 százalékos mérlegével vezeti a bajnokság B-csoportját. A mérkőzésen ismét játszott Magyar Márton. A 99-ben született pólósnak ez volt a második meccse […]
Parádés hónap elé nézünk, véget ér az alapszakasz a férfi Ob I-ben, klubcsapataink tovább folytatják küzdelmeiket a kupákban. Női és férfi válogatottunkat is csodálhatjuk. Íme, a februári menü: 1-4. Női vízilabda Európa Kupa, selejtező, Volosz 7. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló 15-18. Férfi vízilabda Európa Kupa, selejtező, Kecskemét 24. Férfi vízilabda ob I, […]
A Tisza-partiak otthon, még az Eger idegenben hengerelt. Fotó: Szolnoki VSC facebook/ archív Az A-csoportban a listavezető és a címvédő Szolnok tizenhét góllal bizonyult jobbnak a Vasasnál. A Kaposvár éleben tartotta a felsőházi reményeit, miután az újonc ellen győzött. A B-csoportban az Eger simázott, hiszen a sereghajtót verte, a Honvéd is könyedén győzött, még a […]
Immár a 12. fordulót bonyolítják le a bajnokságban. Fotó: Balogh Máté Véghajrájához kezd érkezni a férfi OB I alapszakasza. A 12. körben az A-csoportban két izgalmasnak tűnő meccs következhet. A Kaposvár-Szombathely és a Debrecen-UVSE meccsekre gondolunk, ami háromesélyesnek tűnik. A Fradi és a Szolnok hazai pályán fogadja a BVSC-t és a Vasast. A B-jelű nyolcasban […]
A debreceni utánpótlás válogatottat választotta a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online olvasói az év férfi utánpótlás sportolójának. Fotó: Nagy Anita / dvse.hu Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam erre – kezdte a pólós a dvse.hu-nak. Az elmúlt három évben ott voltam a jelöltek között, de nem sikerült nyernem. Ez egy nagyon nehéz év volt számomra […]
Új edző irányítja a munkát a férfi Ob I/b-ben szereplő MAFC-nál. (2010-ben az UTE vezetőedzője is volt Fotó: vizipolo.hu / archív) Budavári Imre lett a MAFC új tréner, a vízilabda szerelmesének nem kell bemutatnunk őt. A Vasas játékosaként kilenc bajnoki címet ünnepelhetett valamint két BEK győzelemből is kivette a részét. A válogatottal pedig olimpiai bronzérmes, világbajnoki és Európa-bajnoki […]