Címke: Európa
A vb jegyében versenyeznek az ob-n
Az előttünk álló hétvégén országos bajnokságot rendeznek a szkanderosoknál. A hazai rendezésű világbajnokságra készülő válogatott versenyzőknek ez az országos bajnokság fontos felkészülési állomás – tudtuk meg Csabai Attilától, a Magyar Szkander Szövetség elnökétől.

Az országos bajnokság helyszíne a Sárvári Gyógyfürdő lesz, ahol több felnőtt és utánpótlás kategóriában avatnak bajnokot.
A sportág világbajnokságának idén Budapest ad otthont. Ez lesz a 39. Szkander-Világbajnokság. A MOM Sportközpontban megrendezendő világversenyen 70 fős lesz a magyar csapat.
„Vannak olyan nemzetek, amelyek népes delegációval utaznak Budapestre, ilyenek például az oroszok, akik 170 versenyzővel indulnak a budapesti vb-n. Összességében elmondható, hogy 1500 sportolót várunk a szeptemberi világbajnokságra”- hangsúlyozta Csabai Attila.
Bővebbi információk a világbajnoksággal kapcsolatban a http://2017.armwrestling.hu/ honlapon olvashatók.
A védekezésünk végig parádés volt – A főszereplők véleménye a görög verés után
Zalánki Gergő és Manhercz Krisztián is Nagy Viktort emelt ki. Vámos Márton szinte előre megjósolta azt, hogy mennyivel verjük a görögöket, még Gór-Nagy Miklós már játszaná a finálét. Gór-Nagy Miklós a mixed zone-ban: Védekezésünk végig parádés volt, a második félidő szenzációs lett, felúszni sem bírtak.Ez egy nagyon jó csapat, nagyon bízunk egymásban, visszük egymást előre […]
Balaton Kupa: a döntőt vette célba a női válogatott
Női A-válogatottunk ötödik nekifutásra szeretne bejutni a balatonfüredi Balaton Kupa döntőjébe. Ehhez pénteken 17.30-tól a szerbeket kell legyőznie.
Kizárták a 4×100 méteres magyar vegyes vegyesváltót, amerikai világcsúcs
Ugyan nyolcadik idővel bejutott volna a döntőbe, de rossz váltás miatt kizárták a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna összeállítású 4×100 méteres magyar vegyes vegyesváltót szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Az 5-ös pályán úszó magyaroktól háton Balog az első helyen adta át a képzeletbeli stafétát Gyurtának, aki legalább három testhossznyira növelte az […]
Világjátékok – Karatés pontszerzés
A karatés Tadissi Martial hatodik lett Wroclawban! A 67 kilogrammban induló magyar versenyző közel állt az éremszerzéshez, de csoportjában végül harmadik lett, így nem jutott be az elődöntőbe.

A magyar vb-ezüstérmest az első csoportmérkőzésén az angol Thomas Jordan győzte le 3-2-re. A folytatásban Tadissi 4-4-re végzett az algériai Benkhaledet Abdelatif ellen, és mivel az afrikai szerezte az összecsapás első pontját, ő lett a győztes. Az utolsó küzdelmét már hiába hozta 1-0-ra ausztrál riválisával szemben a 25 éves magyar karatés, csoportharmadikként nem jutott tovább.
„Kimondhatatlanul csalódott vagyok. Az első két meccsemen vezettem, sajnos nem tudtam úgy befejezni, ahogy szerettem volna. Ráadásul mindkét meccsen megvolt az esély arra, hogy győztesen hagyjam el a küzdőteret” – összegzett Tadissi Martial.
A fallabdázó Farkas Balázs kisebb csodát tett, miután két szettet is megnyert a világranglista 21. helyezett Cesar Salazar ellen, végül a mexikói 3-2-re győzött. Kiss-Máté Csenge simán kikapott első mérkőzésén. A magyar fallabdázó ellenfele a világranglista 30. helyezett Coline Aumard volt, aki 3-0-s sikerrel ment tovább a második körbe. Mindkét fallabdázó szerdán az alsóházi küzdelmekkel folytatja szereplését a Világjátékokon. A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a helyszínen szurkolt a fallabdázóknak.
„A célom az volt, hogy hogy minimum egy szettet nyerni szeretnék a mexikói ellen, de így, hogy vezettem, és aztán a végén döntő szettben dőlt el minden, van némi hiányérzetem. Nagyon köszönöm többek között a magyar strandkézilabda-válogatottnak a szurkolást. Sok erőt kaptam tőlük” – mondta Farkas Balázs.
A tájfutóknál a női sprint számban Gyurkó Fanni a 19., míg Weiler Virág a 20. helyen zárt. A férfi mezőnyben Bakó Áron a 30., Baumholczer Máté pedig a 31. helyen ért célba.
Újrázott a FINA elnöke, eldőlt Gyárfás Tamás jövője is
Az uruguayi dr. Julio C. Maglionét harmadik alkalommal is megválasztották a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnökévé. A budapesti kongresszuson 258-77 arányban győzött az elnökválasztáson az olasz Paolo Barellivel szemben. Gyárfás Tamás további négy éven át a FINA vezető testületének (bureau) a tagja lesz. “Minden idők legjobb világbajnoksága zajlik Budapesten” – jelentette ki a FINA harmadik terminusra megválasztott […]
Íme, női Universiade keretünk!
A férfi után, már lehet tudni, kik fognak szerepelni Tajvanon női csapatunkban. A válogatottunkban két olyan játékos is van, akik ott vannak a budapesti vb csapatban. Nem áll meg az élet a budapesti vb miatt a többi válogatottunknál, hiszen női Universiade válogatottunk július 3-óta edz az augusztusi tajvani viadalra. Nos, napvilágot látott az a hírt, hogy […]
Darts – Egy ezüst, egy bronz az ifi Eb-n!
Két érmet nyertek a magyarok a steel ifjúsági Európa-bajnokságon. A Malmőben megrendezett darts kontinensbajnokságon Czipó Vivien egyéniben ezüstérmet szerzett, majd párosban Neumajer Kittivel bronzérmes lett – értesítette a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatát Kovács Zoltán, a Magyar Darts Szövetség főtitkára.

