Címke: férfi
Bajnokok Ligája: A Szolnok Bukarestben hozta a kötelezőt
Nyolc góllal volt jobb a Tisza-parti együttes a Bukarestnél a Bajnokok Ligája 13. fordulójában. Fotó: Szolnoki VSC Végig vezetve győzött a Szolnok a bukaresti látogatásán. Már az első negyedben elhúzott Cseh Sándor együttese 6-2-re. A nagyszünetig tartani tudta a közte négyet a román csapat, ám utána Prlajnovics vezérletével, aki ötöt vágott a meccsen – lerendezte a […]
Az Eger két kulcsjátékosa nélkül ugrik vízbe a Recco ellen
A Bajnokok Ligája szombati fordulója előtt Dabrowski Norbert változtatott csapatán, így egy újoncot is avathat a hevesi együttes. Fotó: egrivizilabda.hu / facebook Fontos, ám, de nem létfontosságú meccset játszik az Eger Genovában. A hevesi együttes már ott van a BL végső küzdelmeiben, így Dabrowski Norbert megengedhette, hogy Decker Ádámot és Hosnyánszky Norbertet pihentesse – áll az […]
Alelnök lett a szerbek egykori világklasszisa
Nagy változáson esik át a szerb vízilabda szövetség, most kiderült, hogy nagy névvel bővül az irányító testület. Fotó: kurir.rs Mint beszámoltunk róla, Viktor Jelenics egyedül indult az elnöki posztért, akit meg is választottak. Ezek után a szövetség első embere nem mást, mint Danilo Ikodinovicsot kért fel alelnöknek. Tetszik a felállás. Viktor Jelenics, Dejan Szavics és Jugoszláv […]
Orbán Viktor a Nemzetközi Úszószövetség vezetőivel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban látta vendégül a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) vezetőit, Julio C. Maglione elnököt és Cornel Marculescu ügyvezető igazgatót valamint Kemény Dénes is. A világkonferencián a sportág fejlődési lehetőségeit, kihívásait tekintik át, de szó lesz a szabályrendszer modernizációjáról is. A miniszterelnökkel folytatott beszélgetésen – melyen részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai […]
Calhanoglu a nehézségekről, a Milanról és Gattusóról
A török középpályás eddig 40 tétmeccsen 5 gólnál és 9 gólpassznál jár.
Kemény Dénes: a vízilabda népszerű sportág, a vészharangot csupán irigységből kongatják
Igazi edzőlegendák voltak az M4 Sport vendégei. Mint ismeretes, csütörtöktől szombatig Budapest ad otthont a FINA vízilabda-konferenciának, aminek egyik fontos témája a sportág szabályainak, lebonyolításának kérdése. A cél továbbra is az, hogy a vízilabda élvezhetőbb legyen, hiszen akadnak olyanok, akik újból a vészharangot kongatják a póló jövőjét és olimpiai részvételét illetően. Az M4 Sport pénteki, […]
Bajnokok Ligája: Idegenben mérkőznek csapataink a hétvégén
Három napig tart a BL 13. köre, amelyben mindhárom csapatunk idegenben ugrik medencébe. Fotó: egrivízilabda.hu Szombaton kezdődik és még hétfőn is lesznek meccsek a BL 13. fordulójában. Az A-csoportban az OSC jövő hét elején Hannoverbe látogat. A B-jelű nyolcasban a Szolnok Bukarestben, még az Egerre a legnehezebb mérkőzés vár, hiszen a Pro Recco ellen ugrik […]
Nagy feladat vár a szerb vízilabda szövetség új elnökére
Nehéz és kihívásokkal teli lesz az elkövetkezendő időszak Szerbia frissen megválasztott elnökének. Miután Milorad Krivokapics bejelentette, hogy nem kíván újra indulni a szerb vízilabda szövetség elnöki posztjáért ezért új személyt kellett választani. Nem tolongtak a személyek az elnöki tisztért, hiszen egyedül Viktor Jelenics pályázott. A szerb szövetség első embere a minap beszélt a Blic.rs-nek a […]
