Berecz dobogós helyen a VK-döntőn

Két futam után a harmadik helyen áll Berecz Zsombor a Világkupa-döntőn. A santanderi versenyen Berecz a Finn hajóosztályban az első futamban a 3., majd a másodikon a 6. helyen ért célba, így összetettben a 3. helyen várhatja a folytatást.

 

Santander emlékezetes hely Berecz Zsombor számára, hiszen 2014-ben itt szerezte meg Magyarországnak az olimpiai kvótát hajóosztályában.

 

A 18 éves Vadnai Jonatán 18. és 22. helyeivel összetettben a huszonkettedik.

 

A Finn hajóosztályban két futam után két brit versenyző előzi meg a magyar klasszist: az élen Henry Wetherell áll, míg a 2. helyen Edward Wright várhatja a folytatást.

 

A Lasereseknél a francia Jean Baptiste Bernaz vezet az amerikai Charlie Buckingham és a brit Michael Beckett előtt.

Read More

Férfi Ob I/b: a bajnoki címről egy meccs dönt

szombathely2017avusPazar meccs várható a hétvégén Békéscsabán, ahol eldől, a viharsarkiak vagy a Szombathely nyeri a bajnokságot. Fotó: aligator.hu A BVSC kiesett az első helyért vívott versenyből a férfi Ob I/b-ben, hiszen kikapott az ASI-tól a szerdai pótolt meccsen, így maradt a négy egység a szőnyi útiak és a listavezető Szombathely között. Egy fordulóval a vége előtt azonban […]

Read More

Különleges helyszínen kezdték meg a horvátok a vb-felkészülést

horvatvalogatott201601Ivica Tucak kihirdette 18 fős keretét, és rögtön el is utazott legénysége. Nem mindennapi helyszínen, hiszen az Egyesült Államokban kezdi meg dél szomszédunk a júliusi világbajnokságra felkészülését. Ivica Tucak együttese négy meccset is játszik a tengerentúlon. A keretben nincs nagy változás az olimpiához képest. A nagyágyúk meghívót kapak, így Sukno, Jokovics és a horváttá avanzsált Xavi Garcia […]

Read More

Gocics új szerepben

gocicsszolnok2017A Szolnok BL-győztes játékosa a nyáron sem pihen, új szerepkörben tűnt fel. (Fotó: Szolnoki Vizilabda Sport Club /facebook) Mint ismeretes, a Szolnokkal idén felért a csúcsra Zsivko Gocics, a három trófea – magyar bajnokság, magyar kupa, szuperkupa – mellé BL-győztes lett a Tisza-partiakkkal. Nos, nyáron sem pihen, hiszen Vladimir Vujaszinovics csapata megkezdte a junior vb-re a […]

Read More

Férfi Ob I/b: Tovább él a békéscsabai remény

Honved-Bekescsaba2017052003Nagy meccsen, az utolsó negyed hajrájában sikerült megfordítania a Békéscsabának a Neptun elleni mérkőzését, így egy fordulóval a vége előtt minden nyílt a feljutást tekintve. A férfi Ob I/b 7. körének felsőházában a Neptun-Békéscsaba meccsen még három perccel a vége előtt a hazaiak vezettek, de ekkor érkezett Németh Dániel, előbb egyenlített, majd fél perccel a […]

Read More

Látványból jeles – A görögök ismét megadták a módját az All-Star mérkőzésnek

allstargorog201701ivikasimatiÚjra megrendezték a hagyományos nyár eleji All-Star mérkőzést Görögországban, ahol a hellének legjobbja csaptak össze. A találkozó bevételét pedig jótékonysági célokra ajánlották fel. Fotó: Aquafeed24.com Tömegek a lelátón, és elképesztő trükkök a vízben. Ez jellemezte a hétvégi hagyományos All-Star mérkőzést Görögországban. Idén a ’80-as és a ’90-es években született hellén játékosok feszültek egymásnak. A show-elemekkel tarkított meccsen, […]

Read More

Nagy csapatot építhet a Dinamo Moszkva

nikolaradjen0101Hosszú idő után, Oroszországnak is egy ütőképes klubcsapata lehet. Nagy neveket csábított el a Dinamo Moszkva, köztük egy világbajnokot is megszerzett. Nikola Radjent már elcsábította a Dinamo Moszka, a szerb világ- és Európa-bajnok a Dinamo Bukarestet hagyja el az orosz klub kedvéért. Ezután a napokban sikerült megszerezni Gavril Suboticsot is, aki a 2016/2017-es idényben a Posillipoban […]

Read More

Ifi bajnok a KSI!

ifiksi201701A tökéletes szezon után, a Final Fourban sem talált legyőzőre a KSI. Fotó: KSIpolo Hibátlan mérleggel érkezett a KSI az alapszakasz után a Final Fourba. A Vasas a második helyen zárt, még a BVSC a harmadikon valamint a Fradi a negyediken. A szombati elődöntőben a sportiskolások 14-6-ra verték az FTC-t, míg a Vasas egy szoros […]

Read More

BL-győztesek a BL-döntőn!

