Címke: érne
Erősített a Szövetség!
Továbbra is kiemelt partnerként támogatja a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) munkáját a BENU gyógyszertárhálózat, amely a férfiválogatott legfontosabb világbajnoki felkészülési tornájának is a névadója lesz. Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, mindkét fél számára kedvező, ha hosszú távon tudnak tervezni. Hozzátette, az, hogy a férfiválogatott első számú nyári felkészülési viadalának névadó szponzora […]
Erőemelés: Szabó Ágnes Európa-bajnok lett
Fantasztikus magyar szereplés az erőemelők Európa-bajnokságán. A kontinensbajnokságnak Málaga adott otthont, ahol a felnőtteknél Szabó Ágnes, a junioroknál pedig Lovas Adél lett Európa-bajnok.

Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. A guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban elért eredményeket összesítik, ezután hirdetnek győztest.
Szabó Ágnes guggolásban 255 kilogrammig jutott, fekvenyomásban 195 kilogrammot teljesített, míg felhúzásban 205 kilós eredménnyel zárt.
Mesébe illő negyedik hely
Kikapott a bronzmérkőzésen Dél-Koreától a női junior-válogatott a Dániában zajló A csoportos világbajnokság utolsó napján. Rögtön a mérkőzés után természetesen még fájdalmas a vereség, de világraszóló siker, hogy negyedik helyen végeztek a lányok. Nagy-Pál Tamás • A magyar női junior-válogatott … Bővebben