Történelmet írt a Szombathely
A következő szeonban is biztosan láthatjuk a vasi együttest a férfi Ob I-ben, de még idénre is van terve a csapatnak. Fotó: AVUS / archív A Szeged szerdai legyőzésével az AVUS elkerülte a kiesést. Matajsz Márk csapata így a 13. helyért játszhat a Tatabányával a rájátszás következő fáziásában. Gratulálok a csapatomnak a bentmaradáshoz. Úgy […]
Bemutatták a vízilabda “Puskás Öcsijéről” készült dokumentumfilmet
Bemutatták csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről készült dokumentumfilmet. A vetítés előtti sajtótájékoztatón Czinke Gyula, “A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című alkotás társrendezője azt mondta: “ezzel a filmmel emléket szerettünk volna állítani hazánk egyik legnagyobb sportegyéniségének”. “Halassy Olivér emberfeletti teljesítménnyel olyan rekordokat döntött meg, amelyet a mai élversenyzők […]
Varga Zsolt: 18 év után ez egy nagyon fontos pillanat
A Fradi vezetőedzője fontos momentumnak nevezte azt, hogy a csapat 2000 után ismét ott van a fináléban. Mint ismeretes, a Fradi bejutott az Ob I fináléjába. Nagyon örülök és gratulálok a csapatomnak, a klubna és a stábnak ahhoz, hogy ezt az eredményt el tudtuk érni. Azt gondolom, hogy 18 év után ez egy nagyon fontos […]
Női Ob I: Egy lépéssel közelebb az UVSE a címvédéshez
Benczur Márton csapata két góllal győzött a Dunaújváros ellen. A BVSC otthon verte a Fradit a bronzcsatában. Fotó: UVSE / facebook Nagy meccset játszott egymásal az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó a második félidőben dőlt el, 2-2 után meg tudott lépni a hazai gárda, egy hétgólos etap után már Keszthelyiéknél volt az előny. A […]
Férfi Ob I: döntőben a Fradi
Tizennyolc év után jutott ismét a férfi Ob I fináléjába a zöld-fehér csapat. Az OSC-t “hazai” pályán győzte le a Fradi, így 2000 után ismét döntőt játszhat a férfi Ob I-ben. Az elődöntő 6-0-ról indult, így egy meccset kellett nyernie a zöld-fehér csapatnak, ami meg is lett. Varga Zsolt együttese a Komjádiban már 6-1-re is […]
Férfi Ob I: Ötméteresek után, egy lépésre az Eger a döntőtől
A bajnoki elődöntőben egy gólszegény meccsen a Szolnok és az Eger a rendes játékidőben 3-3-ra végzett. Ezek után jöttek az ötösök, amit jól bírtak a csapatok, végül a Szolnok hibázott… A vasárnapi egri győzelem után, 3-3-ról kezdhették meg a csapatok az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot. Nos, a mérkőzés első negyede nem hozott gólt, még […]
Egy órát sem tölthetett szüleivel Budapesten a magyar pilóta
A túraautós-viadalok közül a TCR-kategóriájú szériákban szinte egyáltalán nem, de még a GT-sorozatban is csak a kifejezetten nagy presztízzsel bíró viadalokra jellemző, hogy a pilóták az egyes versenyeken megnyerhető pontokon és kupákon kívül komoly díjakért ülnek a volán mögé.

Keszthelyi Vivien számára ilyen volt tavaly a TT Cup, a hamarosan induló Audi R8 Cup összetett bajnoka pedig egy, a sorozatban is használt R8-assal térhet majd haza. Az autó utcai változatának értéke is meghaladja a 70 millió forintot.
Mindez azt jelenti, hogy a bajnoki címmel járó komoly szakmai elismerés mellett – hisz kiegyenlített technikai feltételek mellett küzdenek majd a pilóták – egy rendkívül értékes nyeremény is vár a győztesre.
