Keszthelyi Vivien nemzetközi versenyakadémiával indul
Keszthelyi Vivien nem csak a világ legfiatalabb női zárt karosszériájú gyorsasági autóversenyzője, hanem már nemzetközi tehetségeket felkaroló versenyakadémiának is a tagja.
Keszthelyi Vivien nem csak a világ legfiatalabb női zárt karosszériájú gyorsasági autóversenyzője, hanem már nemzetközi tehetségeket felkaroló versenyakadémiának is a tagja.
Április elseje ugyan már elmúlt, de a MINI Hipster hatch még mindig nagyon vicces.
Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezetője szerint a gyári csapatnak idő kell, hogy visszatérjen a csúcsra, az első F1-es dobogójukat és győzelmüket 2018-ban szeretnék elérni.
Még éveket kell várni az önvezető autók elterjedésére a technológiai és jogi akadályok miatt, amelyek társadalmi elfogadása sem lesz feltétlenül zökkenőmentes – derül ki a K&H Biztosító összeállításából.
Világsztárokkal, egyebek mellett az olasz, a spanyol és a német liga kiválóságaival érkezik a horvát válogatott Budapestre. Ivan Rakitić, a Barcelona ásza, a 2015-ös BL győztese ugyan sérült, de ott lesz az Üllői úton a 2013-as és a 2014-es Bajnokok Ligája-döntő egy-egy győztese.
Vegyes érzésekkel vág neki a Red Bull F1-es pilótapárosa a holnapi versenynek: Daniel Ricciardo nagyjából hasonló rajtpozícióra számított, Danyiil Kvjat számára azonban túl korán ért véget az időmérő.
A spanyol bajnokságban szereplő Atletico Madrid középpályása, Oliver Torres nem érzi a bizalmat és nyáron…
Bár sokáig a pole-ból induló d’Ambrosio állt az élen Mexikóban, az autócserék után a brazil pilóta átugrotta őt, idei második győzelmével pedig ismét visszaelőzte Buemit a pontversenyben.
A tavasz beköszöntével egy csapásra megélénkül az autósélet: egy-egy hosszabb útra, akár még külföldi túrára is vállalkozunk. Indulás előtt azonban érdemes gondosan átnézni a gépkocsi műszaki állapotát és ellenőrizni, naprakészek-e vezetést segítő eszközeink. Bár a napfény, a jó idő bátrabbá tesz mindenkit, a tavaszi autózás is tartogat nehézségeket. A Mio legújabb navigációi és autós kamerái számos funkcióval, ingyenes szoftverfrissítéssel segítenek abban, hogy biztonságosabb és élvezetesebb legyen az első tavaszi kiruccanás.
Az ellenfeleknek esélyt sem hagyva, grand slammel húzta be Michael Schumacher a 2004-es évadnyitót, melyen Baumgartner Zsolt bemutatkozott a Minardinál – 13 versenyen elért 12 győzelme közül ez volt az első.
A férfi tőrözőink és a kardozó leányok versenynapja is elég hamar véget ért az újvidéki Spens Arénában, a junior Európa-bajnokságon. Egyedül Kelecsényi Mirabella jutott a tizenhat közé, míg a legjobban kezdő tőröző, Frühauf Benjámin oda már nem. Kettős francia siker … Bővebben
Az erőforrások költséghatárát 12 millió eurónál akarják meghúzni, ehhez azonban számos pluszköltség járulna – lehetséges, hogy hamarosan újra szóba kerül az F1-es független motor.
A svájci Gianni Infantinót választották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új elnökének a szervezet pénteki, Zürichben rendezett rendkívüli kongresszusán.
2015 szeptembere óta átlagosan két gyermek fullad meg naponta, amikor a családjaik a Földközi-tenger keleti részén próbálnak átkelni, és a gyermekhalálozások száma folyamatosan növekszik, mondta el a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az UNICEF. A szervezetek a konfliktustól és kétségbeeséstől menekülők biztonságát kérik.
Exkluzív interjút adott lapunknak a formulaautózásról a ralikrosszra váltó Kiss Pál Tamás, aki egy világbajnoki futamgyőztes autóval tör magyar bajnoki címre és Eb-dobogóra a 2016-os szezonban.
A hangvillások egyik fő feladata az volt a Phillip Island-i teszten, hogy eldöntsék, a tavalyihoz jobban hasonlító, „standard” modellel, vagy pedig a radikálisabban átalakított, többek között egy új tankkialakítást tartalmazó változattal álljanak rajthoz az évad első versenyein. Az ausztráliai tapasztalatok egyértelművé tették a választást Valentino Rossi és Jorge Lorenzo számára.
A kiemelt sportágfejlesztési támogatást több módon csatornázhatja az adott szövetség az adott sportágba. Mi annak jártunk utána, hol hogyan dotálják a versenyzőket adó műhelyeket, azaz szakosztályokat. A kép vegyes, ugyanakkor Tóth József, a Magyar Olimpiai Bizottság utánpótlásosztályának vezetője szerint nincs … Bővebben
El tudunk-e képzelni tökéletesebb évkezdést annál, mint télvíz idején beülni egy négykerékhajtású Mercedes SUV-be és beutazni vele a havas Ausztria legszebb szegleteit, a salzburgi és a Zell am See-Kaprun környéki régióit? Magazinunk szerkesztőjének lehetősége volt átélni a nem mindennapi kalandot…
Harmincegy magyar versenyző indul a ciprusi kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon, tőlük hat-hét dobogós helyezést vár Büchler Zsolt szövetségi kapitány. A csapat már kedden megérkezett a helyszínre, hogy ismerkedjen a körülményekkel. Lakner Gábor • Péntektől vasárnapig a ciprusi Limasszolban … Bővebben
A junior fiú- és leány röplabdabajnokságban is helycsere történt az élen. Míg a lányok esetében egymás elleni rangadónak, addig a fiúk versenyében elhalasztott mérkőzésnek köszönhető az őrségváltás. UP-info • A felnőtt női bajnoksághoz hasonlóan a juniorok között is az élre … Bővebben