Címke: edzésben
Bonucci és Locatelli is kezdhet a Shkendija ellen
Csütörtökön rendezik a Milan-Shkendija összecsapást az EL-ben.
Plizzari 2021 nyaráig hosszabbíthat a Milannal
Olasz sajtóhírek szerint a Milan nemrég felvette a kapcsolatot az U20-as utánpótlás-válogatott Alessandro Plizzari ügynökével,…
U18: Jó meccsen döntetlen a svédek ellen
U18-as válogatottunk színvonalas mérkőzéssel zárta az Eb-selejtezőkre való felkészülésének tavaszi szakaszát.
Gündogan újra edzésben
A német válogatott Ilkay Gündogan még tavaly decemberben szenvedett keresztszalagszakadást.
Montella: “Szükség van a szurkolóink támogatására”
Az Atalanta elleni döntetlennel zárult találkozó után Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője nyilatkozott. “Nem volt…
A Milan megszerezné a remek idényt futó Pellegrinit
A Milan mellett számos klub érdeklődik Olaszországból illetve Európából egyaránt a Sassuolo fiatal középpályása, Lorenzo…
Férfi Ob I., elődöntő: Szombaton minden eldőlhet
Szombaton a címvédő az OSC-vel csap össze, ahol a döntő a tét, de még egy meccset is rendeznek a rájátszásban. Nem kis összecsapást rendeznek szombaton. A Szolnok és az OSC 6-6-ról folytatja az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot a férfi Ob I ellődöntőjében. Mondani sem kell, nagy találkozó lesz. A másik meccsen a Tatabánya […]
Öregfiúk térnek vissza a harmadosztályban
Négy mérkőzést rendeznek ezen a hétvégén a Berény Sport Divízió II-ben. Izgalmas összecsapásokra készülhetünk ezen a hétvégén. A pályán lesznek visszatérő csapatok, újonc, illetve tapasztalt együttesek. A Wolverines-Nyíregyháza Tigers párharc keleten érdekesnek ígérkezik. A jászberényi alakulatnál évről évre létszámgondok vannak, …
Vizes vb – A Semmelweis Egyetem felel az egészségügyi ellátásért
A Semmelweis Egyetem tulajdonában lévő Semmelweis Egészségügyi Kft. nyerte a FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódó orvosi, egészségügyi szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárást – írta csütörtöki számában a Világgazdaság. Merkely Béla, a FINA orvos-igazgatója, az egyetem rektor-helyettese a lapnak azt mondta: a vb alatt naponta 200 orvos és szakápoló lesz készenlétben. Összesen 550 orvosra és ápolóra lesz […]
BVSC-OSC: 12-11
A Szőnyi útiak nagy fegyvertényt hajtottak végre, hiszen otthon győzték le az OSC-t. A forduló legnagyobb meglepetését a BVSC produkálta, aki az OSC ellen gyűjtötte be a három egységet. A szőnyi útiak kétszer is négyperces előnybe kerültek Drasko Brguljan és Slobodan Nikic kiállításával, mely fordulópontot hozott a mérkőzésen és többek között ennek is köszönhetően […]
Montella szerint a Genoa győzelemre fog játszani
Szombat este a Milan a tabella 16. helyén álló Genoát fogadja a San Siróban az…
Az utánpótlás és a versenysport fejlesztése határozza meg az MVSZ következő négy évét is
Sikerült kiszélesíteni a vitorlázás utánpótlásának bázisát, és lefektetni egy olyan új stratégiát és átlátható, hatékony szövetségi működést, amelynek révén folyamatosan emelkedik a háttérben végzett munka szakmai színvonala. Így foglalta össze a Magyar Vitorlás Szövetség előző négy évben elért eredményeit dr. Kollár Lajos elnök szombaton a Budapest Boat Show-n.
„Olimpikonjaink kiváló szereplése és az őket követő fiatal vitorlázók nemzetközi eredményei igazolják stratégiánkat és az előző években végzett komoly háttérmunkát. Négy éve azt hirdettük meg, hogy a legfontosabb számunkra az utánpótlás fejlesztése, és ennek a munkának az eredményei már látszanak, miközben a vitorlázók számára jól átlátható és a fejlődést biztosító keretrendszert hoztunk létre a versenyzés minden szintjén” – mondta el dr. Kollár Lajos.
2013 óta a vitorlázás sportágban regisztrált utánpótláskorú versenyzők száma harminc százalékkal nőtt. De nemcsak az igazolt versenyzők létszámában lehet érzékelni a javulást, hanem egy szinttel lejjebb, a vitorlázással éppen csak ismerkedők létszámában is, hiszen 2016-ban már 1.600 fiatal vett részt az MVSz által szervezett GoBoating napon, amelyen a 10-16 éves korú gyerekek ismerkedhettek meg a sportággal.

Kollár Lajos kiemelte, hogy a fejlődésnek két motorja van. Az egyik az anyagi helyzet megszilárdulása, a másik pedig a szakmai színvonal folyamatos felzárkóztatása a világ elitjéhez. A Magyar Vitorlás Szövetség költségvetése négy év alatt harminc százalékkal bővült, s ebből nemcsak az élversenyzők számára lehetett szilárd felkészülést biztosítani a világversenyekre, de a szakmai munka dandárját végző vitorlás egyesületeknek is jelentős forrásokat tudtak juttatni.
