U19: A Vilotic-tornán folytatja felkészülését a válogatott

U19-es együttesünk pénteken kezdi meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán, első ellenfele Izrael korosztályos csapata lesz.

Az 1999-es születésű játékosokból álló korosztályos együttesünk a tavaszt a Kínában rendezett Panda Kupa megnyerésével zárta, az új idényt pedig egy háromnapos összetartással kezdte meg, immár U19-es válogatottként. A tavaszi mérkőzéseken kialakult csapathoz csatlakozott néhány fiatalabb labdarúgó, ugyanis az Európa-bajnoki selejtezőkön (a mieink Hollandiában szerepelnek októberben, a házigazdák mellett a szlovénok és a máltaiak lesznek az ellenfelek) a tavasszal U17-es Európa-bajnokságon szereplő 2000-es korosztály futballistáira is számít a Marcus Jahn szövetségi edző vezette stáb.

Az összetartás célja az volt, hogy a fiatalabb korosztály játékosait integráljuk a csapatba, és úgy érzem, ez sikerült, az újak máris beilleszkedtek az együttesbe. A tétmérkőzések előtt még részt veszünk a szerbiai Vilotic Kupán, ahol folytatjuk a most megkezdett munkát, hogy az októberi Eb-selejtezőre kialakuljon az ideális összetételű válogatott – fogalmazott a tornával kapcsolatban Marcus Jahn szövetségi edző.

A magyar válogatott programja:

09.01. Izrael–Magyarország (Szabadka, 17:00)
09.02. Magyarország–Ukrajna (Szabadka, 17:00)
09.04. helyosztó, az eredményektől függően

A magyar U19-es válogatott kerete:

Kapusok:

Bese Balázs (Budaörs)
Varga Ádám (PFLA)

Védők:

Krebsz Máté (Ajka)
Kiss Balázs (Siófok)
Mocsi Attila (Videoton FC)
Berdó Máté (Paks)
Csóka Dániel (Wolverhampton)
Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások:

Lustyik Levente (MTK Budapest)
Mim Gergely (PFLA)
Csonka András (Ferencváros)
Banó Szabó Bence (Bp. Honvéd)
Stoiacovici Dávid (Bp. Honvéd)
Palincsár Martin (MTK Budapest)

Támadók:

Pratsler Benjámin (Union Berlin)
Bévárdi Zsombor (Siófok)
Csoboth Kevin (Benfica)
Schön Szabolcs (Ajax)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Torvund Alexander (Vasas)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS