Címke: férfi
Olasz válogatott: visszatérnek a nagyágyúk
Az olaszok az Európa Kupa bronz után, már most rágyúrnak az Eb-re. Április 29. és május 2. között Siracusában fog edzőtáborozni a talján csapat. Nos, többek között visszatér a csapat két pillére, Valentino Gallo és Matteo Aicardi személyében. Ez a négy nap fontos számunkra. A téli fázis utolsó találkozója lesz. Értékes teszteket végzünk majd el, […]
Magyar volt a világ első paralimpikonja
Nem hivatalosan magyar volt a világ első paralimpikonja, az 1909-ben született Halassy Olivér, kétszeres olimpiai és háromszoros Európa- bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, ráadásul a magyar sportlegenda amputált lába ellenére az épek között érte el világraszóló sikereit.

Egy gyerekkori baleset következtében a futballistának készülő Halassy bal lábát térd alatt amputálni kellett, azonban ő mégsem adta fel sportkarrierről szőtt álmait. Sportágat váltott és úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek és egészségesek között. 1928-ban, mindössze 19 évesen Komjádi Béla szövetségi kapitány beválogatta az amszterdami olimpiára készülő vízilabdacsapat keretébe és ezzel kezdetét vette az a sikersorozat, melynek nyomán sportlegendává nőtte ki magát a féllábú tehetség. 1932-ben Los Angelesben, 1936-ban a Berlinben olimpiai bajnok magyar vízilabda csapat tagja volt. 1931-ben, 1934-ben és 1938-ban pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Összesen 91 alkalommal szerepelt a válogatottban. Az egyik legnagyobb egyéni sikerét az 1931-es párizsi Európa-bajnokság jelentette, amikor a magyar válogatott megnyerte a vízilabda döntőt a világ legjobbjának tartott német válogatottal szemben, majd ezt követően két órán belül Halassy az 1500 méteres gyorsúszásban is aranyérmet szerzett.

A legendás sportolóról nemrégiben dokumentumfilm készült, A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér címmel, melynek bemutatója csütörtökön lesz. A film producere a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely.
“Ahhoz, hogy valaki olimpiai bajnok legyen, hogy példakép legyen, ahhoz az élet minden pillanatában törekednie kell arra, hogy mutasson valamit, hogy saját maga tükrében, saját maga előtt többet tudjon nyújtani, mint az előző pillanatban.” – mondta el a filmes szakmába most belekóstoló korábbi klasszis.

A filmben megszólal dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó is. „A vízilabdázókat magyar embereknek tartják. Mondhatnám azt is, hogy tökös férfiakból áll, jó populációból áll a vízilabda társadalom, akikre mindig lehet számítani. Azt hiszem, ez a legenda, ez a mítosz, ez az ember megérdemli azt, hogy a gyerekek, akik lekerülnek az uszodába, megismerjék, vagy, hogy beszéljünk róla.” – mondta Faragó.
„Remélem, hogy a fiatal generáció a film után felkapja a fejét, és inspirálja őket Halassy kitartása és küzdeni tudása. Csonkolt lábbal az ép sporttársakat megelőzve jutott fiatalon a csúcsra úszásban és vízilabdában egyaránt.” – tette hozzá a film egyik rendezője Czinke Gyula.
Tarics Sándor, Halassy Olivér egykori csapattársa azt mondta: „Ellene nem volt jó játszani, de vele nagyon.”
