Aranyosan csillognak a váltóban nyert érmek a világbajnok uszonyosúszók szemében

Éremesővel és nem mindennapi közösségi élményekkel zárta a belgrádi uszonyosúszó világbajnokságot az immár 11-szeres világbajnok Senánszky Petra, és a tavaly óta magyar színekben versenyző, élete első felnőtt vb-jén szerepelt Bukor Ádám. Az egyéni számokban szerzett arany- és ezüstérmek mellett mindkét sportoló számára különlegesen kedves a váltókkal elért, nagy küzdelmek árán kiharcolt harmadik hely.

 

A korábbi évekhez képest visszafogott felkészülés mellett is megvédte világbajnoki címét Belgrádban minden idők legeredményesebb magyar uszonyosúszója, Senánszky Petra. A kétszeres Világjátékok-győztes sportoló 50 és 100 méter uszonyos gyorson is első lett, és fontos szerepet vállalt a magyar váltók várakozáson felüli teljesítményében is.

„A vb abszolút úgy sikerült, ahogy terveztük, talán még jobban is. Idén kicsit visszavettünk a felkészülés erősségéből, mert a tavalyi Világjátékok előtti időszak nagyon sokat kivett belőlem. Az egyéniben szerzett aranyak mellett külön örültem a 4×100-as vegyes uszonyos gyorsváltóban elért bronznak, mert bár bíztunk benne, hogy meglesz az érem, nem volt egyértelmű esély rá. A csapatmunka adott egy pluszt az amúgy is remek hangulatú versenyhez” – összegzett a 24 éves debreceni világklasszis, aki 2021-ben szeretne újra Világjátékokat nyerni, így jövő évtől ismét teljes erőbedobással edz majd.

Hasonló tervei vannak a múlt heti belgrádi uszonyosúszó vb másik magyar aranyérmesének, a 400 méteres felszíni úszásban diadalmaskodó Bukor Ádámnak. A 2017 óta Magyarországot képviselő fiatal felvidéki sportoló évek óta hármasával szerzi az aranyakat a világversenyeken, első felnőtt vébéje lévén azonban nem letört a 800 és 1500 méteren szerzett ezüstérem miatt sem.

 

„A 400 méter volt az első számom, ahol nagyon szép versenyben, jó hajrával tudtam leelőzni az olasz ellenfelet. Sajnos azonban tönkrement az uszonyom, és egy teljesen újjal kellett versenyeznem másnap, ez meg is látszott 1500 méteren, ahol második lettem. Ugyanakkor nagyon jól sikerült a 4×200-as férfi felszíni váltó, utolsóként ugrottam a vízbe, és az ötödikről a harmadik helyre hoztam fel a csapatot. Sőt, jobb időt úsztam, mint a 200 méteres egyéni szám bajnoka. Azért is remek érzés volt, mert most először váltóztam magyar színekben, és rengeteg biztatást is kaptam” – fogalmazott a szlovákiai Galántán élő és edző sportoló.

Bukor Ádám a nyár végén kezdi el a felkészülést a három év múlva tartandó Világjátékokra, ahová 200 és 400 méteren szeretne kijutni, és ha már ott van, akkor legalább egyszer felállna a dobogó tetejére is.

A magyar uszonyosúszó válogatott addig is büszkélkedhet az idei belgrádi világbajnokságon megszerzett 3 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmével.

Read More

Torna Eb – Felkészült csapat utazik a kontinensbajnokságra

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke tisztes helytállásra számít a glasgow-i Európa-bajnokságon.

 

Dr. Magyar Zoltán szerint a nemzeti csapatot lelkes és jól felkészült tornászok alkotják. „Egy Európa-bajnokság mindig fontos szerepet tölt be a tornászok életében. Ahogy láttam, a felkészülés során jó munkát végeztek a fiatalok, meg a szakmai stáb. Sajnos a férfiaknál és a nőknél is van egy-egy nagy hiányzó: Kardos Botond és Kovács Zsófia nem tud indulni, mindketten sérülés miatt nem lesznek ott Glasgow-ban.” – mondta az elnök, aki hozzátette, hogy a pontszámokat elnézve – ha mindenki hibátlant nyújt – tisztes helytállásban bízhatunk.

„Fontos, hogy nem csak a felnőttek lesznek ott az Eb-n. A fiatalok szintén szerekhez lépnek a kontinensbajnokságon. Bízom benne, hogy esetükben még egy-két meglepetés-eredményben is részünk lehet.” – mondta dr. Magyar Zoltán. 

A glasgow-i Európa-bajnokságot július 30. és augusztus 12. között rendezik meg. Skócia legnagyobb városa egyébként egy multisport Európa-bajnokságnak ad otthont, hiszen a tornászokon kívül az úszók, a golfozók, a triatlonisták, a kerékpározók és az evezősök számára is Eb-t rendeznek.

Read More

Eb: a legjobb hat csapat közül a miénk a legfiatalabb és a legrutintalanabb

Barcelona, 2018. július 27.
Bíró Attila szövetségi kapitány a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornáján a bronzéremért játszott Magyarország - Spanyolország mérkõzésen 2018. július 27-én.
MTI Fotó: Illyés TiborBíró Attila szövetségi kapitány, valamint Keszthelyi Rita csapatkapitány is úgy gondolja, hogy az éremszerzést valójában még a hollandok elleni elődöntőben mulasztotta el a magyar női vízilabda-válogatott a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, melynek pénteki bronzmérkőzésén 12-6-ra kikapott a házigazda spanyol csapattól. “A hollandoknál nem voltunk rosszabbak, ezen a meccsen viszont már az első negyed után elment a […]

Read More

Európa-bajnokság, a 15. nap programja: záróra a férfiaknál

Barcelona, 2018. július 26.
Zalánki Gergõ a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, az 5-8. helyért játszott Magyarország - Montenegró mérkõzésen 2018. július 26-án. A magyar válogatott 7-6-ra kikapott, így a hetedik helyért játszhat.
MTI Fotó: Illyés TiborAz oroszok ellen játszunk a 7. helyért. Spanyol-szerb finálé a Eb-címért. Négy meccset rendeznek az Eb utolsó játéknapján. A magyar válogatott az oroszokkal küzd meg, még Montenegró a görögökkel az 5. helyért. A bronzmeccset az olasz és a horvát csapat vívja. Este az utolsó meccset pedig Spanyolország és Szerbia játssza. Európa-bajnokság, a 15. játéknap programja:  […]

Read More

Bolgár siker a legnehezebb körben

A Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny és Grand Prix második napján hat versenyszámot és 198 startot látott a közönség a megújult Hirling József Lovaspark zöld gyepén. A nap legnehezebb 140 cm-es pályáján bolgár siker született, ahol Angel Niagolov, Chaccothago nyergében győzött (címképen, fotó Hajdu Krisztina). A halasi lovasok a tegnapihoz képest visszafogottabb eredményeket értek el.

Délelőtt remek, napsütéses időben teltek a versenyek, délután egy rövid zápor jelentett néhány lovasnak zavaró körülményt, de lényegesen nem befolyásolta az időjárás változása az eseményeket.

A nap első száma, az öt éves lovak 110 cm-es versenye a tegnapihoz hasonlóan kettős Kovács Henri sikert hozott. Tambourno-val és Tam Tam-mal első és második helyet ért el a Morris Lovas SE sportolója.

kovcshtambourino

120 cm-es ifjúsági számot Kovács Ádám (Timpex Nyíregyháza LK) Timpex Emlékkel nyerte. A szintén 120 cm-es WVI Holding, amatőr GP kvalifikációs, kétfázisos, megszakítás nélküli versenyszámban, a többszörös amatőr magyar bajnok, Debreczeni Éva Kerítővel nyert.  Az Állatorvos-tudományi Kar TLC lovasa hibátlanul és a leggyorsabban vette az akadályokat társával, a 12 éves sárga kancával.

debreczenikert

Egy 120 cm-es pályán folyt a 6 éves lovak versenyszáma, amelyen a Sándor Lovasfarm sportolója, Sándor Balázs Douglas nevű lován nyerte a lovak stílusversenyét. A nap ötödik körében, a 130 cm-es nyitott számban, Szotyori Nagy Kristóf (Porsper LK) Timpex Glóriával végzett az élen. A szám egyben az U 25-ös Grand Prix kvalifikáció köreként is szerepelt. Az ifjúsági kategóriában, a Colonado Lovasiskola SE sportolója, Janik Anna Costa Brava nyergében vehette át az első helyezettnek járó díjat.

szotyori

A nap legmegterhelőbb, utolsó versenyszáma, a 140 cm magas akadályokkal nehezített, nyitott kör, egyben a felnőtt GP minősülésre is lehetőség adott. A kétfázisos, megszakítás nélküli számot egy bolgár lovas, Angel Niagolov Chaccothago-val (címképen) hozta az első helyen.

angelniagolovcim

A halasi lovasok, a tegnapi három elsőség után ma kevésbé domináltak, nem szereztek érmes helyezést, de a hátralévő két napon még biztos megörvendeztetik a helyi lovasbarátokat, mert több kategóriában és versenyszámban is nyeregbe szállnak.

Holnap reggel 9 órától folytatódnak a megméretések a lovasparkban. Hét versenyszámban, 190 startot láthatnak a kilátogatók és ismét lesz lehetőség több kategóriában is Grand Prix minősülésre. A helyi gasztronómia különlegességeit továbbra is a Sóstó Csárda étteremsátra kínálja. Az eseményre ingyenes a belépés.

Teljes eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9813&competitionId=10

Forrás: www.halasmedia.hu

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Az, hogy talán a legjobb mérkőzésünket játszottuk a tornán, nem fog boldoggá tenni

Debrecen, 2018. március 20.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a vízilabda férfi világliga európai selejtezõjében játszott Magyarország - Hollandia mérkõzésén a Debreceni Sportuszodában 2018. március 20-án. Magyarország-Hollandia 13-1.
MTI Fotó: Czeglédi ZsoltMärcz Tamás a Montenegró ellen elvesztett meccs után nyilatkozott. Az, hogy talán a legjobb mérkőzésünket játszottuk a tornán, nem fog boldoggá tenni, mivel nem sikerült nyerni. Kiélezett találkozót játszottunk, megvolt a lehetőségünk a döntetlenre, de az utolsó emberelőnyt nem jól játszottuk meg” – nyilatkozta Märcz Tamás, aki annak azért örült, hogy csapata ezúttal jól kezdett […]

Read More

Európa-bajnokság, a 12. nap programja: A döntőért játszik női válogatottunk

Barcelona, 2018. július 17.
Keszthelyi Rita (b) és a szerb Vladana Klincov kapus a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi versenyének csoportkörében játszott Magyarország – Szerbia mérkõzésen 2018. július 17-én.
MTI Fotó: Illyés TiborBíró Attila tanítványai a hollandok ellen ugranak vízbe.  Egyre keményebb meccsek jönnek az Eb-n. A csajok már a döntőért játszanak 17 órától. A másik ágon spanyol-görög meccset rendeznek. Európa-bajnokság, a 12. nap programja: Július 25., szerda: 5-8. helyért: 13.15 Olaszország-Németország 14.45 Oroszország-Franciaország Elődöntő: 17.00 Magyarország-Hollandia 18.30 Spanyolország-Görögország

Read More

Eb: csak egymásba kapaszkodva sikerülhet a szerbek legyőzése

nagyviktor2018062401Nagy Viktor csapatkapitány szerint a magyar válogatott minden játékosának a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy legyőzhessék a szerb együttest kedden a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében. “Egy ilyen mérkőzésen csak az számít, hogy amikor beugrasz a vízbe, onnantól kezdve milyen állapotban vagy fejben és fizikálisan, valamint, hogy mennyit tudsz kihozni magadból” – nyilatkozta Nagy Viktor […]

