Dobogóesélyesként érkezik a Hungaroringre a magyar pilóta

Újabb sikeres hétvégén van túl Keszthelyi Vivien, aki egyedüli magyarként, s egyben a világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzőjeként ezúttal a németországi Lausitzringen gyarapította értékes pontjait két, a beállítási nehézségek miatt erőn felül megszerzett negyedik helyezésével.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján immár harmadik éve pallérozódó magyar pilótára már tizennégy éves korában felfigyeltek a világ egyik legnagyobb konszernjéhez tartozó Audi szakemberei. Ezek után Vivien lépésről-lépésre jutott el a túraautózás csúcsának számító hátsókerék-meghajtású autók világába. Az újonnan indult Audi R8 LMS Cup futamain, melyeket a DTM-mel együtt rendeznek, továbbra is ellenőrzötten egyforma autókkal állnak rajthoz a pilóták, mely rendkívül fontos szempont a további fejlődés szempontjából. Jól indult a szezon Vivien számára, hisz a hockenheimi nyitóhétvégén mindkétszer a dobogón ünnepelhetett a magyar versenyző, aki miután mindössze 13 évesen, élete első nemzetközi mezőnyben futott versenyén dobogós helyezést ért el, 14 évesen a szintén egyforma autókat felvonultató Swift Cup Europe összetettjében harmadikként zárt. Mindössze 15 évesen TCR kategóriájú autóval versenyezve két magyar bajnoki címet szerzett, majd tavaly az Audi TT Cupban – szintén még elsőkerék-meghajtású autóval – a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett, ráadásul hétről hétre nagy nemzetközi rutinnal rendelkező riválisokkal küzdött és ismerkedett meg a híres európai versenypályákkal. Keszthelyi Vivien eddigi pályafutása jó példája a tudatosan, sportszakmai szempontok alapján meghozott döntéseknek. A nemzetközi szakemberek szerint ugyanis ahhoz, hogy a profi versenyzőként egy pilóta hosszú távon sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy a tanulóéveket olyan nehéz sorozatokban töltse el, ahol az autók teljesítménye ellenőrzötten megegyezik, a versenyzők így fej-fej melletti csatákban válhatnak egyre jobbá, s köztük elsősorban a felkészültség és vezetéstechnikai tudás dönt.  E nehezített terepnek meg is lett az eredménye, hisz Vivient megdöbbentően fiatalon, mindössze 17 évesen kellően tapasztaltnak találták nemzetközi mentorai a sokak számára a maximumot, Vivien számára azonban csak tanulóéveket jelentő elsőkerék-meghajtású sorozatok elhagyására. Ennek fényében lépett tehát tovább a pilóta, aki a mostani GT, azaz nagy túraautókat felvonultató sorozatban már jóval nagyobb teljesítményű, hátsókerék-meghajtású autók küzdelmébe kóstolhat bele. Az itt szerzett tapasztalatok és tudás jelenthetik a következő lépcsőfokot hosszú távú ambiciózus céljai felé, melyekhez jó alapot jelent a pilóta gyári kötődése is. Fiatal kora ellenére minden szempontból érett gondolkodású sportolóval állunk szemben Vivien személyében, hisz a civil életben is példaértékűen kezeli népszerűségét. Szerepet vállal több nemzetközi szervezet, köztük a nők autósportban való érvényesüléséért küzdő Dare To Be Different, valamint az UNICEF munkájában is, ezen kívül a Mosoly Alapítvány fiatal sportnagyköveteként is ismerhetjük. Keszthelyi Viviennel június első hétvégéjén 2 év után először találkozhatnak hazai pályán a magyar rajongók, ugyanis az Audi R8 LMS Cup a DTM-mel együtt a Hungaroringre látogat. A magyar versenyző izgatottan készül a számára is különleges futamra, és csapata a tervek szerint számos különleges programmal várja majd a szurkolókat.

Read More

Együttműködés a szolidaritás és az integráció jegyében!

A balassagyarmati fotókiállításunk ünnepélyes megnyitójának keretében együttműködési megállapodást írt alá Medvácz Lajos, Balassagyarmat városának polgármestere és Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke. A szerződéskötés elősegíti az értelmi fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének növelését a sport terén, emeli a rendezvények szakmai és tárgyi színvonalát. Köszönjük, hogy Balassagyarmat városa támogatja az MSOSZ sportrendezvényeit. Ennek kiváló példája volt a 2016-ban megrendezett […]

Read More

Mráz Tamás győzelmével zárult az országos verseny Balatonvilágoson

Április utolsó hétvégéjén a díjugratásé volt a főszerep. Az ország hét különböző pontján tartottak versenyt ezen a hétvégén, melyek mind nagy sikerrel zárultak. A legnagyobb létszámot ezúttal a Balatonvilágoson megrendezett országos minősítő produkálta közel hatszáz starttal.

