Szabina a topon

A Judoinfo hagyományos év végi szavazásán Gercsák Szabina lett 2015 legjobb dzsúdósa. A 19 éves miskolci versenyző a közönségszavazást is megnyerte. UP-info • Gercsák Szabina nagyszerű évet zárt, minek eredményeképpen sorra gyűjti be az egyéni elismeréseket. Felkerült a judoinside.com szakportál … Bővebben

Read More

Naptárat elő – Íme, a 2016-os versenynaptár

vizilabda altalanos02Sűrű lesz az idei év. A legfőbb esemény a riói olimpia lesz, reméljük, a női és férfi válogatottainkkal. Utánpótlás válogatottjaink sem fognak unatkozni. Ezen kívül lesz még Masters Eb és BL Final Six is Budapesten. Rögtön a belgrádi Európa-bajnoksággal kezdtünk, aztán szépen jönnek a többi események. A nyár eléggé zsúfolt lesz, ahogy már megszokhattuk. Két […]

Read More

Megvan Montenegró új kapitánya

Ranko Perovics után, Vladimir Gojkovics veszi át a montenegrói válogatott irányítását. A világbajnokság 5. helye után Ranko Perovics bejelentette lemondását a montenegrói válogatott éléről. Az utódra eddig kellett várni.  új szakvezető 1981-ben született Kotorban. Legnagyobb sikerét 2005-ben a montreali vb-n ért el Szerbia és Montenegró válogatottjával, mikor aranyérmesek lettek. 2004-ben az athéni olimpián ezüstöt, még […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.