Ez kemény lesz – Íme, női válogatottunk jövő heti programja

benu magyar-ausztralnoi07Négy nap alatt négy meccset is játszik Bíró Attila csapat Voloszban.  Nem lesz egyszerű női válogatottunk jövő heti programja. Hétfőn az oroszokat fogadjuk a világligában, még csütörtöktől Voloszba utazik, hogy megküzdjön – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában sorrendben Olaszországgal, Németországgal, Görögországgal és Izraellel. A négy nap során négy meccset játszik pénteken kettőt […]

Read More

Átigazolás – válogatott játékossal erősített a Szentes

általanos kép0123Magyar válogatott tehetség érkezett a Kurca-partjára.  A Szentes a téli szünetben erősített. A csapat jelenleg a női Ob I 5. helyén áll, de merészebb célokért akar küzdeni. Vidumanszky László, a Kurca-partiak vezetőedzője így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak az új igazolásról: Komoly sorozat előtt állunk januárban, amire igyekeztünk feltöltődni, kondiztunk, úsztunk, felkészültünk fizikálisan a megterhelésre. Továbbá fontos, […]

Read More

Íme, a 2005-ös tehetséggondozó edzésre meghívottak névsora

általanos kép0123Két ünnep között edzésekkel hangol az utánpótlás. A tréningek a Hajós uszodában lesznek, december 28-án és 29-én. A meghívottak névsora:  Prágay Magor, Gidófalvy Elemér, Csiszer Vince (UVSE), Csepely Levente (kapus), Misky Tamás, Kopilitz Zsombor (KSI), Szontagh Ágoston, Medvegy Tamás, Fülöp Domokos (FTC), Kedves Benedek, Füzesi Zalán, Koncz Ákos (kapus) (BVSC), Petik Hunor (OSC), Bulya Zsombor, […]

Read More

Férfi Ob I: Honvéd feltámadás

Szivosmartonhonved201701Mínusz négyről mentette döntetlenre a Honvéd a Miskolc elleni meccset az utolsó negyedben. A Honvéd kezdte jobban a mérkőzést, hiszen az első negyedben 2-1-re vezetett. A második nyolc percben a hajrában még Balakirev révén a Honvéd ment eggyel, majd Vadovics és Nagy jóvoltából már 5-4-re a vendég együttesnél volt az előny a félidőben. A nagyszünet után még rátett […]

Read More

Makai Erika: Bízom benne, hogy harmadszorra összejön az érem!

Makai Erika éremért megy Wroclawba! A nem olimpiai sportágak nyári világversenyére szabadkártyát kapott magyar szumósnak az idei lesz a harmadik Világjátékok a sportkarrierjében.

 

„Korábban 2009-ben Tajvanon és 2013-ban Kolumbiában képviseltem a magyar színeket. Mindig közel voltam az éremhez, bízom benne, hogy most, harmadszor összejön. Igyekszem a lehető legjobban felkészülni a játékokra” – mondta Makai Erika, aki a munka mellett az utóbbi két évben az iskolapadba is beült, ugyanis a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola hallgatója.

A Világjátékokat mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Legutóbb Kolumbiában rendezték meg a nem olimpiai sportágak világversenyét, idén pedig a lengyelországi Wroclaw lesz a házigazda.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVSZ) elnöke, dr. Mészáros János úgy nyilatkozott, hogy várhatóan 55-60 magyar sportoló vehet részt majd az idei Világjátékokon, amelyet július 20. és 30. között rendeznek meg.

Azok a sportágak, amelyekben lesz magyar induló a Világjátékokon: aerobik, strandkézilabda, szumó, íjászat, vitorlázó műrepülés, tájékozódási futás, táncsport, uszonyosúszás, ju-jitsu és karate.

Read More

Gigaversenyen küzdenek kick-boxosaink

A világ legnagyobb küzdősport rendezvényének tartják a kick-boxosok a sportág dublini világkupáját, amelyen a hétvégén 25 magyar versenyző lép tatamira, illetve száll ringbe. A versenyre 31 országból érkeznek, a nevezések száma pedig mintegy 4000(!) – a gyerekektől a felnőtteken át a veteránokig több korosztályban, hat szabályrendszerben.

