Fantasztikus szezon: Címvédés, 25 év után kamionverseny a Hungaroringen

Az már a 2014-es év vége felé látszott, hogy az OXXO Racing-Axxyss Motorsport és Kiss Norbi a Kamion Európa-bajnokság egyik legmeghatározóbb csapatává-pilótájává nőtte ki magát az évek alatt.

Már régóta nem mi próbálunk ellesni taktikákat, beállításokat vagy fejlesztéseket a többiektől, hanem ők méregetik kamionunkat, amikor csak tehetik, többen jönnek tanácsért, vagy figyelik, mit lépünk egy-egy váratlan szituációra, vagy időjárás változásra.

130752000000539001_rk7_8445

Mivel a két szezon között komoly átalakítást igénylő technikai változásokat nem írt elő az FIA, várható volt, hogy az idén is a legjobbak között lesz Norbi, s rögtön az év elejétől ez így is volt. Viszont bármennyire is simának tűnt ez az év, közel sem volt akkora a fölényünk eleinte egy körön, vagyis az időmérőkön.

Általában századok, vagy 1-1 tized döntött a kvalifikációkon, de szinte mindig a mi javunkra, idén a 20 időmérőből 17-et megnyertünk, (igazából 18 volt, de egyet elvettek…), és csupán háromszor nem tudta győzelemre váltani ezeket Norbi. A 40 futamon elért 19 győzelem, és a 17 pole pozíció új rekordok a Truck Race történelmében, melyek mellett mostantól Kiss Norbi neve áll…

130752000000539001_rk7_1558

Mivel idén a második futamok helyezései is ugyanannyi pontot értek, mint az első futamokon, egyformán fontos volt ezeken is jól szerepelni, és a dobogó közelébe felérni – legtöbbször a nyolcadik helyről. Mint mindenhez az életben, a versenyekhez is kell a szerencse, eddig rengeteg kalandba, ütközésbe és kilökésbe kerültünk bele a második futamokon, de idén ez is megváltozott, szinte mindig kimaradtunk ezekből, és úgy ment át a mezőnyön Norbi, mint kés a vajon.

2015-ben Kiss Norbi a 20 második futamból 12-szer dobogón állt, ebből 5 győzelem volt – ez is kellett a sikerhez.

Idén a legsikeresebb versenyhétvégénk Ausztriában, Spielbergben volt, ahol mind a négy futamot megnyerte Norbi, kétszer a pole pozícióból, kétszer pedig a nyolcadik helyről rajtolva, tiszta előzésekkel, hatalmas iramot diktálva, ez is történelmi pillanat volt számunkra, de a mezőnyben is ritkaság, 4-5 évente fordul elő, hogy ilyen hétvégét tud futni egy versenyző. 

A legjobban várt, és a legemlékezetesebb hétvégénk pedig egyértelműen itthon, a Hungaroringen volt. 25 év után tért vissza a sorozat Magyarországra, s bár nagyon készültünk rá már évek óta, és rengeteget dolgoztunk érte, nem tudtuk pontosan, milyen is lesz hazai pályán versenyezni.

130752000000539001_rk7_0519

Minden képzeletet felülmúlt…

Eddig is volt olyan versenyünk, ahol rengeteg magyar néző szurkolt nekünk, de ilyen, amikor a teljes lelátó, ilyen még nem. Amikor nem tudtunk úgy elmenni a paddock egyik pontjától a másikig, hogy ne szóljanak oda biztató szavakat a sétáló nézők, hogy ne csinálnának közös fotókat, ne tapsolnának vagy veregetnék a vállunkat.

130752000000539001_rk5_3003

Amikor Norbi elment a célegyenesben, vagy épp előzött, zengett az egész lelátó, mindenki állva tapsolt, biztatták őt, a csapatot, fantasztikus volt mindezt átélni, és személyesen megtapasztalni a biztatást és szeretetet, amit a rajongóktól kapunk. Mindenki ránk volt kíváncsi, mindenki minket akart, ezrek figyelték minden mozdulatunkat, de ez nem nyomást helyezett ránk, hanem hatalmas erőt adott, hibátlanul teljesítettük a hétvégét, mely Spielberg után a második legsikeresebb volt.

130752000000539001_rk8_3544

A versenykamion már tavaly is rendkívül megbízható volt – csupán két technikai hibával -, de idén is tökéletes volt a csapat munkája, egyszer sem volt technikai hiba, nem kellett feladni futamot, ez szintén kulcs volt a sikerhez.

A szezon második felében már nagy volt az előnyünk, így nyugodtabban tudtunk felkészülni, Norbi is úgy versenyezhetett, hogy nem kellett mindenáron 1-1 pozícióval előrébb mennie, de még így is szinte minden versenyhétvégén mi gyűjtöttük be a legtöbb pontot, s ennek köszönhetően már hét futammal a vége előtt megnyertük az Európa-bajnokságot, így Kiss Norbi magabiztosan védte meg bajnoki címét.

130752000000539001_dsc_1312

A csapatbajnokságban is jól szerepeltünk, a Team OXXO – Lion Truck Racing végig harcban volt a bajnoki címért, végül másodikok lettünk az idén nagyon erős és stabil Buggyrák mögött. 

130752000000539001_rk4_0413

Köszönjük mindenkinek, aki részese volt a sikernek, támogatóinknak, partnereinknek, rajongóinknak, mindenkinek aki mellettünk áll, és velünk együtt örül ennek a fantasztikus eredménynek!

Forrás: www.formula.hu – RSS