Cseh Sándor: itt húzni kell egy vonalat
Szerdán ha nem is sorsdöntő, de nagyon fontos mérkőzést játszik a Szolnok hazai pályán az Eger ellen. A Tisza-partiak edzője, Cseh Sándor bizakodó. A Szolnok-Eger elődöntő pikáns összecsapásokat ígér, főleg úgy, hogy az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc 3-3-ról indul. Cseh Sándor így nyilatkozott a klub hivatalos oldalának: Akármilyen nehéz is, nyilván itt húzni kell […]
Nézőszámok a férfi Ob I-ben – Élre ugrott a Szolnok
A középszakaszban Szolnokon jártak ki legtöbben mérkőzésekre. A Fradinak jót tett a költözés, Egerben is többen voltak kíváncsiak a találkozókra. Összegeztük a nézőszámokat a rájátszás előtt… Fotó: Szolnoki VSC / facebook Ahogy az alapszakasz után, úgy most is összegeztük a nézőszámokat. A középszakaszban 64 összecsapást rendeztek, ahol az átlagnézőszám 257 volt (1. táblázat). Némiképp árnyalja a képet, hogy […]
Íme, a rájátszás szerdai menetrendje
Már pontos időpontjaink is vannak a szerdai mérkőzésekhez. Íme, így néz ki a program. Talán a legnagyobb érdeklődésre számot tartott meccs, az Eger szolnoki vendégjátéka 16 órakor kezdődik, még a Fradi-OSC elődöntő 19.30-tól. A férfi Ob I rájátszásának I. szakasza ( a játéknapok: április 25., május 2, május 5.): 2018. április 24., szerda: Az 1-4. helyért: […]
Férfi Ob I/b: A KSI Nagykanizsán hullajtott pontokat
A férfi Ob I/b listavezetője idegenben vesztett értékes két egységet. A hétvégén bár nem rendeztek fordulót a férfi Ob I/B-ben mégis egy előrehozott találkozón megmérkőzött a listavezető KSI és a harmadik helyezett Nagykanizsa. Nos, a mérkőzés izgalmasan alakult, hiszen döntetlennel végződött. A kanizsaiak az utolsó negyedben három gólos hátrányról álltak fel úgy, hogy hetet is vágtak, […]
Elbert: A Nyíregyházán összerakott modell működik!
Nyíregyházán öt évre tervezett, aztán egy lett belőle: menesztették az NB II-ben dobogóért küzdő futballklub sportszakmai ügyvezetőjét és szakmai igazgatóját. A változásokról Dr. Elbert Gábor volt ügyvezető számolt be a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A sportvezető elmondta, volt egy gazdasági ügyvezető váltás, és onnantól minden megváltozott Nyíregyházán. „Érezhető volt, hogy az a cél, bebizonyítsák, hogy mi nem jó munkát végzünk, és nem vagyunk tisztességesek. Egy olyan 10 meccses szériát követően, amikor a csapat nem kapott ki, jött egy Mosonmagyaróvár elleni vereség, és onnantól felgyorsult minden. Holott óriási lelkesedéssel álltunk neki annak, hogy építünk valami olyat Nyíregyházán, amilyen Magyarországon nincs, és a számok, valamint a visszajelzések azt mutatják, hogy jó úton indultunk el. Összességében, ha pozitívumot keresünk a történetben, akkor az az, hogy a modell, amit összeraktunk, működik, és így bárhol megcsinálható” – mondta Elbert.
A sportvezető kitért arra is, hogy a terv az volt, hogy 5 év alatt egy olyan klubot építenek, amely stabil NB I-es csapattal rendelkezik. „Az első csapat, amikor odakerültünk, akkor a kiesés ellen küzdött, most pedig a dobogóért harcol, elindítottuk a női labdarúgást egy év után az MLSZ Kiemelt Képzési Központtá nyilvánította, és az utánpótlást is átszerveztük, ami biztosíthatja a klub jövőjét” – sorolta Elbert Gábor, aki hangsúlyozta: ebben a szezonban ifjabb Bene Ferenccel, a volt szakmai igazgatóval, amivel csak tudják, segíteni fogják Lucsánszky Tamás edző munkáját.
Dr. Elbert Gábor korábban a Pécs, valamint a Paks vezetőjeként is dolgozott a magyar futballban.
