Címke: falatnak
Újabb pontok
Újabb fontos pontokat szerzett a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában.
A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte meg, amit aztán dobogóra tudott váltani a szombati első futamon.
“Az időmérőn sajnos csak negyedik lettem, de az első verseny aztán egész jól kijött. Láttam a lámpát, a külső íven meg tudtam előzni René Reinertet, aki aztán mögöttem bajba is keveredett, úgyhogy kis előnnyel, de meg tudtam tartani a harmadik helyet. Jó volt látni, hogy megvolt a tempónk. A fordított rajtrácsos versenyen így a hatodik helyről indultam. Nagyon kalandos volt az egész futam, főleg az első néhány kanyar. Feljöttem a negyedik helyre, sikerült a tavalyi csapattársamat megelőzni, utána utolértem Adam Lackót, de hiába volt nagyon lassú, nem volt lehetőség az előzésre, kilökni meg nem akartam. Egész versenyen nem találtam rajta fogást, így nem sikerült felállni a dobogóra, de sok pontot szereztem. Összességében jó volt, jól jöttem ki a mezőny közepi csatározásokból” – nyilatkozta Kiss Norbert a második futam után.
Futsal: Nehéz a dolga a kapitánynak
Az Eb-selejtező play off előtt álló férfi futsalválogatott kecskeméti edzőtáborában jobbnál jobb teljesítménnyel próbálják felhívni magukra a figyelmet a bő keret tagjai.
Íme 8 érdekesség a Milan újdonsült szerzeményéről
A Milan néhány nappal ezelőtt jelentette be a harmadik nyári igazolást, aki nem más, mint…
“Háborút akarnak kelteni a Milannal” – Mino Raiola
Mino Raiola játékosügynök szerint az újságok megpróbálnak háborút kelteni közte és a Milan között Gianluigi…
Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok!
Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes. Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni. Egészen káprázatos hangulat előtt ugrott […]