Keszthelyi Vivien számára ugyanakkor továbbra is a folyamatos tanulás és fejlődés a legfontosabb feladat, ugyanis ebben a sorozatban szerepelni már önmagában is rendkívül nagy kihívás. Ráadásul 17 évesen a világ legfiatalabb női pilótájaként lesz egy hátsókerék-meghajtású GT-széria résztvevője. Egyelőre még azt sem lehet tudni hivatalosan, hogy kik állnak fel a rajtrácsa, ugyanis a promóter egészen a jövő heti hockenheimi nyitóhétvégéig szeretné titokban tartani a résztvevők teljes névsorát.
Keszthelyi Vivien mögött rendkívül kemény hetek állnak, azt követően ugyanis, hogy Budapesten óriási érdeklődés mellett bejelentették az R8 Cupban való szereplését, folyamatosan külföldön tartózkodott. Hétfőn tért haza Magyarországra, de szüleivel még egy órát sem tölthetett együtt, amikor a német gyártól érkezett a hír, miszerint azonnal vissza kell térnie Hockenheimbe további hivatalos közös tréningekre. Többek között az ilyen nem várt események miatt is döntött úgy néhány hónappal korábban a debreceni születésű pilóta menedzsmentje és az Audi, hogy a versenyző ne egy ázsiai sorozatban folytassa pályafutását, annak ellenére, hogy karrierje során az eddigi legkomolyabb megkeresése érkezett.
Az R8 Cup május elején Németországban, Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban érkezik Magyarországra, majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül majd sor.
Új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban
Kiss készül a csodára, Lőrincz Tamás a sportág felemelkedését várja
A magyar birkózó-válogatott tagjai hamarosan megkezdik a küzdelmeket az Eb-n, de számukra az év versenye az októberi világbajnokság lesz, amelyet Budapest rendez meg. Kiss Balázs szerint az Eb jó lehetőség arra, hogy az új szabályokat tesztelhessék, Lőrincz Tamás pedig a hazai vb pozitív hatásait taglalta. Gulyás István szerint ezzel az Eb-vel – a szabálymódosítások miatt – új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban.

Kiss Balázs készül a csodára. A 97 kilogrammos kötöttfogású világbajnok hazai rendezésű vb-n már szerzett érmet, ezt idén is megismételné. „A 2013-as világbajnokságon, Budapesten bronzérmes lettem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy hazai közönség, a szülők, a barátok előtt birkózhattam, és akkor bronzérmet szereztem. Öt évvel ezelőtt egy óriási gödörből tértem vissza. Most is ilyen csodát szeretnék átélni” – mondta a magyar klasszis, aki hozzátette: nem sok olyan élsportoló van, akinek megadatik kétszer is az, hogy hazai környezetben szerepeljen. „Én részese akarok lenni a csodának, és az akkori eredménnyel is megelégednék” – jegyezte meg Kiss Balázs. A világbajnok kitért az április 30-án kezdődő oroszországi Európa-bajnokságra is. „Remek lehetőség arra, hogy az új szabályokat világversenyen tesztelhessük. Többek között a súlycsoportokat határozták meg másképp, és újdonság az is, hogy a mérlegelés az adott versenynap van” – tette hozzá Kiss.
Lőrincz Tamás a sportág szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az őszi budapesti világbajnokságot. „Persze ilyenkor minden birkózó a saját felkészülésére koncentrál, és megpróbál majd mindent megtenni a sikerért, de ne feledjük el, hogy ennek a sportágnak a hazai jövőjéért is felelősek vagyunk. Most a figyelem középpontjába kerül a birkózás. Sok szurkolóra, érdeklődőre számítunk, és felemelő érzés ebben a tudatban készülni” – mondta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó.
A szabadfogásúak már Vlagyikavkazból jelentkeztek. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, ezzel az Eb-vel új időszámítás kezdődik a sportágban. „Bevezették a verseny napján végrehajtandó mérlegelést. Ilyen utoljára harminc éve volt. A cél az, hogy az európai mezőnyt alaposan feltérképezzük. Ezen a héten még csúcsterhelést kapnak a srácok, majd elutazunk a kontinensbajnokság helyszínére, Kaszpijszkba” – mondta Gulyás István.
A magyar birkózó válogatott huszonegy fővel vesz részt az április 30-án kezdődő Európa-bajnokságon. A kaszpijszki kontinensbajnokságon a kötöttfogású mezőnyben kilenc, a szabadfogásban hét magyar indul, míg a nőknél öt birkózóért szoríthatunk.
A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.
Újabb nagy eseménynek ad otthont a Duna Aréna
Eredetileg Oroszországban lett volna a Világliga Szuperdöntője, de végül Budapest adhat otthont az eseménynek. A magyar szövetség (MVLSZ) szerdai tájékoztatása szerint noha a finálénak eredetileg Oroszország adott volna otthont, a nyári labdarúgó-világbajnokság miatt csak távoli helyszínen tudták volna biztosítani a feltételeket, ez a résztvevőknek és a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA) is aggályos volt. […]
Új szabályokat tesztelhetnek
Már nyártól új regulákat tesztelhetnek a szombathelyi ifi vb-n. Mint beszámoltunk róla, fontos napok elé néz Budapest, hiszen a FINA a magyar fővárosban tartja kongresszusát csütörtöktől vasárnapig. A megbeszélésen terítékre kerülnek az új szabályok is, melyeket Molnár Tamás a FINA szervezetének technikai bizottsági tagja ismertetett a szövetség honlapjával. Mint elmondta, ezeket tesztelhetik akár nyáron a […]
Sikeres főpróba a budapesti kick-box Világkupa előtt
Kilenc arany-, négy ezüst- és tizenöt bronzérmet nyertek a felnőtt magyar versenyzők a kick-box Világkupa-sorozat ausztriai állomásán. Az innsbrucki viadal válogatottjaink számára kiváló főpróba volt az év egyik fő megmérettetése, a május 18-20-án sorra kerülő budapesti Világkupa előtt.

A 28 ország közel 1200 versenyzőjének részvételével lebonyolított viadalon a pointfighting szakágban a tavalyi budapesti vb-n négy aranyat nyert Veres Roland 57 kilós létére diadalmaskodott a Grand Champion elnevezésű abszolút kategóriában. A Halker-Király Team fiatalja idei nyolc versenye mindegyikén megnyerte a Grand Champion versenyszámot!
Veres Roland emellett társaival együtt győzött a csapatversenyben is. Az együttes tagja volt a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, Mórádi Zsolt is, aki a novemberi vb után hosszabb kihagyást követően most tért vissza a Világkupa-sorozatba.
A light-contact szakágban Fésű Lajos és Masimov Tural állhatott fel a dobogó felső fokára.
A várakozásokat felülmúlóan teljesítettek a magyarok a ringben is. A budapesti világbajnokságon a light-contactban és a kick-lightban aranyérmes Busa Gabriella ezúttal a kiütésre menő full-contactban tudott nyerni. Ugyanebben a szabályrendszerben lett első dr. Megyeri Csilla is, Novák Jenő pedig duplázni tudott a férfiaknál.
A szintén a ringben zajló K1 szakágban is akadt magyar győztes: a nemrég a budapesti Bellator gálán is szerepelt Rákóczi Renáta személyében.
Az éremtáblázaton – valamennyi korosztályt beleszámítva – Magyarország végzett az élen, megelőzve Olaszországot és Németországot. A klubok listáját is a magyarok uralták: a csepeli Halker-Király Team lett a legeredményesebb.
Az eredmények több mint biztatóak a májusi budapesti Világkupa előtt: a magyarországi verseny lesz a sorozat legnagyobb és legrangosabb állomása, ahol a vb-t is felülmúló létszám, 40 ország legalább 1800 sportolójának indulása várható.
Kick-box Világkupa, Innsbruck, a felnőtt magyar érmesek:
Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
89 kg: 3. Opauszki Dávid
Abszolút kategória: 1. Veres Roland
Nők:
60 kg: 3. Laurincz Boglárka
Csapat: 1. Halker-Király Team (Mórádi Zsolt, Veres Alex, Veres Richárd, Veres Roland, Nagy Henrietta)
Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 1. Fésű Lajos
69 kg: 1. Masimov Tural
74 kg: 3. Kajtár Bence
79 kg: 2. Bolfán Ádám
94 kg: 3. Balassa Tibor
Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 3. Csorba Ádám
69 kg: 3. Bolfán Ákos
74 kg: 3. Bárdosi Sándor
89 kg: 3. Kovács Imre és Vígváry Viktor
Nők:
60 kg: 2. Nagy Rita
+65 kg: 3. Osváth Dóra
Full-contact:
Férfiak:
91 kg: 1. Novák Jenő
+91 kg: 1. Novák Jenő, 2. Sallai Bence
Nők:
52 kg: 1. Busa Gabriella, 3. Zsiga Melinda
56 kg: 3. Rákóczi Renáta és Bordás Annamária
65 kg: 1. Dr. Megyeri Csilla
K1:
Férfiak:
57 kg: 3. Petrina Pál
Nők:
52 kg: 2. Zsiga Melinda
56 kg: 1. Rákóczi Renáta
A sárkányhajózás legnagyobb világbajnoksága lesz Szegeden
Harminc ország több mint ötezer versenyzőjét várják Szegedre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség által közösen szervezett 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbaj

A nevezések alapján mintegy 150 legénység mérheti össze tudását Szegeden, ahová a világ összes meghatározó sárkányhajós nemzetéből érkeznek majd csapatok. Óriási küldöttséggel jönnek például a kanadaiak, akiknek közel 1500 sportolója ül majd hajóba. Az ötezer feletti indulói létszám azt jelenti, hogy magyarországi esemény a sportág történetének eddigi legnagyobb világbajnoksága lesz.
„Nagyon komoly kihívás egy ekkora világbajnokság megszervezése, hiszen több ezer embert kell kezelni, nagy szeretettel vendégül látni és utaztatni, mindemellett pedig egy jó sportversenyt rendezni. Rengeteget dolgozunk ezért, és örömmel mondhatom, hogy mindenki, aki szerepet vállal benne, szívügyének tekinti ezt a versenyt, az államtól az önkormányzaton át a legutolsó önkéntesig. 2013-ban egyszer már ugyanitt sikeresen levezényeltünk egy nemzetek közötti világbajnokságot, és most is beleadunk mindent” – mondta a hazai szövetség elnöke.
Járosi Péter hozzátette: a vb fantasztikus lehetőség Magyarországnak, a sportágnak és nem utolsósorban a közönségnek is, amely a Maty-éri pálya mellett a viadal hétvégéjén a Tisza szegedi belvárosi szakaszán is szemtanúja lehet a különleges hangulatú futamoknak.
A magyar sárkányhajós csapatok összesen körülbelül 350 fős versenyzői gárdával vághatnak neki a klub legénység világbajnokságnak. Az U18-astól egészen a szeniorig gyakorlatilag minden korosztályban és kategóriában rajthoz áll majd hazai hajó is. Az indulók egy részének a kiléte még kérdéses, az ő sorsuk csak a válogató versenyek után dől el. Ilyen lesz például a május 5-én sorra kerülő, idén V4-es eseménnyé bővített Dunai Regatta, ahol az egyetemi csapatok a vb-szereplésért is harcolnak majd, valamint a május 12-én a 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál a Lágymányosi-öbölben, ahol szintén rendeznek válogató versenyeket.
„Roppant erős mezőny várható a világbajnokságon, ami kemény felkészülést igényel a magyar versenyzőktől is. Ha megnézzük, hol tart ma a sportág a világ különböző pontjain, hogy kinek milyen lehetőségei vannak és ki mit tud, azt kell mondjam, nem lesz könnyű a dobogó közelébe kerülni, de természetesen mindenki meg fogja próbálni.” – jelentette ki a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.


