A Farkasok széttépték a Kolomposokat
Így folytatódik a férfi Ob I – Íme, a rájátszás párosításai
Már szerdán elkezdődik a szezon utolsó fázisa. Jön a rájátszás néhány nap múlva. A csapatok a középszakasz után, a tabellán elfoglalt helyükhöz mérten küzdenek négy négyes “csoportban” a helyezésekért. A párok hozzák magukkal az egymás ellen elért eredményüket. A párosítások az egyik fél hetedik pontjáig tartanak. A mérkőzések közül kiemelkedik a Szolnok és az Eger találkozó, […]
Ismét győzött a magyar játékossal felálló Partizán
A szerb bajnokság 4. fordulójában újra remekelt a fővárosi csapat. Nem termett babér a pontvadászat sereghajtójának a Partizán ellen. Dőry Farkas csapata 8-5-re verte a Nais gárdáját, így továbbra is második a tabellán a Sabac mögött. Ezúttal a magyar balkezes nem lőtt gólt. Szerb bajnokság, 4. forduló: Partizán – Nais 8-5 (3-1, 3-1, 1-2, 1-1) […]
Debreceni győzelemmel zárult a középszakasz
Kisebb meglepetéssel zárult a férfi Ob I középszakasza. Fotó: Nagy Anita A felsőház sereghajtója, a Debrecen hazai pályán gyűjtötte be a három egységet a Honvéd ellen. A cívisbárosi sikernek később lehet jelentőssége ha a két csapat összefut majd a rájátszásban. A debreceni győzelem azt is jelenti, hogy véget ért a középszakasz. Szerdán már a rájátszás […]
Férfi Ob I: Parádés egri győzelem a Szolnok ellen
A hevesiek nagyszerű védekezéssel verték a címvédőt. A siker azt is jelenti, hogy az Eger és a Szolnok elődöntőzik egymással, még a Fradi végzett a felsőházban a középszakasz első helyén. A Szolnoknak az alapszakasz elsőség volt a kérdés, még az Egernek az, hogy 3-3-ról vagy 0-6-ról kezdheti-e meg az rájátszást, ha esetleg a Tisza-partiakkal összekerülnek […]
“Ennyire borzasztóan még nem játszottunk”
A Szeged egyre kilátástalanabb helyzetben, pedig most jön az idény legfontosabb része. szve.hu A középszakasz utolsó fordulójában az UVSE vendégeként 14-2-re kapott ki a Szeged. A két csapat között így 10 pontra nőtt a távolság. A Tisza-parti együttes a hoszonkét forduló alatt nem szerzett pontot, így a rájátszásban vajmi kevés esélye van a bentmaradásra. A csapat […]
Egyetemi bajnokság: címet védett a Debrecen
Három góllal is jobbnak bizonyultak a cívisvárosiak a fináléban ellenfelüknél. Szombaton a végjátékot rendezték meg az Egyetemi bajnokságban. Nos, a harmadik helyet a Budapesti Gazdasági Egyetem szerezte meg, mely 15-11-re győzött az Eötvös ellen. A finálét pedig a címvédő Debrecen játszott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ellen. A mérkőzést a második és a harmadik negyedben döntötték […]
A Milan kikapott az utolsó helyezett Beneventótól
Milan-Benevento 0-1.
Férfi Ob I: A Fradi nyerte a rangadót
Idegenben győzött a zöld-fehér csapat az OSC ellen. A Fradi is befejezte a középszakaszt, mégpedig győzelemmel. Vámosék Újbudán négy gólos sikert arattak. Ezzel pedig átvették a tabellán az első helyet a Szolnoktól, de a Tisza-partiak egy meccsel kevesebbet játszottak. Az alsóházban a Szentes nem bírt a Vasassal, ahogy a Pécs sem a Kaposvárral. Az UVSE […]
Férfi Ob I: Nagy meccsen a BVSC legyőzte a Miskolcot
A középszakasz utolsó fordulójában csattant a BVSC-, és Pásztor-ostora a Miskolcon. Egyetlen gól döntött a BVSC-Miskolc meccsen. A mérkőzés 3-3 után a vendégek felé billent, a második nyolc percben Bowen révén, akire két ötöst is fújtak köszönhetően két gólra hízott a Miskolc előnye. A negyed végére pedig Sánta értékesített egy fórt, ezzel már 7-4 volt a […]
Film készült a magyar vízilabda Puskás Öcsijéről
Film készült a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről, az alkotás producere a háromszoros ötkarikás aranyérmes pólós, Kiss Gergely. “Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de aztán szép lassan én lettem a film producere és gyártásvezetője is. Ha Halassy Olivér amerikai lett volna, biztos, hogy már több […]
Film készült “a vízilabda Puskás Öcsijéről”
Film készült a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről, az alkotás producere a háromszoros ötkarikás aranyérmes pólós, Kiss Gergely. “Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de aztán szép lassan én lettem a film producere és gyártásvezetője is. Ha Halassy Olivér amerikai lett volna, biztos, hogy már több […]
Eddig jól állunk!
Az idei szezont nézve, eddig kettőből kettő trófeát hódítottak el a magyar klubok, most hétvégén meglehet a harmadik is… Az FTC már ünnepelt (Fotó: fradi.hu) Egy már biztos, nem múlik el ez a szezon sem magyar klubtrófeák nélkül. A nemzetközi kupaporondon már kettőt bezsebeltek együtteseink. A Dunaújváros a LEN-Kupában, még a Fradi az Euro Kupában […]



