 

 

A legeredményesebb magyar szakágban, a pointfightingban tíz fővel szerepelnek az évek során számos világ- és Európa-bajnokot kinevelt csepeli Halker-Király Team felnőtt versenyzői, akárcsak a korábbi 7-szeres világbajnok és 8-szoros Európa-bajnok Debreczeni Dezső tanítványai. A full-contact szabályrendszerben Juhász Gábor szövetségi kapitány vezetésével szintén harcba szállnak az érmekért a magyarok.

 

„Aki a kick-boxban meg akarja mutatni magát, az mind ott van” – jellemezte a versenyt Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke. – „Ennek ellenére válogatott kerettagjainktól azt várjuk, hogy dobogós helyen végezzenek, és lehetőleg jussanak döntőbe. A másik kimondott célunk, hogy a pointfighting szakágban a magyarok nyerjék meg a csapatversenyt. Ezt ugyanis az utóbbi évek legrangosabb viadalain rendszeresen mi nyerjük, és nem akarjuk most sem, hogy csorbát szenvedjen a tekintélyünk, és hogy felbátorodjanak az ellenfelek.”

 

A legjobb hazai kick-boxosok 2017-ben itthon is megmutathatják tudásukat: nem is egyszer. Májusban Budapesten is rangos világkupa lesz, novemberben pedig szintén a magyar fővárosban rendezik az idei pointfighting, kick-light és full-contact világbajnokságot.

Read More

NőI Ob I: vége a középszakasznak is

uvse2016110101Két elődöntősünk is van a középszakasz után, azonban négyen még küzdenek a kiadó helyekért. Az UVSE végezett a középszakasz után is az élen, így a Dunaújvárossal karöltve ők már ott vannak az elődöntőben. A legjobb négybe jutásért a BVSC a Honvéddal valamint a Szentes a Szegeddel csatázik majd. A középszakasz zárókörében nem történt meglepetés. A […]

Read More

Úton a felnőttcsapatba

Hét fiatal székesfehérvári jégkorongozó került be az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíj Program támogatottjai közé. Up-info • Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia a 2016–2017-es szezonban létrehozta az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíj Programot. A cél olyan, főleg ifjúsági és … Bővebben

Read More

Apa lett olimpiai bajnokunk!

steinmetzadammti01A napokban megszületett Steinmetz Ádám kisfia, Steinmetz János.   November 13-án megszületett Steinmetz Ádám (36) kisfia, Steinmetz János. A baba 2800 grammal született,  ő és anyukája is jól vannak. – jelent meg először a hír a vasassc.hu-n, a Szentes elleni győztes meccs utáni videóban. Athén olimpiai bajnoka nem véletlen választhatta ezt a nevet fiának, hiszen […]

Read More

Parafekvenyomás – Több versenyzőnk is kvalifikálta magát a világbajnokságra

Éremdömping Lengyelországban! Legjobb parafekvenyomóink Wroclawban versenyeztek, ahol 36. alkalommal rendezték meg Silver Bar kupát. A nemzetközi versenyen több országos csúcs is megdőlt – tudatta a Magyar Erőemelő Szövetség.

A magyar csapat végül egy arannyal, három ezüsttel és egy bronzéremmel fejezte be azt a viadalt, amelyen a legjobb hazai paralimpiai résztvevő lengyelek, a paralimpiai részvételtől eltiltott nagyon erős orosz válogatott, a szintén paralimpiai résztvevőket felvonultató szlovák nemzeti csapat, valamint Olaszország kiválóságai is részt vettek. 

Mezei Katalin, Róth Erika, Sztanó György, Sedric Watchou és Szávai Csaba már most teljesítette a jövő ősszel Mexikóban megrendezendő parafekvenyomó-világbajnokság kvalifikációs szintjét!

Read More

Miskolctapolcán búcsúzik junior válogatottunk!

alt20160601Augusztus végén Miskolctapolcán rangos nemzetközi tornával búcsúzik junior válogatottunk a hazai közönségtől.  Illusztris mezőny gyűlt össze a hétvégi Mento Kupára (augusztus 26-29.), hiszen a magyar junior válogatott ellenfelei a német, a szerb és a montenegrói válogatott lesz Miskolctapolcán. Mint ismeretes a juniorok a szeptemberi 11. és 18. közötti alpheni Eb-re készülnek, így a hétvégi esemény […]

Read More