Megszállók érkeznek Ausztriából
A Budapest Wolves a St. Pölten Invaders-t látja vendégül az osztrák Divízió I-ben. A sógoroknál is beindul az élet és ez azt jelenti, hogy a Farkasoknak kezdődik a dupla terhelés. A Budapest Wolves néhány játékosa szinte ki sem pihenheti magát …

Kétezer-ötszáz résztvevővel – köztük megannyi fiatallal – szombat délelőtt elindult az Univer24 – Az Úszás ünnepe elnevezésű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át úsznak a kecskeméti uszodában. A megnyitón részt vett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki ebből az alkalomból nyújtotta át Hosszú Katinkának a FINA, a nemzetközi szövetség hivatalos diplomáját a […]
Mától lehet új játékosokat igazolni a férfi Ob I-es csapatokba. Egy-két nevet már lehet tudni, milyen változások lesznek az együttesekben, így összegyűjtöttük. Február 7-én, azaz ma megnyílt az átigazolási piac a férfi Ob I-ben. Az első osztályú férfi csapatok két hétig (február 7-től, február 21-ig) élhetnek azzal a joggal, hogy megerősítik keretüket. Két együttesnél vannak érkezők, […]
A Miskolc három fordulóval az alapszakasz vége előtt, már bejutott a felsőházba. Az új helyzet, új célokkal is párosult az együttesnél, de Bachner András, a klub elnöke óvatosan, visszafogodtan fogalmazott oldalunknak. A hónap elején Sike Józseffel, a csapat vezetőedzőjével készítettünk egy interjút, most pedig új helyzet állt elő, hiszen a csapat bejutott a felsőházba. A szezon elején, […]
Nemcsak a magyar bajnokság kiegyensúlyozott. Izgalmakban és vártalan fordulatokban bővelkedett a talján pontvadászat 5. fordulója is. Három döntetlen – kis híján négy – is született az olasz bajnokság 5. körében. Először a Posillipo nem bírt a Savonával. A hazaiaknál Subotics öttel jelentkezett, míg a vendégeknél is a légiósok vitték a csapatot, hiszen Milakovics és Gunasz […]
Róma visszalépett, ám Párizs nagyot ment a NOB elnökénél. A francia köztársasági elnök, Francois Holland fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét az Elysée-palotában. A vendéget egy különleges ajándékkal is meglepték, hiszen a NOB elnök megkapta az 1924-es párizsi olimpia zászlaját, emelett egy üzenetet is. „Ennek a zászlónak a története egy évszázadra nyúlik vissza, és […]
Egyetlen gól döntött a Bajnokok Ligája B-csoportjának rangadóján. Vincze Balázs csapata végül behúzta a mérkőzést, és így csoportgyőztesként menetelt tovább. Nagyot küzdött az OSC a Hannover elleni csoportrangadón. Két 100%-os csapat találkozott a B-csoportban, hiszen mind az újbudaiak, mind pedig a Hannover magabiztosan verte a Barendrecht gárdáját. Ahogy azt várni lehetett az elejétől kezdte nagyon […]