A pénteki legmagasabb, 130 centiméteres versenyszám Lang István sikerét hozta, aki a tizenöt éves Colinettát lovagolva bizonyult a leggyorsabbnak. Második helyen Szentirmai Péter és Concordia HB harmadikon pedig Kormos János és Comandante végeztek.

31689264 1732757146747622 9158748378371194880 n

A szombati nap 135 centiméteres záró versenyszámában az előző naphoz nagyon hasonló eredmény született. Szentirmai Pénter nyerte a számot, ez alkalommal a kilenc éves Expresst lovagolva, második lett Lang István, harmadik helyen pedig egy női lovast, Milesz Esztert köszönthettük.

A fiatal lovasok között mindkét nap a világkupán már bizonyító Hollé Sára tudott győzedelmeskedni Dzsango nyergében.

31758137 1732756940080976 2132764206666088448 n

A verseny legmagasabb 140 centiméteres versenyszámában két lovas tudta hibátlanul lelovagolni a Németh Zoltán által tervezett alappályát, így közülük dőlt el a végső győzelem sorsa. Szoros versenyben győzött Mráz Tamás és Conte D’Oro Z, maga mögé utasítva a Krucsó Szabolcs Casilius párost.

MrazTamas-BabolnaGP2018-og

Harmadik helyen végzett egy hibaponttal Milesz Eszter és Estelle.

31674715 1732757166747620 4588211518188814336 n

A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Megvannak a birminghami Világjátékok sportágai

Kihirdették a 2021-es Világjátékok hivatalos programját a játékok nemzetközi szervezete, az IWGA éves közgyűlésén. A 11. alkalommal – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnöksége alatt – sorra kerülő multisport-eseményt 2021. július 15. és 25. között rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol 30 sportágban 100 ország 3600 versenyzőjére számítanak.

Az alabamai esemény alkalmával ünneplik egyúttal a Világjátékok elindításának 40. évfordulóját. Érdekesség, hogy az első játékoknak is egy egyesült államokbeli helyszín, Santa Clara adott otthont. Birminghamben – amelynek magyar vonatkozása, hogy Székesfehérvár testvérvárosa – a hivatalos versenyprogramban tíz olyan sportág is helyet kap, amelyek már az 1981-es játékokon is ott voltak: a bowling, a búvárúszás, a torna, a karate, az erőemelés, a racquetball, a görkorcsolya, a softball, a kötélhúzás és a vízisí.

A 2017-es wroclawi Világjátékokon a magyar sportolók 12 hivatalos sportágban vettek részt, amelyek mindegyike szerepel a birminghami listán is. A Nemzeti Versenysport Szövetség számára jó hír, hogy a Wroclawban magyar versenyzőt is felvonultató karate a 2020-as tokiói nyári olimpiai bemutatkozás után is ott lehet a Világjátékokon, valamint, hogy az NVESZ-hez tartozó sportágak egyik legsikeresebbjének számító kick-box pedig a tavalyi bemutató sportági státusz után 2021-ben már a hivatalos versenyprogramban kap helyet.

„Biztos vagyok benne, hogy ez a program vonzó lesz a nézők számára, mind a helyszínen, mind pedig a televíziók képernyőjén. A kínálat egyensúlyt teremt az egyéni és a csapatsportok között, és olyan széleskörű készségeket vonultat fel, mint az erő, a pontosság, a fegyelem, a művészi hajlam, a kitartás, a bátorság és a gyorsaság. A program összeállításakor figyelembe vettük a tavalyi Világjátékokról és az egyes sportági világszövetségek teljesítményéről szóló jelentéseket. Ezek alapján kell finomítanunk a konkrét versenyprogramot, együttműködve a szövetségekkel. Mindannyian arra készülünk, hogy nagyszerű versenyt rendezzünk 2021-ben Birminghamben” – nyilatkozta José Perurena, az IWGA elnöke.

Már várták a hivatalos lista megjelenését – mondta az NVESZ főtitkára. Bóné Zoltán kijelentette: rövidesen sor kerül az érintett szövetségekkel és a sportért felelős állami szervvel való egyeztetésre a felkészülési időszak tervezéséről és elindításáról.

A 2021-es Világjátékok hivatalos sportágai:

Művészi sportok:
Táncsport
Tornasportok

Küzdősportok:
Ju-jitsu
Karate
Kick-box
Muaythai
Szumo

Labdajátékok:
Kajakpóló
Fistball
Floorball
Strandkézilabda
Korfball
Lacrosse
Racquetball
Softball
Fallabda

Precíziós sportok:
Íjászat
Biliárd
Golyósportok
Bowling

Erősportok:
Erőemelés
Kötélhúzás

Trendsportok:
Repülősportok
Búvárúszás
Frizbi
Életmentés
Tájfutás
Görkorcsolya
Sportmászás
Vízisí és wakeboard

Read More

Horváth és Krucsó sikerei Linzben

A linzi nemzetközi verseny második hete nagyszerű magyar eredményeket hozott. A felnőtt válogatottunk két oszlopos tagja, Horváth Balázs és Krucsó Szabolcs remekelt ezen a hétvégén. A huszonhatezer euró összdíjazású 145 cm-es nagydíjban német siker született, győzött Rüdiger Renner Celano 12-vel. Horváth Balázs sárga fedezőménjével, Zordonnal hibátlan alappálya után négy hibaponttal lovagolt az összevetésben, amely harmadik helyet ért.

31123681 759247834282227 8060919072105168896 n

Fotó: Sibil Slejko

A kecskeméti lovas mögött végzett Stephanie Holmén Flip’s Little Sparrow-val, aki nem rég megnyerte a zürichi ötcsillagos világkupa nagydíj versenyszámát. A nagykör kvalifikációs versenyszámban elért második helye után, Krucsó Szabolcs, a nagyszerű Chacco Blue II-vel a nagydíjban is verőhiba nélkül ért célba, de időtúllépésért kapott egy hibapontjával a nagydíj ötödik helyét szerezte meg.

31081544 427198067740073 9014429469455973431 n

Fotó: Myrtill Fotó

Eredménylisták: http://admin.reitergebnisse.at/pdf/18120.pdf

Read More

Ennyit keresnek a vízilabdában egy-egy diadal után

Budapest, 2017. november 4.
A kupagyõztes Szolnoki Dózsa csapata a férfi vízilabda Európai Szuperkupa döntõjében játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - FTC-PQS mérkõzés után a budapesti Komjádi Béla uszodában 2017. november 4-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsNagyok az anyagi eltérések a sportáganként egy-egy siker után. Érdekes kimutatást készített a Blikk azzal kapcsolatban, mennyire díjazzák egy-egy siker után sportáganként a klubokat az adott versenyt kiíró szövetségek. Nos, a vízilabdában a hétvégén sorra kerülő Euroliga leendő győztes csapat 15 ezer eurót (4 650 000 forintot) vihet majd haza. Reméljük, ez a csapat az UVSE […]

Read More

Meglepetés – Nem bírt egymással a Szentes és a Fradi

ftcnoi201701A női Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a zöld-fehér együttes döntetlent játszott a Szentessel, így teljesen nyílt még a továbbjutásért folytatott verseny. Bujka négyet, még Kisteleki hármat jegyzett a Szentes ellen, de ez is kevés volt, hogy győzelmre vezessék csapatukat, hiszen 10-10-re végződött a találkozó. Így ma a Népligetben úgy kezdődik majd a visszavágó, mintha […]

Read More

Konferencia: Sportszakemberképzés Magyarországon

Újabb sikeres konferenciát rendezett a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A budapesti eseményen ezúttal a sportszakemberképzés került középpontba.

 

A konferencián Dr. Mészáros János NVESZ-elnök köszöntője után előadást tartott Dr. Reinhardt Ákos az EMMI sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője, Nagy Dóra, az EMMI oktatási szakreferense, Tóth László, az NVESZ Oktatási Bizottságának elnöke, Csákvári László, az NVESZ Oktatási Bizottságának tagja, a Magyar Karate Szövetség oktatási szakértője és Györfi János, a Testnevelési Egyetem Rektorának stratégiai főtanácsadója.

Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára elmondta, az NVESZ idén még további konferenciát szervez. November 16-án, ugyancsak Budapesten, e-sportok, míg december 7-én a legális teljesítményfokozás kerül középpontba.

Read More

Táncsport – Klisóczki Alexandra lett a főtitkár!

Új főtitkára van a Magyar TáncSport Szakszövetségnek! Domokos Istvánt Klisóczki Alexandra váltotta a poszton. Domokos 14 évig töltötte be a tisztséget.  