gocicsalekszics01A Szolnok két játékosa Cardiffban piheni ki a fárasztó szezont. Fotó: Instagram Tegnap Cardiffban a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében a Juventus és a Real Madrid csapott össze. Az eredmény 4-1 lett a spanyol csapatnak. A helyszínen tekintette meg a meccset a Szolnok két BL-győztes pólósa. Milan Alekszics és Zsivko Gocics – derült ki előbbi Instagram posztjából. […]

Read More

Kásás levélben búcsúzik volt edzőjétől

kasastamas201201Háromszoros olimpiai bajnokunk levélben búcsúzott a napokban elhunyt olasz legendától.     Fotó: MTI/archív Paolo De Crescenzo 67 éves korában hunyt el. A szakembert pár nappal a halála után is gyászolja a vízilabda társadalom. Egykori játékosa, Kásás Tamás így búcsúzik tőle: ’97 nyara volt. Először voltam a CN Possiliponál. 21 éves voltam, és Európa legjobb […]

Read More

Átigazolás: egy érkező már van a Reccónál

niccolo gitto01Távozói mellett, egy érkezője is van a Pro Reccónak. Világbajnokkal erősített a csapat. Miután Pietro Figlioli kilenc szezon után mondott búcsút a Reccónak Andrea Fondelli is távozik. Érdekesség, hogy helyet cserél majd Niccolo Gittóval, aki a Sport Management együttesétől érkezik a bajnoki címvédőhöz. A 30 éves olimpiai ezüstérmes, világbajnok Gitto már játszott a Reccóban, ő […]

Read More

A férfi Ob I kapujában a Szombathely

szombathely2017avusNagyon fontos győzelmet aratott Matajsz Márk csapata a férfi Ob I/b felsőházában, amellyel az elsőosztáy kapujába került a vasi együttes. Fotó: Aligator.hu Egerben gyűjtötte be a három egységet a Szombathely, melynek így négy pont az előnye az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott BVSC-nél és hat, a szintén 12 találkozóval álló Békéscsabánál. A Szombathely az utolsó körben […]

Read More

Visszatért a brazil zseni egykori csapatába

felipe perrone jugIsmét Spanyolországban fog játszani a brazil játékos. Felipe Perrone 2015-ben érkezett a Jug Dubrovnikhoz. A 2014-ben BL-győztes Barcelonetát hagyta el a horvátok kedvéért. Két szezont töltött el Kobescsak csapatában, a játékos rögtön az első idényében mindent megnyert az együttessel, és ismét Európa trónjára is felülhetett. Most ismét válaszút elé érkezett a karrierje, hiszen több kérője is […]

Read More

Íme, az Eger jövő évi csapata

blfinalsix2017052625Három érkező is van a csapatnál, amelynek kicsit megváltozik a játéka is.  A hétvégén véget ért a Bajnokok Ligája Final Six küzdelmeivel az Eger szezonja, ahol a negyedik lett a csapat. Ma pedig hivatalosan is bejelentették oldalunkon a következő idénybeli csapatot a hevesiek. Mint ismeretes Borisz Vapenszki, Erdélyi Balázs és Milos Csuk elment az együttestől helyükre […]

Read More

Megvan az OSC új vezetőedzője!

OSCBrescia10Bár későbbre ígérték, már most bejelentették, ki irányítja a csapatot ősztől.  Az OSC blog oldalán jelent meg a hír, miszerit Petik Attila veszi át az OSC csapatának irányítását. Miután Tóth László a múlt héten nemet mondott, akkor kerestek meg. Egyáltalán nem volt nehéz döntés igent, mondani. Egy edző mindig ilyen feladatokra vár, és én is […]

Read More

Átigazolási körkép, 1. rész

20150703Magyarorszag-Szlovakia valogatott tatabanya04Szokásos módon elindult rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! BVSC  Távozott: – Érkezett: – – a keretről… EGER  Érkezhet: Strahinja Rasovics (Barceloneta), Angelosz Vlahopulosz (Honvéd), Marko Avramovics (FTC), Távozott: Borisz Vapenszki (?), Erdélyi Balázs (OSC),  Milos Csuk (Szolnok) FTC – végleges Érkezett: […]

Read More

Eldőlt távozik a szerb sztár a Reccótól

Dusko Pijetlovics zimbioBiztosan nem lesz tagja a jövő szezonbeli keretnek a szerb olimpiai bajnok. Immár biztos, Dusko Pijetlovics távozik a Reccótól. A szerb center még nem tudni, hol folytatja – írja a vaterpolovesti.com. Lehet, hogy Filip Filipovics is veszi sapkát, hiszen a balkezes játékos játszani akar az olasz bajnokságban is a BL mellett, ezt azonban a talján […]

Read More

Változások az OSC-nél

20170419oscszolnok01Olimpiai bajnok érkezett Újbudára, de az edző személye még kérdéses…   Fotó: Balogh Máté Az OSC évadzáró sajtótájékoztatót tartott, ahol a szezon értékelése mellett bemutatta a csapat új igazolásait is. Erdélyi Balázs Egerből, Tóth Márton a Ferencvárosból, Kolozsi Marcell pedig Pécsről érkezett a fővárosba. Mellettük a Brescia két szerb légiósa jön Újbudára az olimpiai-, világ- és […]

Read More