Az MVSz húsz százalékkal több pénzt tudott biztosítani a klubok műhelymunkájának támogatására, márpedig ez a legfontosabb ahhoz, hogy az egyesületeknél nyugodt légkörben tudjanak készülni, fejlődni a gyerekek. Beindították a vitorlázás nemzetközi szervezete, a World Sailing által kidolgozott edzőképzési programot a magyar edzőknek, folyamatos a versenyrendezői és -bírói utánpótlás képzése, amelyet az MVSZ bizottságai koordinálnak. Elkészültek a korszerű tananyagok és edzésprogramok, és akkreditált, egységes, az MVSz által folyamatosan ellenőrzött belépőszintű képzést hoztak létre Vitorlás Suli néven, amelynek jelenleg már 17 vitorlásiskola és vitorlásoktatással foglalkozó egyesület a tagja.
„Nem kívánunk változtatni az eddigi irányon, de az előző években kidolgozott struktúrákon keresztül még hatékonyabban tudjuk céljainkat követni a következő négy évben” – mondta dr. Kollár Lajos. „A 2020-ig tartó ciklus mottója legyen ’Gyorsabban, élesebben’, hiszen aki vitorlázik, tudja, ha egy hajó gyorsabb és élesebb, mint a többi, akkor verhetetlen” – fűzte hozzá az elnök.
Célkitűzéseink között szerepel az anyagi és a szakmai háttér további erősítése. A GINOP Program egyik pályázatából még idén mintegy száz hajóval bővül az utánpótláskorú versenyzők számára rendelkezésre álló sporteszközök száma, százmillió forintot költhetünk olimpikonjaink eszközfejlesztésére, húszmillió plusz forrás áll rendelkezésre edzők bérezésének támogatására, és beindulhat egy új, a versenyvitorlázás céljait szolgáló kikötő építése Balatonfüreden. Folytatják az edzői oktatási rendszer fejlesztését is: a cél, hogy minden nyolc fiatal vitorlázóra jusson egy képzett edző. Az igazolt ifjúsági versenyzők létszáma a jelenlegi négyszázról 2020-ig 25 százalékkal nő majd.
Az ifjúsági válogatott keret támogatása kiemelt prioritás, és az eddiginél több pénz jut majd a fejlődéshez szükséges edzőtáborok és versenyek költségeire. Az élsportban pedig az a cél, hogy az 1980-as olimpia bronzérme után 2020-ben újra legyen magyar érem és helyezés vitorlázásban.
Az elnök azt is kiemelte, hogy mindemellett nem feledkeznek meg a sportág gerincét adó nagyhajós és szabadidő-vitorlázókról sem. Az elmúlt időszakban megújult, szakmai szempontból átláthatóvá és egységessé vált a versenyrendszer, ami megállította a korábban tapasztalt létszámcsökkenést a magyar versenyeken. A továbbiakban is azon dolgoznak majd, hogy minden magyar vitorlázó megtalálja azt a túrát, versenyt vagy eseményt, amelynek révén bekapcsolódhat a sportág vérkeringésébe.
Bajnokok Ligája: idegenben mindhárom csapatunk
Az OSC Bresciában vív sorsdöntő meccset, az Eger Németországban, a Szolnok Franciaországban játszik. Mindhárom magyar csapatnak idegenben kell helytállnia a BL-ben a 7. fordulóban. Az OSC van a legnehezebb helyzetben, az újbudaiak jelenleg a 4. helyen állnak az A-csoportban, őket három egységgel előzi meg az olasz gárda. Ha most pontot/pontokat hullajt a magyar csapat nehéz […]
Montella szerint minden adott a győzelemhez
Vasárnap délután a Milan a Sassuolo otthonában lép pályára a Serie A 26. fordulójában. A…
Vizes vb 2017 – Orbán Viktor a Nemzetközi Úszó Szövetség ügyvezető igazgatójával tárgyalt
Minden adott ahhoz, hogy a magyarországi legyen minden idők egyik legjobb vizes világbajnoksága Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója szerint, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést kedden az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t. A tárgyaláson részt vett Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke is. Cornel Marculescu elégedetten nyilatkozott […]
Vizes vb 2017/Olimpia 2024 – Nagy sikert aratott a windsori prezentáció
A jövő évi vizes világbajnokságot, illetve a 2024-es olimpia budapesti pályázatát bemutató prezentáció is nagy sikert aratott a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) konvencióján a kanadai Windsorban. Csurka Gergelynek, a FINA médiabizottsági tagjának a rövidpályás úszó világbajnokság helyszínéről küldött hétfői beszámolója szerint Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető-igazgatója kiemelte, hogy “a kormányzat és Orbán […]
Év végi díjeső
Megtartotta évzáró és díjátadó gáláját a Magyar Atlétikai Szövetség. A Vörösmarty téri Gerbeaud Ház Átrium termében lezajlott fogadáson a 2016-os év legjobb atlétáit díjazták. Nagy meglepetések nem születtek, a világversenyeken elért eredmények alapján előre lehetett sejteni, melyik korosztályban ki lesz … Bővebben
Több dobogót akarnak a Force Indiánál
Otmar Szafnauer szerint a Force India harcba szállhat a Red Bull-lal és a Williamsszel is, idén több F1-es dobogót szeretnének megszerezni – az új fejlesztésekkel hamar előállnak.
Párbajhősök, tőrbe csaltak
A junior párbajtőrözők országos bajnokságán egyéniben Buta Levente és Kolczonay Borbála, csapatban a BVSC és az Alföldi Vívó Akadémia szerezte meg az elsőséget. A tőrözők mezőnyében Bencze Attila és Pásztor Flóra, illetve az MTK és a Törekvés együttese állhatott fel … Bővebben


























