A női test sokféleképpen lehet szép. Az aktuális ideálra vonatkozó kritériumok koronként és kultúránként – és persze egyénileg is – változnak. Többnyire azonban az arányos testfelépítés, a feszes idomok és a szép tartás vitathatatlan kellékei a szép női testnek.
A mai kor megszámlálhatatlanul sok alternatívát kínál a test formálására, mely megoldások igen jelentős bevételt produkálnak a szépségipar számára. A potenciálisan bevethető „fegyverek” tárháza azonban nem volt mindig ilyen gazdag.
Az elmúlt évszázadok szépülni vágyó úrhölgyei számára (kavitációs ultrahang, rádiófrekvenciás zsírbontás, gyomorgyűrű, body wrapping, speed fitness stb. nem lévén) a rendszeres testmozgáson kívül kizárólag a tapasztalat által igazolt eljárások és a természet nyújtotta anyagok álltak rendelkezésre. Ezek közé tartoztak a különböző diéták, ivó- és fürdőkúrák (meleg fürdő, aromatikus fürdő, virágfürdő, szépségfürdő, gőzfürdő), egyes masszázstípusok és végső esetben a karcsúság illúzióját keltő különböző fűzőtípusok.
De mi az a pár ismérv, amellyel kortól és kultúrától függetlenül jellemezhető a szép női test?
Egy XIX. századi meghatározás szerint a „női alak úgy szép, ha kerekded, hullámos vonalakat mutat, a kiszögellő csontokat egészséges hús takarja. A test feszes és formás idomainak megőrzése leginkább a bevitt és a felhasznált energiamennyiség (input-output) arányain és persze a megfelelő emésztésen múlik”. Ez utóbbi egyensúlyban tartására a fenti forrás az alábbiakat javasolja: „Az arczszín tisztasága, a kedély, a vérkeringés, az egészség nagy részben attól függ, hogy az altest beleinek működése rendszeres és elegendő-e. Igen nagy fontosságú, hogy erre hölgyeink ügyeljenek. Amint e tekintetben rendetlenségeket vesznek észre, tanácskozzanak orvosukkal, óvakodjanak mindjárt a hajtószerektől és vizektől (melyek csak ideig-óráig hatnak, de nem gyógyítják a kóros állapotot), hanem természetes, dietetikus úton módon, vagy pedig hideg vízzel vett rendes allövetek által hozzák rendbe ismét szervezetüket.”
Az ideális test – egy 1900-ban megjelentetett táblázat szerint teljesen egyszerű és egzakt módon leírható. 25 éves korra egy kifejlett férfi, ha ideális méretű, csakis 168,2 cm és 66,1 kg súlyú lehetett, nők esetében az etalonnak számító 157,8 cm magassághoz 54,8 kg súly párosulhatott. Vélhetőleg ezen kritériumoknak alig
néhányan felelhettek meg, és ők is csak pár pillanatra.
A test arányainak kedvezőtlen megváltozása – egy XIX. századi vélekedés szerint – legelőször a toka megjelenésén mutatkozik meg. Íme eltűntetésének csalhatatlan „reczipe”-je:
„A hájasodás eltűntetésére, mutatkozzék ám az állon, legjobb a massage. Minden nagyobb városban vannak ügyes masseuse-ök, akik házhoz járnak úgy mint a fodrásznők és reggel kezelik az úrnőket. De ennek hiányában mindenki végezheti magán a dörzsölést, ha nem esik terhére. Aki alsó állát naponta három perczen át, vagy ötvenszer a hüvelykujjával végigdörzsölgeti, csak úgy, hogy ne fájjon, az könnyű szerrel elsimíthatja a kornak e mutatkozó jelét.”
A női test egyik legnagyobb misztériuma a szép mell, melynek ismérvei egy korabeli megfogalmazás szerint:
„Egészséges egyéneknél a kebel középnagyságú, inkább kemény és feszesen áll. Lehet csúcsos, vagy gömbölyded, körte avagy golyó alakú, fő, hogy ne legyen túl nagy és lecsüggő. Ha a kebel petyhüdt, lecsüggő, a következő eljárást ajánlanók:
1. A kebel reggel és este egy igen puha kefével ‒ melyet néhány csepp folyékony mekkai balzsammal vegyített alkoholba mártottunk ‒ dörzsölendő.
2. Minden reggel 8‒10 perczig, nagyon forró vízbe mártott törülköző kötendő a kebelre; ha a borogatás hűlni kezd, újabbal kell azt fölcserélni, s végül a bőr édes mandulaolajjal kenendő be.
3. Olvassz fel fehér viaszt, keverj közé egyenlő mennyiségben bálnavelőt és kevés borszeszt. E keverékbe, melyet melegen használsz, márts bele egy ruhát, melyen a kebel túlérzékeny csúcsának a számára lyukat vágtál. Borítsd be ezzel a keblet. Tégy rá azon felül száraz vászonkendőt és kösd fel lehetőleg szorosan. A borogatást minden reggel meg kell újítani vagy nyolcz napon keresztül, míg a kívánt eredmény be nem áll.
Ha túl nagy a kebel, ami néha a beteges gyöngeségnek jele, sikeresen gyógyítható marhaepével, azaz napjában háromszor négyszer az alábbi híg kenőccsel kell azt bedörzsölni:
- marhaepe 12 gr,
- bürök-kivonat 4 gr,
- médiczinál-szappan 8 gr,
- olívaolaj 30 gr.”
A toka eltűntetésének, a mell feszesítésének és a lapos has érdekében elkövetett altesti karbantartó praktikáknak a végeredményét a fűző volt hivatott keretbe foglalni egészen az 1300-as évektől kezdve.
A fűző a francia V. Károly udvarában látott napvilágot és divatja mind a mai napig tart. Ebben rövid megszakítást csak a francia forradalom, továbbá az l. és ll. világháború utáni ínséges évek hoztak. A fűző akár fehérneműként, akár felsőrészként történő egész napos viselését az esztétikai szempontokon túl semmi nem indokolja. Mi több, már 200 évvel ezelőtt is nyilvánvaló volt, hogy: „…fűződerekat csak annak volna szabad viselnie, ki rosszul nőtt, nyomorék, tehát a természet korrigálása czéljából; de a természet remekét nem volna szabad formátlanná tenni általa. A fűzetlen alak mozgása könnyed, elegáns; a fűzött, szoros derékban feszes, gépies. A vállfűző úgy meggyengíti a gerinczet, hogy végre nélkülözhetetlen lesz számára. Pedig a fűzés akadályozza a szabad lélegzést, a tüdő rendes mozgását, az emésztést, a belsô szervek fejlődését és épségben maradását.”
A test ruganyosságának, feszességének és formájának megőrzése kérdésében tehát a régi korok asszonyai is épp olyan kíméletlenek voltak, mint manapság, maximum a megoldást nyújtó praktikák tárháza bizonyult szerényebbnek.