 

 

Nagy tettvággyal érkeztem a Magyar TáncSport Szakszövetséghez. Többéves versenyzői múlttal a hátam mögött igyekszem a lehető legjobb munkát végezni a szövetségnél” – mondta Klisóczki Alexandra, aki akrobatikus rock and rollban versenyzett.

 

A Magyar TáncSport Szakszövetség a klubokkal karöltve az elmúlt időszakban világversenyek sorát rendezte meg Magyarországon. Ez a tendencia 2018-ban is folytatódik. A nagy nemzetközi versenyek sorából kiemelkedik a Latintáncok Európa-bajnoksága, amelynek Debrecen ad otthont.

Read More

Eurokupa: már az elődöntő a tét a Fradinak és a Miskolcnak

miskolc20170901A címvédő Fradi idegenben, még a Miskolc itthon ugrik medencébe. A negyeddöntő odavágóján a Fradira a Sintez Kazany vár. Varga Zsolt tanítványai az Európai Szuperkupa után, Oroszországban ugranak vízbe. Sike József tanítványai pedig itthon próbálnak előnybe kerülni a Kazany ellen. Szirányi Balázs a Fradi játékosa (videóban), még Bachner András (szövegesen) fejti ki véleményét. Eurokupa, negyeddöntő: […]

Read More

Íme, a 2002-es keret meghívottjai

általanos kép0123Jövő hét elején ismét edzésket vezényelnek a 2002-es válogatottunknak, amelyre már megvan a keret is. Hétfőn a Népligetben, még kedden délelőtt a Hajósban délután pedig a Tüske uszodában találkozik a 2002-es csapatunk. Utóbbi helyszínen edzőmeccset játszik az OSC ifi csapatával. A meghívott keret: Bőröczky Marcell (FTC), Dávid Zoltán (BVSC), Dubinák Szabolcs (KSI SE), Fótos Tamás […]

Read More

Szabó Botond: végtelenül büszke vagyok a csapatomra

tatabanyaszaboAz ominózus Tatabánya – Miskolc meccsel kapcsolatban megszólalt Szabó Botond is. A hazaiak játékosa egy másik aspektusból világítja meg a vendégek által megóvott meccset.  Mint ismeretes, a Miskolc óvást nyújtott be a férfi Ob I 4. fordulójában történtekkel kapcsolatban. Ma már foglalkoztunk az üggyel, a miskolciak álláspotja után, most itt van a tatabányaiak véleménye. Szabó Botond […]

Read More

Kemény Dénes elmondta, mit kellene tenni Bernd Storcknak

Kemeny DenesMTI01A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke egy interjúban beszélt a három olimpiai aranyról, a motivációról és a magyar válogatott vb selejtezős teljesítményéről is Fotó: MTI / archív A volt kapitány a delmagyar.hu-nak aláhúzta, a siker egyidejűleg abszolút értelmű és relatív kifejezés. Sikeresnek tartom azt az edzőt, aki ötödik helyet ér el csapatával egy olyan bajnokságban, ahol a játékosállomány alapján […]

Read More

Azt hitte, edzője csak viccel

lajkomarton2017pecsA fiatal pécsi játékos nem akart hinni a fülének, mikor Lukács Gergely elmondta neki, hogy behívták a válogatottba. Mint ismeretes, Märcz Tamás kihirdette az október végi válogatott keretét, amelyben többek között helyet kapott a fiatal Lajkó Márton is. Szinte még fel se fogtam, mi történt – kezdte Lajkó Márton – Először azt hittem, hogy az […]

Read More

Egy lépéssel közelebb vagyunk a 2018-as Eb-hez

2018barcelonawpA barcelonai Eb-re a 2. selejtezőkört bonyolították le a hétvégén. Hamarosan kialakul a jövő évi Eb mezőnye… A legjobbak már kvalifikálták magukat a barcelonai eseményre a férfiaknál, így nyolc válogatott – köztük a magyar – ott van a katalán városban megrendezendő kontinenstornán. Azonban még nyolc hely kiadó az Eb-re. Az elmúlt hétvégén két városban a […]

Read More

Változások Recconál

pro recco bl01Az olasz sztárklub trénere, Vladimir Vujaszinovics fontos változásokat jelentett be.  Fotó: prorecco.it /archív A Recco is megkezdte a 2017/2018-as idényre a felkészülést. Vladimir Vujaszinovics, a légiós-stop miatt ismertette az idei felállást. Érdekesség, hogy Aleksandar Ivovics a 2014/2015-ös idény után ismét csak a Bajnokok Ligájában fog szerepelni. Filip Filipovics azonban az olasz bajnokságban is bevethető lesz, […]

Read More