Tatabányán kezdődik az U17-es szezon

Először indítanak a bányászvárosiak a korosztályos bajnokságban csapatot.

Ezen a hétvégén nemcsak a magyar válogatottra szegeződik nagy figyelem, hanem a 17 éven aluliakra is, hiszen szeptember 17-én kezdődik a számukra kiírt kupasorozat.

Tatabányán a házigazda Mustangs-zal együtt 8 csapat küzdhet azért, hogy az első nap után az első helyen végezzen. A mezőnyben ott van a címvédő Gladiators is, amely tavaly 9 emberrel a keretben szerzett aranyat. Ám idén most 22 emberrel készülnek elhódítani a győztesnek járó trófeát.

Ám, ami a legkülönlegesebb, hogy a Tatabánya Mustangs először állíthat ki U17-es csapatot és a számok bűvöletében élve 17 fővel várják a vasárnapot. Mátrai Tibor szakosztályvezető szerint ez nagyon hosszú és áldozatos munka eredménye, illetve annak, hogy fel tudták építeni a flag csapatot is.

„Tatabányára kerülésünket követően Molnár Tamás kezdeményezésére létrehoztuk a Mustangs Junior Flag focicsapatát” – mondta Mátrai Tibor. „Az első időkben Mátrai Bence és Baráth Móder Ignác vezették az edzéseket Zahovay Ádám vezetőedző szupervíziójával. Folyamatosan toboroztunk és természetesen aktívan részt vettünk az országos flag kupa rendezvényeken. Mi is szerveztünk három kupanapot, ami segíttette a csapat pozitív megítélést és felkeltette a fiatalok érdeklődését. A munkát folyamatosan segítették az anyaegyesületünk részéről Vadóc László elnök, szülőként és önkormányzati képviselőként, Mustangs játékosként, Molnár Tamás, a szakmai munkában pedig egy amerikai fiatalember Brian Dunlap. A munka eredményesnek bizonyult, hisz az országban szervezett kupanapokon a junior flag csapat 2016-ban egy első, egy második és egy harmadik helyet ért el. Míg 2017 ben mindhárom szervezett kupanapon elhoztuk az első helyet.”21754838_10209506726016240_790693973_oA Mustangs tehát pozitív úton halad afelé, hogy a „Ménest” újabb csikókkal bővítsék. Számukra azonban most jött el majd a bizonyítási lehetőség. Itt mutathatják meg a gyerekek, hogy mire is képesek és mennyire hajtja őket a játék iránti szeretet. Természetesen a fejlődést az is elősegítette, hogy  Tatabányán nemcsak a felnőttek, de a fiatalok is ideális körülmények között készülhetnek meccseikre.

„Fontos lépcső ez a kis musztángok életében, hisz ez lesz az első lépés az igazi amerikaifoci felé, az első ütközéses meccsek következnek” – emelte ki a szakosztályvezető. – „Nagy köszönet illeti a szülőket is, akik ott vannak minden rendezvényen és aktívan segítenek a technikai lebonyolításban. A csapat logisztikai háttere is kiváló, ott vannak a nagy csapat tagjai. Emellett a város önkormányzata anyagilag, a Vulkán Tömegsport Egyesület pedig pályák, öltözők biztosításával segítik a kicsiket. Ezt csak azzal lehet meghálálni, ha megnyerjük ezt a kupanapot.”

Az U17-es bajnokság 1. fordulója tehát Tatabányán lesz szeptember 17-én.

Fotók: Molnár Tamás, Oláh Zsolt

Csoportbeosztás:

A-csoport:
Cowbells, Gladiators, Enthroners, Sharks

B-csoport:
Bulldogs, Mustangs, Wolverines, Wanderers

Forrás: http://mafsz.org – RSS