Címke: F1
A Mercedes komolyan veszi a Ferrarit
A maranellóiak idén többször is az Ezüstnyilak sarkára léptek, Toto Wolff pedig úgy véli, nem szabad félvállról venni a Ferrari jelentette fenyegetést a 2016-os F1-es szezonban.
Rosberg: Nem tudom, hogy alábecsülnek-e
A német F1-es pilótánál sokkal jobbnak tartják háromszoros világbajnok csapattársát, de elmondása szerint ő ebből nem érzékel semmit, mert mindenki a háta mögött fogalmazza meg kritikáit.
Alapítványt indítana a Bianchi család
Az idény elhunyt versenyző édesapja fiatal pilóták előmenetelét segítené, és egy gokartot is piacra dobna. Ügyéhez már egy jelentős támogatót is sikerült találnia.
Nehezebb lesz pontot szerezni 2016-ban
Legalábbis egy olyan csapatnak, amely idén többnyire a legjobb tíz határán táncolt: a Sauber a Haastól és a megerősödő Manortól is tart. A svájci F1-es istálló szerint többé nem lesz kifizetődő mások hibáját várni.
Egy fontért vette meg a Renault a Lotust
A hivatalos dokumentumok szerint az autógyár alig több mint 400 forintot adott az F1-es csapatért. Az eddigi tulajdonosok 10 % részesedést megtartottak profit reményében.
Bedobták a mentőövet Monzának
A verseny szervezéséért felelős olasz autóklub vezetője úgy fogalmazott, a futam megmenekült: állami milliókat kap az F1-es Olasz Nagydíj, így 2017-től is a naptár része maradhat.
Nagy F1-es évértékelő – Az év versenye
Már egy hete tart a Formula.hu nagy szezonértékelő sorozata, melynek hetedik részében egy olyan szavazás következik, melyben komoly esély nyílik a magyar győzelemre: melyik volt az év versenye?
Hamilton: Gyökeret eresztettem, engem már nem húztok ki
Komoly gondolatokat fogalmazott meg Lewis Hamilton, amikor azt fejtegette, miért ő szinte az egyetlen az F1-es mezőnyben, aki képes minden körülmények között önmagát adni a pályán és azon kívül is.
“Az F1-nek haladó szelleműbbé kell válnia”
A modern F1 egyik legnagyobb rákfenéje a folyamatos széthúzás, ennek kiküszöbölésére kapott nemrég teljhatalmat Bernie Ecclestone és Jean Todt – a Renault-nál helyeslik a lépést.
McLaren: Minden a legjobb, kivéve az autó és a motor
Eric Boullier szerint a McLaren már átesett a Hondával való együttműködés legnehezebb szakaszán, miközben remek csapatot kovácsoltak össze, amiben már csak két elemet kell tökéletesíteni.
Ha nincs teszt, nincsenek gyorsabb autók 2017-re
Még mindig könnyen meghiúsulhatnak a 2017-es új szabályok egy részének tervei, ha a csapatok nem tudnak dűlőre jutni a Pirellivel. És tulajdonképpen eddig még sohasem tudtak.
Nagy F1-es évértékelő – Az év csapatvezetője
Karácsony második napján azokkal a szereplőkkel foglalkozunk, akik talán valamivel ritkábban kerülnek a reflektorfénybe: az év csapatvezetőit is megszavaztuk nagy szezonértékelő sorozatunkban.
Megdőlt a “nyerj vasárnap, adj el hétfőn!”-teória?
Bár a Mercedes sikert sikerre halmozott az elmúlt két F1-es szezonban, Toto Wolff úgy gondolja, győzelmeiknek nem sok köze van a cég utcai autóinak eladási statisztikáihoz.
Arrivabene: Fiatal nézők kellenek!
A Ferrari csapatfőnöke szerint az egyik legfontosabb cél az F1 számára, hogy minél több fiatalt csábítsanak a sportág rajongói közé. Persze azt is tudja, hogy ehhez összefogásra van szükség.
Verstappen: Így legalább érdekesek voltak az előzéseim!
A holland pilóta előzéseiről széltében és hosszában is ódákat zengett az F1-es világ, az érintett szerint motorhátránya miatt kellett sokak számára szokatlan manőverekbe vágnia.
A Renault tiszta vizet öntött a pohárba
A Red Bull csapatfőnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy ők szerették volna, ha a motoguru Mario Illien segít a Renault-nak, a franciák viszont cáfolták, hogy így lett volna.
Wolff elárulta, meddig kell várnia Rosbergnek
A Mercedes csapatvezetője nemrég elmondta, hogy nem sietik el a német pilóta szerződtetését, most pedig azt is elárulta, hogy mikor tárgyalhatnak legkorábban az F1-es pilótával.
Így értékeli szezonját a Sauber svéd pilótája
A második F1-es évét teljesítő Marcus Ericsson úgy véli, hogy a szezon elején jobban is teljesíthetett volna, a második „félidőről” azonban kellemesebb emlékei vannak.
1971 – Az emlékezetes szezonok sorából
Üljünk be ismét az időgépbe, és az emlékezetes évadok után nyomozva állítsuk be a célidőszakot 1971-re. Abban az évben történt, hogy kilépett a testépítés világszínpadára Arnold Schwarzenegger.
Vettel: Nem számítottam ilyen erős szezonra
A Ferrari német versenyzőjét meglepte, hogy ennyire jól teljesítettek a 2015-ös F1-es szezonban. A négyszeres világbajnok azt is elárulta, milyen határozott céllal vágnak neki a következő idénynek.


























