Címke: Életmód
Ezektől óvakodjon nyáron, ha visszeres
A visszértágulatok sok problémát okozhatnak, hiszen gyakran jár együtt lábfeszüléssel, ödémával és fájdalmas lábgörccsel. A panaszok nyáron fokozódhatnak, így érdemes jobban odafigyelni az életmódunkra, ha el akarjuk kerülni a kellemetlen tüneteket. Hogy miket célszerű kivédeni, arról Dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa adott információt.
Gyógyulásom története: “Nem kell kezelés, meg is lehet halni!”
Amikor Veronika megtudta, hogy rákos, majdnem feladta. Kellett neki néhány kemény szó, hogy erőre kapjon, és harcoljon. Ma már gyógyult, megtalálta önmagát, és élvezi az életet.
Halálos szövődményhez vezethet a terhességi magasvérnyomás
A terhesség előtti, illetve alatti magasvérnyomást igen komolyan kell venni, hiszen kezeletlen esetben az anyára és a babára is halálos szövődmény, HELLP szindróma is kialakulhat miatta. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája ezért a hipertónia rendszeres ellenőrzésére és megfelelő terápiájára hívja fel a figyelmet.
Kvíz: Nyerjen rozmaringos baba sampont!
Itt a hónap közepe, itt az újabb kvízünk, amivel most rozmaringos babasampont nyerhet.
Lángos és társai – Mit együnk a strandon?
Nyáron a szervezetünk a meleg miatt kissé máshogy működik, mint a hidegebb hónapokban: több vizet használ el, többet párologtat, izzad. Ezért kívánjuk a lédúsabb ételeket, a több innivalót. Barcza Zsuzsa dietetikussal arra kerestük a választ, ilyenkor miért mégis a lángost és a hamburgert kedveljük.
Beteggé tehetnek a meg nem született gyerekek
A megfoganó, ám valamilyen okból idő előtt életüket vesztő magzatok nemcsak a nők lelkébe égnek bele, hanem egy legújabb kutatás szerint a testükbe is.
Acapulco koktél – Egészségséf
Az ananászos, kókuszos koktélok kedvelői ezt is szeretni fogják, pedig nem annyira közismert. Éttermekben, szórakozóhelyeken nem is nagyon találkozunk vele, de ha beszerzünk otthonra egy shakert, mi is könnyedén elkészíthetjük.
A paleolit diétának semmi köze a paleolit korszakhoz
Újabb kutatás sorakoztat fel tudományos bizonyítékokat amellett, hogy a napjainban népszerű paleo étrendnek valójában nem sok köze van a nevét adó paleolit korhoz. Ez nem véletlen, ugyanis a vizsgálatok szerint őseink nem juttottak volna messze egy ilyen diétával, de legalábbis nem arra a fejlettségi szintre, ahol ma tartunk.
Pajzsmirigyproblémád van? Ezek a gyógynövények segítenek
A pajzsmirigyzavarok számtalan embert érintenek Magyarországon, mégis a legtöbben nincsenek tisztában azzal, problémájukra való kezelést mely gyógynövényekkel lehetne kiegészíteni. Ehhez ad most tippeket dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája.
Kitaláljátok, hány éves ma Halle Berry?
Ki hinné, hogy Halle Berry augusztus 14-én tölti be a 49. életévét? Mi biztosan nem!
Új nő, jobb sperma!
A férfiak egy jó nő láttán jobb minőségű spermiumot termelnek.
Már tüneteket okozhat a parlagfű virágzása
A parlagfű átlagos pollenkoncentrációja az elmúlt héten elérte azt a szintet, ami az arra érzékenyeknek már tüneteket okozhat. Ezért az Országos Közegészségügyi Központ figyelmeztető jelzést adott ki az ország túlnyomó részére. Megkezdődött a 2015-ös parlagfű szezon.
Kitől búcsúztunk pontosan 50 éve?
A leghíresebb magyar orvos, Semmelweis Ignác 1865. augusztus 13-án hunyt el.
Ezeknek a betegségnek a tüneteit előzheti meg az omega-3
Az omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítők sok évvel a szedésük után is képesek megakadályozni a skizofrénia és más pszichotikus betegségek tüneteinek kifejlődését – bizonyították ausztrál és osztrák tudósok vizsgálatai.
Spenótos, fetás omlett – Egészségséf
Ha reggeliben gondolkodunk, gyakran a pirítós, felvágott, lekvár, esetleg rántotta jut az eszünkbe. Pedig egy kis ráfordítással egészséges, finom reggelit tehetünk családunk elé.
Rákkal küzd a volt amerikai elnök
Jimmy Carter volt amerikai elnök szerdán közölte, hogy rákja van, amely a májáról átterjedt szervezetének más részeire is.
Elhunyt Czeizel Endre
HétfÅ hajnalban elhunyt Czeizel Endre – tájékoztatta az orvos-genetikus lánya hétfÅn az MTI-t. A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál – közölte Czeizel Barbara. A világhÃrű orvos-genetikust a hetvenes években ismerte meg az országos és nemzetközi tudományos világ, aki az emberek veleszületett betegségeit kutatta, magzatvédÅ vitaminjainak köszönhetÅen pedig rengeteg gyerek […]
A Elhunyt Czeizel Endre bejegyzés elÅször a Napidoktor jelent meg.
Mi a csók szerepe?
Az egyik legizgatóbb, mégis talán legkülönösebb szokása az emberi fajnak a csók. Vajon milyen szerepet tölt be a párkapcsolatban?
Ajvár – Egészségséfünk receptje
Az ajvárt én Horvátországban ismertem meg. Nagyon finom mindenféle sült hús mellé, sőt kerti partik nélkülözhetetlen eleme. Lehet már a boltokban is kapni, de házilag is elkészíthetjük.
Halláskárosodás és Down-szindróma
A Down-szindrómának – amely mint tudjuk, egy veleszületett kromoszóma-eltérés következtében alakul ki – egyik gyakori velejárója a halláscsökkenés.

