Read More

Az Eb másik oldala!

szilagyi01Szemezgettünk, hogy vajon a játékosaink hogyan élik meg az Eb-t közösségi oldalaikon. Vámos Márton egy csapatvacsoráról posztolt legutóbb: Megyünk tovább!💪🏻 #hajramagyarok Vámos Márton (@vamosmarci) által megosztott bejegyzés, Júl 20., 2018, időpont: 12:24 (PDT időzóna szerint) Gangl Edina a negyeddöntőre koncentrál:   Fókuszban a negyeddöntő HUN vs ITA, hétfőn 18:30-tól (Köszönet a fotóért @aniko_16 @mvlsz ) […]

Read More

Visegrad 4 Special Series: Kusztor Péter győzött Ibrányban

A My Bike-Stevens magyar versenyzője a cseh Karel Tyrpkl (Pardus Tufo-Prostejov) és a szerb Marko Danilovic (Szerbia) kettőst utasította maga mögé a hajrában, ezzel negyven Europe Tour pontot gyűjtve a Debrecen és Ibrány közötti, 157,6 kilométeres versenyen. A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület …

Read More

Eb: könnyed siker a németek ellen

Barcelona, 2018. július 21.
Csabai Dóra (j) és a német Sophia Eggert a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornájának csoportkörében játszott Magyarország - Németország mérkõzésen 2018. július 21-én.
MTI Fotó: Illyés TiborA címvédő magyar női vízilabda-válogatott 26-1-re nyert a német csapat ellen szombaton a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek zárófordulójában. Egy nappal a magyar-német férfipárharc után a nőknél is ez volt a párosítás, de míg pénteken nagy meglepetésre döntetlen született, erre szombaton semmi esély nem volt. A végeredményt eleve előre jelezte az, hogy a két női válogatott […]

Read More

Märcz Tamás: a játékosok álljanak a sarkukra

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosMärcz Tamás továbbra is bízik hullámvölgyben lévő csapatában, a magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely vasárnap a hollandokkal játszik a nyolc közé kerülésért a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. “Mindenkinek a pályafutásában vannak hasonló helyzeteket, csak az a kérdés, hogy milyen gyo)rsan tud kijönni egy jónak mondott csapat egy ilyen krízishelyzetből. Olaszországban ez volt az egyik, amit megtanultam, a […]

Read More

Eb: megvan, mikor játszunk a hollandokkal

Barcelona, 2018. július 20.
Vogel Soma a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi versenyének csoportkörében játszott Németország - Magyarország mérkõzésen 2018. július 20-án.
MTI Fotó: Illyés TiborKialakult a vasárnapi menetrend a vízilabda Eb-n. Íme, a meccsek kezdési időpontjai. Férfi válogatottunk a hollandokkal játszik vasárnap 17 órától. A tulipánosok ellen kellene kivívni a nyolcba kerülést, utána pedig jöhet Szerbia az elődöntőért. Vasárnap egyébként a magyar-holland meccsen kívül öt találkozót játszanak még. Három parti a legjobb nyolcba kerülésről szól, ahová a legnagyobb esélye: […]

Read More

Eb: Győzelem Oroszország ellen

Barcelona, 2018. július 19.
Leimeter Dóra (j) és az orosz Anasztaszija Szimanovics a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi versenyének csoportkörében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen 2018. július 19-én.
MTI Fotó: Illyés TiborLányaink parádés meccsen győztek az oroszokkal szemben. Jól kezdtünk, hiszen Keszthelyi, Gyöngyössy majd Gurisatti révén már 3-0-ra elhúztunk a hajrára. Az etap végén pedig 4-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben többször feljött az orosz válogatott, előbb 4-3-ra majd 5-4-re. A nagyszünetben Szilágyi állította be a 6-4-es állást. A harmadik nyolc percben a küzdés […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.