Címke: Életmód
Nem emlékszik, hova tette a kocsikulcsot? Aludjon egyet!
Az alvás nemcsak óvja az emlékezetet a feledékenység ellen, hanem segít az emlékek könnyebb felidézésében – állítja a brit Exeteri Egyetem tudósainak egy tanulmánya. A hétfőn publikált kutatás szerint alvás után könnyebben felidézünk dolgokat, amelyekre az ébrenlét alatt nem tudunk visszaemlékezni.
20 érdekesség a görögdinnyéről
Mi lenne velünk nyáron lédús, édes görögdinnye nélkül? A lehűtött görögdinnye tökéletes desszert a kánikulai napokban. Fagylaltként, turmixként, szorbetként szintén üdítő. De gondolkoztunk-e már azon, honnan is származik? Következzen egy csokorra való érdekesség ezzel a méltán népszerű nyári csemegével kapcsolatban!
Sonkás rakott burgonya – Egészségséf
A hagyományos rakott burgonyát nálunk nem mindenki szereti, ezért kénytelen voltam változtatni kicsit az összetevőkön. Így már nagyobb sikere volt, érdemes néha kicsit variálni.
Vizsgálatok is bizonyították: tényleg jó hajhullás ellen
Nem elég egy jó kis sampon vagy hajszesz, a hajat „belülről” is táplálni kell.
A placebo akkor is hat, ha tudjuk, hogy palcebo
A placebo-hatás már önmagában is meglehetősen fura jelenség, egy új tanulmány azonban még inkább meglepőbbé teszi az egészet – az orvosi célból adott, gyógyhatással nem rendelkező készítmények akkor is működhetnek, ha egyébként tudjuk róluk, hogy hatóanyagot nem tartalmaznak.
Az okosabbak kevesebbet gondolkodnak
Elsbeth Stern, a Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (ETH) kutatója és csapata több mint 80 egyetemista agyi aktivitását mérte EEG-készülék segítségével, miközben a résztvevők különböző nehézségű feladatokat oldottak meg. Se a legegyszerűbb, se a legbonyolultabb feladatok elvégzése között nem volt felismerhető különbség, csak a közepesen erős feladványok esetében voltak eltérések – írja az MTI.
Mit tesz egészségünkkel a szexmentes élet?
Ha épp nem vagyunk párkapcsolatban ritkán szexelünk, sőt néha a párkapcsolatban élők is kénytelenek nélkülözni a szexet. De vajon mit szól ehhez a testünk és a lelkünk?
Állítsa meg a hajhullást!
Aggasztóan szaporodnak a hajszálak a hajkefében? Tegyen ellene!
Alkohol és egészség – Hol a határ?
Az alkohol ősidők óta az emberiség áldása és átka. Mértékkel és ritkán élve vele felszabadíthatja a gátlásokat, hangulatemelő, segíthet a társas kapcsolatok kialakításában, de a fenti pozitív hatás csak a fogyasztás igen keskeny mezsgyéjére igaz.
Ételektől is fájhat a feje
A fejfájás a leggyakoribb panaszok egyike, mellyel orvoshoz fordulunk. Kialakulásának hátterében többféle ok állhat, ezek közül kevésbé ismert a táplálkozás szerepe: egyes élelmiszerek összetevőinek hatása, az étkezések kihagyása vagy a folyadékhiány.
Ribizlipüré – Egészségséfünk receptje
Sokszor nem tudjuk, hogy egy-egy sültet mivel tehetünk különlegesebbé. Érdemes kihasználni, hogy most rengeteg friss, hazai gyümölcs van a piacon. Készítsünk belőle szószokat, mártásokat.
Készíts otthon naptejet!
A legtöbbünknek nem kis fejtörést okoz, mivel védjük saját és csemetéink bőrét a káros sugaraktól, úgy, hogy közben ne terheljük bőrünket.
Tanösvény nyílt szívbetegeknek
Szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját, rekreációját segítő tanösvényt avattak a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében kedden a fővárosban, a Hárs-hegyen.
Vajon többet szexelünk nyáron?
A Durex legújabb angliai kutatása szerint az emberek boldogabbnak, energikusabbnak, és vonzóbbnak érzik magukat a nyári hónapokban. Azonban ez a felemelő érzés sajnos csak nagyon ritkán jut el a hálószobáig. Ássunk egy kicsit mélyebbre, nézzük meg mitől is érezzük magunkat jobban a bőrünkben, ha kisütnek az első napsugarak, és ez milyen hatással lehet a szexuális életünkre!
Nagyanyáink receptjei: Az alak formálása
A női test sokféleképpen lehet szép. Az aktuális ideálra vonatkozó kritériumok koronként és kultúránként – és persze egyénileg is – változnak. Többnyire azonban az arányos testfelépítés, a feszes idomok és a szép tartás vitathatatlan kellékei a szép női testnek.
Hormonális probléma miatt lehet kövér a gyerek
A testsúly mind a felnőtteknél, mind a gyermekeknél igen kényes téma, hiszen nagy befolyással van az ember egészségére, életkilátására és önbecsülésére. Természetesen azt, hogy valaki túlsúlyos vagy vékony, a genetika, és mellette a mozgás és a táplálkozás befolyásolja. Abban az esetben ha a gyerek minden igyekezet mellet sem tud lefogyni, akkor az bizony hormonális zavarokra […]
A Hormonális probléma miatt lehet kövér a gyerek bejegyzés először a Napidoktor jelent meg.
Potenciazavar? Élvezze újra szexuális életét!
A hazánkban még újdonságnak számító módszert a világ számos pontján, biztonsággal alkalmazzák. A fájdalmatlan eljárásnak köszönhetően a páciens visszanyeri a spontán nemi élet képességét.
A botox nem csak ránctalanít, más fiatalító hatása is van
A sokat emlegetett botox kezelés ma már könnyen elérhető ránctalanító módszer. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem csak az izommozgást blokkolja, de a bőr feszességét is fokozza a készítmény. Harc az öregedés jelei ellen A botoxot (vagyis botulinum toxint) számos egészségügyi problémánál alkalmazzák, többek közt migrén, nyaki izomgörcs és hiperaktív hólyag kezelésében. Hatékonyan csökkenti a […]
A A botox nem csak ránctalanít, más fiatalító hatása is van bejegyzés először a Napidoktor jelent meg.
Sárgadinnyeleves – Egészségséfünk receptje
Bármilyen idő is van, szervezetünk kívánja a leveseket. Melegben inkább a hideget. Érdemes kihasználni a piacon lévő zöldségeket, gyümölcsöket, mert télen sokkal kevesebb lehetőségünk lesz rá.
Mama és baba veszélyes ellensége: Hepatitis B
A Hepatitis B az egyik legelterjedtebb vírusos megbetegedés: a világon mintegy 280 millió fő hordozza magában a vírust és fertőz gyakran anélkül, hogy tudatában lenne. A betegség kifejezetten veszélyes a kismamákra, ugyanis a terhesség alatt elkapott Hepatitis B nagy eséllyel fertőzi meg a babát is! A Hepatitis B kialakulása A Hepatitis B a leghosszabb lappangási […]
A Mama és baba veszélyes ellensége: Hepatitis B bejegyzés először a Napidoktor jelent meg.



