Zsinórban ez a harmadik világverseny, amelyről a magyarok éremmel/érmekkel térnek haza.
A júniusi soft Európa-bajnokságon Ihász Veronika, Horváth Klaudia női páros megvédte kontinensbajnoki címét, ott Czipó Vivien az U18-as korosztályban aranyérmes lett. Az Eb után a WDF Steel Darts Világkupa-sorozat bécsi állomásán Czipó Vivien a felnőtt és az ifjúsági versenyben is aranyérmes lett egyéniben. Ausztriában a felnőtteknél Ihász Veronika párosban első lett Mészáros Nikolettel, és egyéniben a 3. helyen végzett.
A darts Magyarországon egyre népszerűbb, ezt az eredményeken túl mi sem bizonyítja jobban az, hogy 2018-ban Budapest rendezheti a steel Európa-bajnokságot.
Csoportgyőztes és negyeddöntős a női vízilabda-válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe miután 10-8-ra legyőzte a hollandokat, s ezzel százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.
Európa Liga: Hazai döntetlennel jutott tovább a Videoton
A Videoton 1–1-es döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában az Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján. A székesfehérváriak 4–1-es összesítéssel jutottak tovább.
Grátz Vilmos: „Nem is gondoltam volna, hogy ennyi új tehetség érkezik!”
Az elmúlt hétvégén a budapesti Angyalföldi Sportközpontban tartott nyílt toborzót a magyar amerikaifutball válogatott. Hamarosan elkezdődik a felkészülés nemzeti csapatunk számára, hiszen ősszel egy Szlovákia elleni edzőmeccs vár a címeres mez tagjaira. Grátz Vilmos szövetségi kapitány és a szakmai stáb …
Hollandia is behódolt – Csoportgyőztes és negyeddöntős női válogatottunk a vb-n!
Kétgólos sikert aratott női válogatottunk a csoport zárótalálkozóján a holland csapat ellen a vb-n. Folytatás hétfőn… Káprázatos volt megint a hangulat, mint mindig. A mai meccsen nekünk a csoportgyőzelemhez elég lett volna egy döntetlen is. Az első negyedben rendre futottunk az eredmény után. Először Meggens, majd ismerősünk, Van der Sloot talált be, de rendre érkezett […]
De Sciglio 12 millió euróért a Juventusé – hivatalos
A Juventus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Milan olasz válogatott védőjét. Mint…
Montella 26 játékost nevezett a kínai turnéra
Vincenzo Montella 26 játékost nevezett a kínai turnéra utazó keretébe. Nem tart a csapattal többek…
Kelet és nyugat legjobbja küzd a Duna Bowl trófeáért
Spanyol csapattal játszik edzőmérkőzést a Milan
Felkészülési mérkőzés került be a Milan augusztusi meccsnaptárába, az ellenfél a Real Betis lesz. A…
Átadták a Császár-Komjádi Sportuszodát – fotók
Ünnepélyes keretek között átadták csütörtökön a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát. A munkálatokat hét hónap alatt végezték el, a létesítmény korszerűsítése 3,8 milliárd forintba került. Tarlós István főpolgármester az eseményen elmondta, a pénteken kezdődő vizes világbajnokság remek apropó a budapesti uszodák modernizálására, ami már egy régóta fennálló igény volt. Hozzátette, Budapest a jövő városa, a következő évtizedek […]
Büszkeség a sportnagyköveti cím – Interjú Kurucz Tamással
Két speciális olimpikon, köztük Kurucz Tamás hófutó is bekerült az UNIQA biztosító idei sportnagykövetei közé. A kőszegi fiatalember nem csak egyféle sportot űz, a hófutásban viszont komoly eredményeket tudhat magáénak és hosszú távú tervei vannak vele. Nagyköveti címről, eredményeiről és terveiről magát a Speciális Olimpia bajnokát, Kurucz Tamást kérdeztük. Zana Anita: Hogyan és mikor kezdtél […]
Változás az olaszok vb csapatában
Az utolsó pillanatban változtatott az olaszok kapitánya a vb-re utazó 13-as keretén. Campagna mester kényszerűségből változást eszközölt csapatán, hiszen Valentino Gallo influenzás megbetegedés miatt nem tudta vállalni a szereplést a vb-n. Helyére Andrea Fondellit nevezte a kapitány, így egy balkezes játékosa, Alessandro Nora maradt a keretben az olaszoknak. Érdekesség, hogy az olasz válogatottal találkozunk a […]
Erőre kapott a magyar válogatott vb-csoportellenfele
Siracusában végzi hat válogatott az utolsó simításokat a vb előtt. Az ausztrálok a felkészülési torna nyitónapján bekezdtek. Nem sikerült túl fényesen a világliga az ausztráloknak, hiszen a hetedik helyen végeztek. A csapat most Siracusában csiszolhatja tudását egy felkészülési tornán. Az első napon két meccset rendeztek, az ausztrálok az amerikaiakkal játszottak, akik a negyedik helyen végeztek […]



























