Mitrovics: rajtam nem múlik, hogy legyen magyar nyelvű kiadása a könyvnek
Braniszlav Mitrovics könyvének fogadtatásáról és a nagy érdeklődésről is beszélt. Mint ismeretes az Eger szerb olimpiai bajnok hálóőrének idén jelent meg könyve, melyről így mesélt: Engem is meglepett, hogy ilyen jó lett a fogadtatása. Semmi szaftos, vagy sztorizós történetek gyűjteményére nem kell gondolni, bár bizonyára ezekből is összeállna egy kötetre való – mondta Mitrovics az […]

Sorsoltak a BL-ben, ismét három magyar csapat lehet ott a főtáblán. A címvédő Szolnok már ott van a BL tizenhatos főtábláján, azonban az Egernek és az OSC-nek selejtezők útján kell kivívnia ezt. A Tisza-partiak ellenfele a B csoportban az olasz Pro Recco, a német Spandau 04, a francia Nice, a holland Alphen, a román Steaua Bucuresti, valamint […]
Újvidék a következő állomás, melyre figyelnünk kell. A városban, ugyanis ma megtartják a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolást. A két kupában három+kettő csapatunk érdekelt. Az OSC már az első körben bekapcsolódik a legrangosabb kupa küzdelmeibe, míg az Eger a következő körban valamint a címvédő Szolnok csak a főtáblán ugrik vízbe. Érdekesség, hogy az […]
Olaszországban kötött ki a volt egri játékos. Három szezont töltött Magyarországon Boris Vapenski. Az Európa-bajnoki ezüstérmes (2010) balkezes játékos jövőre az Ortigia együttesében fog pólózni – adta hírül a wpdworld.com. A pólós idén a férfi Ob I-ben 27 gólt szerzett, míg legjobb idénye az első volt, amikor 33-szor vette be az ellenfelek kapuját. Érdekesség, hogy […]
A hevesi klub díjazta legjobbjait a 2016/2017-es szezonból. Fotó: Sulyok Erika Az egri klubnál most az utánpótláson volt a hangsúly, hiszen a napokban a fiatalokat díjazta a vezetőség – áll a klub honlapján. Az edzők értékelése alapján a 2016/2017-es szezon legjobb egri fiú utánpótlás játékosai: Erdei Bence, Krizsai Ádám, Kompos Márton, Mata Levente, Kürti Dominik, Melegh […]
A Bajnokok Ligáját bővített létszámmal, már előbb elkezdenék. A Fradi később védhet Euro Kupa címet, a nőknél áprilisban lesz a nagyüzem. A Szolnok Genovában védhet címet (Fotó: Kertész Gábor) Bajnokok Ligája – a címvédő Szolnok már október végén elkezdheti Bizonyossá kezd válni, hogy szeptember 15. és 17. között bonyolítják le a BL selejtező első […]
Három érkező is van a csapatnál, amelynek kicsit megváltozik a játéka is. A hétvégén véget ért a Bajnokok Ligája Final Six küzdelmeivel az Eger szezonja, ahol a negyedik lett a csapat. Ma pedig hivatalosan is bejelentették oldalunkon a következő idénybeli csapatot a hevesiek. Mint ismeretes Borisz Vapenszki, Erdélyi Balázs és Milos Csuk elment az együttestől helyükre […]
Már lehet tudni, kik távoztak a bajnoki ezüstérmes, BL negyedik helyezett csapatból. Fotó: egrivizilabda.hu Ünnepélyes keretek között, a Bajnokok Ligája Final Six után búcsúztatták el: Erdélyi Balázst, Milos Csukot és Borisz Vapenszkit az Eger csapatából – adta hírül a klub honlapja. Mint megírtuk, a hevesi együtteshez Marko Avramovics és Strahinja Rasovics is érkezhet. Sőt, Alex Giorgetti […]
Nem tudta legyőzni az Eger a Pro Reccot a BL-ben. Az olasz csapat kilenc góllal volt jobb a hevesieknél, így övék lett a harmadik hely. Fotók: Kertész Gábor Az Eger tegnap nem tudott győzni a Szolnok ellen, míg a Reccót ismét a Jug Dubrovnik ütötte el a finálétól, így találkozott a két gárda a bronzcsatán. […]
