Helycserék az élen

A junior fiú- és leány röplabdabajnokságban is helycsere történt az élen. Míg a lányok esetében egymás elleni rangadónak, addig a fiúk versenyében elhalasztott mérkőzésnek köszönhető az őrségváltás.

UP-info A felnőtt női bajnoksághoz hasonlóan a juniorok között is az élre állt a Békéscsaba, miután megnyerte a januári rangadót a Röpke SE ellen, és később a kötelező győzelmet is behúzta. Az újonc, a kecskeméti Röpke ősszel 3-2-re nyert Békéscsabán, és a két csapat azóta minden találkozóját megnyerte. Januárban újra találkoztak egymással, és a csabaiaknak sikerült a visszavágás. Ráadásul viszonylag simán, három játszmában nyerték a meccset, így átvették a vezetést a bajnokságban.

röpi juniorAkkor még csak két pont volt az előnyük, a héten azonban megduplázódott a különbség a két rivális között. Míg a Békéscsaba könnyedén, három játszmában legyőzte a Nyíregyházát, addig a Röpke SE sorozatban a második vereségét könyvelhette el. A kecskemétiek a sérült Kiss Gréta hiányában a középmezőnyhöz tartozó Gödöllőtől szenvedtek ötjátszmás vereséget, ráadásul hazai pályán.

A harmadik helyért csatázó MTK, Vasas, Kaposvár trió is hozta a maga mérkőzéseit, így továbbra is nyitott a küzdelem. A Vasas eggyel kevesebb, tizenöt meccset játszott eddig, és amennyiben az elmaradt találkozón legyőzi a Nyíregyházát, feljöhet a harmadik helyre.

A junior fiúbajnokságban az esélyesek nyertek az elmúlt két fordulóban, a Kecskemét csupán azért tudott élre állni, mert az addigi listavezető Dunaferr a veszprémi diákolimpia miatt elhalasztotta az egyik mérkőzését. Ahogyan a felnőttek, úgy a juniorok versengésében is legyőzte a Dág a Kaposvárt, igaz, ebben a korosztályban azért ez nem akkora szenzáció. Pláne, hogy ha tudjuk, hogy a kaposváriak kulcsemberei ugyancsak a diákolimpián léptek pályára.

Ami még említést érdemel: a sereghajtó debreceni juniorcsapat alaposan megizzasztotta a kazincbarcikaiakat. Bár 1-0-ra és 2-1-re is a vendégek vezettek, a házigazdák kétszer is egyenlíteni tudtak, s a mindent eldöntő, ötödik szettet is csak óriási izgalmak után nyerte a Kazincbarcika 15-13-ra.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS