Címke: bronzéremért
Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszónő 85 éves – PORTRÉ
Nyolcvanöt éves Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszónő. 1933. április 3-án született Budapesten. A nyarakat hatéves korától édesanyja testvérénél az akkoriban létrejött Káptalanfüreden (ma Balatonalmádi része) töltötte, itt tanult meg – teljesen magától – úszni. 1945-ben egy tehetségkutató versenyen figyelt fel rá Jávor Magda edző, ettől kezdve a Munkás Testedző Egyesület (MTE) versenyzője lett. 1948-tól a […]
Tatabányán kezdődik az U17-es szezon
Először indítanak a bányászvárosiak a korosztályos bajnokságban csapatot. Ezen a hétvégén nemcsak a magyar válogatottra szegeződik nagy figyelem, hanem a 17 éven aluliakra is, hiszen szeptember 17-én kezdődik a számukra kiírt kupasorozat. Tatabányán a házigazda Mustangs-zal együtt 8 csapat küzdhet …
A budapesti vb meglepetésemberét csábíthatja el a Jug Dubrovnik
Az egykori BL-győztes csapat Felipe Perrone helyére egy igazi nehézbombázót igazolna, aki a budapesti vb-n is bizonyított. Mint ismeretes, Felipe Perrone a Barcelonetát fogja erősíteni jövőre, a helyére pedig kellett egy másik gólerős játékos. Nos, a horvát együttesnek úgy tűnik, sikerült elcsábítani Vincenzo Renzuto-t – írja a wpdworld.com – aki az olasz válogatott színeiben a […]
Átigazolás – További érkezők várhatók Szombathelyen
Kiss Csaba mellé újabb játékosok érkezése várható. Megvan, mikorra lesz teljes az újonc kerete. Két távozója már van a Szombathelynek. Úr Valér Sopronban, még Juhász Máté az Egyesült Államokban folytatja, de Kiss Csaba mellé még jöhtnek játékosok. Matajsz Márk elmondta.: Negyedik hete edzünk, és habár a fizikai munkán van a hangsúly, és keményen melóznak a […]
Nikola Kalinic egyre közelebb a Milanhoz
Állítólag a firenzeiek nyitottak arra, hogy akár Luca Antonelli is az üzlet része legyen.
Szikrázó VW-Hyundai csata a Német Ralin
Alig néhány másodperc választja el az első négy helyezettet az első versenynapot követően, jelenleg a norvég Andreas Mikkelsen áll az élen – már többen is feladták a futamot.
Rio 2016 – Ötméteresek után ismét negyedik a női vízilabda-válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-12-es rendes játékidő után büntetőkkel 19-18-ra kikapott az orosz csapattól a riói olimpia pénteki bronzmérkőzésén. Ezzel továbbra is várni kell az első magyar női vízilabdaéremre az ötkarikás játékokon, miután nyolc évvel ezelőtt Pekingben, valamint legutóbb, Londonban is a negyedik helyen zárt a csapat. Női vízilabdatorna, bronzmérkőzés: Oroszország-Magyarország 19-18 (3-3, 4-3, 1-3, […]
Fog még meglepetést okozni a Ducati
Történelmi jelentőségű győzelemnek volt tanúja a Formula.hu a Red Bull Ringen: a Ducati hosszú évek nyeretlensége után 1-2-es eredménnyel zárta a futamot. Mennyire várhatók hasonló eredmények a későbbiekben – és mit szól ehhez Jorge Lorenzo, aki jövőre a csapat versenyzője lesz?
20 éves fiatal tehetség érkezhet a Bayernből
A Calciomercato.com internetes oldal szerkesztője arról számolt be, hogy a Milan érdeklődik a Bayern München…