Mindkét magyar edző elégedett volt, Vujaszinovics nem érti, Kobescsak ismét egy fantasztikus csapatot látott. Edzői vélemények az elődöntők után…Fotó: Kertész Gábor Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: Meg vagyok elégedve a védekezéssel. Tegnap négy gólt lőttek nekünk, ma hetet kaptunk. A bronzmeccsen két csalódott csapat játszik, a kevésbé csalódott együttes nyerhet. Más kérdés, hogy a Reccónak […]
Nagy küzdelmet hozott a két magyar csapat mérkőzése a BL elődöntőben, amit végül a Szolnok nyert meg két góllal, így Varga Dénesék jutottak be a fináléba, ahol a Jug Dubrovnikkal játszanak. Az Eger a bronzéremét csatázik a Pro Reccóval. Fotók: Kertész Gábor Már nem kellett egymásnak bemutattni a feleket, hiszen nem is olyan régen, […]
Nagy küzdelmet hozott a két magyar csapat mérkőzése a BL elődöntőben, amit végül a Szolnok nyert meg két góllal, így Varga Dénesék jutottak be a fináléba, ahol a Jug Dubrovnikkal játszanak. Az Eger a bronzéremét csatázik a Pro Reccóval. Fotók: Kertész Gábor (képgaléria a mérkőzésről) Már nem kellett egymásnak bemutattni a feleket, hiszen nem is […]
Nagy csatában, az utolsó negyedben nyerte meg a hevesi együttes a Brescia ellen találkozót. A siker azt is jelenti, hogy a Szolnok lesz az Eger elllenfele az elődöntőben. Fotók: Kertész Gábor A Brescia és az OSC nagy harcot vívott még a csoportmeccseken a továbbjutásért, végül az oroszlánok jutottak be a Final Six-be. Az Eger pedig […]

Friss spanyol bajnokot igazolna az Eger, aki nem mellesleg a szerb válogatott tagja is. A friss ibériai bajnoktól, a Barcelonetából Strahinja Rasovics érkezhet a hevesiekhez. A hírt kész tényként közli a waterpolista.com. A világkupa-győztes játékost évek óta mindig meghívja Dejan Szavics a szerb keretbe, 2014-ben pedig felért a csúcsra, mikor Almatyban ünnepelhetett. Rasovics nem is […]
Marko Avramovics után újabb világbajnok érkezhet az Egerben, ráadásul jól ismeri a magyar közeget is. Hétvégén véget ért az olasz bajnokság, és rögtön megkezdődött a talján pontvadászatban is a játékoskeringő a következő idényre. Nagyon úgy tűnik, hogy Alex Giorgetti ismét Magyarországon fog játszani. A játékos az idei szezonban a Canottieri Napolit erősítette – és végül […]
A Fradi friss Euro Kupa győztesével erősít a hevesi együttes a következő idényben, aki a szerb válogatottal világbajnok is volt. Marko Avramovics az Egerben folytatja pályafutását. Az egykori szerb világbajnok a hírről a vaterpolovesti.com-nak beszélt. Mint ismeretes, a pólós 2015 januárjában érkezett a Fradihoz. A zöld-fehéreknél, két és fél szezont töltött, a csapattal az idén […]
Dabrowski Norbert gratulált, Cseh Sándor a finálé első két meccsét emelte ki mint döntő faktort. Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – Cseh Sanyinak nyilván igaza van mindenben, nem véletlenül nyertek ennyi meccset ellenünk, ezért én ott kezdeném, hogy most van nálunk is csalódottabb két csapat, akik nem tudtak bejutni a döntőbe. Nem sok vigasz most ez […]
Szerdán is nyert, ezzel a Szolnok kétszer is győzni tudott az Eger otthonában, így 3-0-val diadalmaskodott a bajnoki döntőben. A Szolnok az egri Bitskeyben ünnepel vagy a hevesiek szépítenek? – ez volt a kérdés a döntő harmadik meccse előtt. Az elsőt 13-7-re, a míg a másodikat 9-6-ra nyerte a Tisza-parti együttes. Így mondhatjuk, egyre közelebb […]