
H-MOTO a Hungaroringen
Augusztus második hétvégéjén került megrendezésre az Alpok-Adria versenysorozat hungaroringi futama, amely a vasárnapi versenynapon a H-Moto nyílt napja is volt.
Augusztus második hétvégéjén került megrendezésre az Alpok-Adria versenysorozat hungaroringi futama, amely a vasárnapi versenynapon a H-Moto nyílt napja is volt.
Az elmúlt hétvégén a Hungaroring látta vendégül a legjobb magyar és közép-európai gyorsasági motorosokat, ugyanis most rendezték meg az Alpok-Adria, az IMRC és a Magyar Bajnokság utolsó előtti fordulóját. A Tomracing Motorsport versenyzője, a Superstock 1000-es kategória 2013-as IMRC bajnoka, Fenyvesi Gábor ugyan önhibáján kívül pont nélkül maradt szombaton, ám vasárnap az IMRC-ben szerzett negyedik helyével bebizonyította, van még helye a jóval fiatalabb vetélytársai által alkotott élmezőnyben.
Meglepő módon az autókrossz-ob túrkevei fordulóján is indult és nyert az RXC Motorsport rutinos versenyzője, Vass Zoltán. A pilóta most elmagyarázza a vendégszereplés okait, és arról is beszél, hogy megszokott közege, a ralikrossz következő állomására is gőzerővel készül, melyet szintén a dobogón zárna.
> > Bognár Tamás sípjelére kezdődött a Kairat Almaty–Aberdeen Európa Liga-selejtező mérkőzés. > > A 23 804 szurkoló befogadására alkalmas Almaty Ortalyk Stadion adott otthont a találkozónak Kazahsztán legnagyobb városában, amely 1997-ig az ország fővárosa volt. Almaty azt jelenti: „almafák közt nőtt”. A gyümölcsöző eredmény reményében lépett pályára az FC Kairat – az egyetlen kazah […]
Kiss Norbi hatszoros magyar bajnok autóversenyző, Európa bajnok kamionversenyző jó példája követőkre talált más Európa bajnokok körében is. Norbi barátja, a szintén Európa bajnok motorversenyző, Győrfi Alen, hétvégi Alpok Adria futamának edzései között, Norbi társaságában ragasztotta fel versenymotorjára a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő civilszervezet matricáját.
Ezen a hétvégén a Hungaroring látja vendégül a legjobb magyar és közép-európai gyorsasági motorosokat, ugyanis most rendezik meg az Alpok-Adria, az IMRC és a Magyar Bajnokság utolsó előtti fordulóját. A versenyről természetesen nem hiányozhat a Tomracing Motorsport sem, a csapatot a Superstock 1000-es kategória 2013-as IMRC bajnoka, a június elején súlyosan bukó Fenyvesi Gábor képviseli majd.
Két magyar indulója volt a 2015-ös Indoor Kart World Championshipnek, egyikük bejutott a döntőbe, és összetettben az eddigi legjobb magyar eredménynek örülhetett az olaszországi Cameranóban: 127 nevezőből a 13. lett. A korábbi évekkel ellentétben nehezítette az indulók dolgát, hogy egy hatsebességes váltós géppel versenyeztek.
A háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám a 2015-ös King of Europe sorozat angliai futamán már mindenképpen dobogóra, annak is a legfelsőbb fokára szeretne felállni.
Eduardo Paes polgármester szerint minden létesítmény időben elkészül majd a jövő évi riói olimpia napra pontosan egy év múlva sorra kerülő rajtjáig.
Harald Egger és Michael Fiedler 2014 augusztusában a Bruck an der Leitha-i Speedworld pályán hívták életre az első, a 8-13 éves korosztály számára kiírt Európa-bajnoki futamot.
Tizennégy együttes-kéziszercsapat és 52 egyéni versenyző indul a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupán, hasonló méretű mezőny versenyez a III. MTK Budapest Kupa nemzetközi versenyén.
Grátz Vilmost, a Szövetség elnökségének szakmai ügyekért felelős alelnökét kérdeztük az őszi felnőtt aréna kupa sorozattal kapcsolatban. Mivel új elemként jelenik meg a központilag koordinált aréna futball hazánkban, számos kérdés felmerül ezzel kapcsolatban. A 7-7 elleni kispályán játszott mérkőzések természetesen …
Az új Shell V-Power LEGO kollekció modelljei mától kaphatóak a Shell töltőállomásokon országszerte. Az összeállítás a Shell üzemanyagok két fontos alkotóelemét testesíti meg: a technológiai innovációt és a teljesítmény élményét.
A férfiak 25 kilométeres nyílt vízi számában az olasz Simone Ruffini bizonyult a legjobbnak 4 óra 53 perc és 10,7 másodperces idővel. A második helyet az amerikai Alex Meyer szerezte meg, 4,4 másodperccel lemaradva Ruffini mögött. A bronzérem a szintén olasz Matteo Furlan nyakába került. Simone Ruffini / Fotó: Twitter Az egyetlen magyar versenyző, Székelyi […]
A férfi vízilabda válogatott fölényes győzelmet aratott Argentína ellen, a Benedek-csapat 21-4-es meccsel zárta a csoportküzdelmeket. Gondos Flóra 29. lett a női műugrók három méteres versenyszámának selejtezőjében. Vízilabda: Magyarország 100 %-os eredménnyel zárta csoportják, viszonylag könnyebb ellenfelek ellen hozták a kötelezőt vízilabdázóink. A negyeddöntőben a csapat ellenfele a Kanada – Olaszország mérkőzés győztese lesz. Magyarország […]
Mindössze egyetlen kérdésre kell válaszolni! Olvasóink között kisorsolunk egy darab különleges, labdát formázó táskát, a magyar férfiválogatott Kazanyban szereplő keretének tagjai által aláírva! Az oroszországi Kazanyban szerepel a magyar férfi vízilabda-válogatott, a vizes sportok világbajnokságán. Benedek Tibor csapata a csoportját már megnyerte, és elődöntős. A vizipolo.hu jóvoltából most a hazai vízilabdarajongók egy nem mindennapi ajándékkal […]
Vajna Tímea régóta a sebesség megszállottja, így nem csoda, hogy bátran vette kézbe Kiss Norbi versenykamionjának kormányát. Timi él-hal a motorsportokért, így szeptember 5-6. között mindenképp ott lesz a Hungaroringen a Kamion Eb és Fesztivál szenzációs futamain.